Alfréd

Nagy színház, nagy zenekar

2011.04.03. 08:00

Programkereső

Moszkva első állandó színtársulatának zenei együttese tizenhárom főt számlált 1776-os alapításakor. Ma kétszázötven muzsikus tartozik a Bolsoj Színház Szimfonikus Zenekarához, amely több mint két évszázados története során komolyabb szellemi sérülés nélkül volt képes átvészelni a különféle politikai, művészeti, illetve művészetpolitikai változásokat.

És a tűzvészeket. Mert korai története során számos alkalommal égett porrá az úgynevezett Moszkvai Nagyszínház (Bolsoj Tyeatr). Az első, mintegy nyolcszáz néző befogadására alkalmas arisztokratikus épületet 1805-ben, alig húsz évvel átadása után pusztították el a lángok. Három évvel később új helyen nyitotta meg kapuit az intézmény, 1812-ben azonban a napóleoni seregek Moszkva nagy részével együtt ezt is felégették.

Mai formáját akkor nyerte el, amikor a városközpont újjáépítésének részeként az 1820-as évek elején felhúzták az ötszintes, impozáns épületet. Amikor 1825-ben megnyílt a színház, az intézmény vezetői a profilon is alakítottak némileg: kibéreltek egy szomszédos házat, ahol a prózai darabokat játszották - ez volt a Kis Színház -, a Nagy Színház pedig ettől kezdve egyre inkább a zenés produkciókra összpontosított. A 19. század közepének moszkvai zeneéletét a karmester Ivan Johannes határozta meg, aki 1841-től működött a Bolsoj zeneigazgatójaként. Az ő nevéhez fűződik az orosz zene újkori történetében afféle nemzeti origónak számító Glinka-opera, az Életünket a cárért 1842-es moszkvai bemutatója, s ő vezette be a színházban rendezett, vasárnapi koncertek sorozatát, amely meghatározónak bizonyult az orosz Mozart-, illetve Beethoven-recepció történetében.

A Bolsoj és a zene kapcsolatát egy további tűzvész fűzte még szorosabbra: az épület megnyitása után huszonnyolc évvel, 1853-ban a külső falak és a főbejárat kivételével ismét a lángok martalékává lett minden, s a színház újjáépítését és kibővítésére kiírt pályázatot Albert Katyerinovics Kavosz, egy szentpétervári zeneszerző-karmester fia nyerte meg. Zenekari árkot alakítottak ki és megnövelték a színpadot illetve a nézőteret, amely ettől kezdve több mint kétezer fő befogadására vált alkalmassá. 1856. augusztus 20-án Vincenzo Bellini Puritánok című operájának nagyszabású előadásával nyitotta meg kapuit a régi-új színház.

Az intézmény és együttesei elsősorban az orosz repertoárt kultiválták, Glinka, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov és Csajkovszkij művei domináltak a műsorpolitikában - utóbbinak négy operája is itt került színre először: A vajda (1869), Undine (1870), Mazeppa (1884), A cárnő cipellője (1887) -, de természetesen az Oroszországban hagyományosan népszerű olasz opera is mindvégig központi szerepet kapott.

Bolsoj zenekara
Bolsoj zenekara

A zenekar a századfordulótól kezdve ad önálló szimfonikus esteket, s a színpadtól független zenekari munka akkor emelkedett új magaslatra, amikor Szergej Rahmanyinov (1904-1906) majd Václav Suk (1906-1932) állt az együttes élén. A 20. század elején olyan vendégkarmesterek dirigálták a zenekart, mint Bruno Walter és Oscar Fried. Az 1917-es forradalmat követően, amint Moszkvát tette fővárossá a szovjet hatalom, a Bolsoj és zenekara váltak az új rendszer legfontosabb zenei intézményeivé. Már 1917-ben államosították a színházat, s bár Lenin kezdetben ellenérzésekkel viseltetett az operával és a balettel, a burzsoá elitizmus e két reprezentatív műfajával szemben, a közönség körében mindkét műfaj változatlan népszerűségnek örvendett, így az 1920-as évektől az állami kultúrpropaganda zászlóshajójává vált az intézmény. A zenekar tagjai gyakran adtak koncerteket gyárakban, munkásegyletekben, s ilyenkor a hangversenyek politikusi beszédekkel kezdődtek, a zene elsődleges funkciója tehát az volt, hogy a politikai gondolatok számára szolgáljon ideológiai támaszként.

A 20. század folyamán a Bolsoj Színház vált a hivatalos állami ünnepségek elsődleges helyszínévé, s nemzeti intézményként a zenekar szolgáltatta az ilyenkor szükséges hangzó hátteret. A színház repertoárja a klasszikusokon túl az új kultúrpolitika által támogatott művekkel, Prokofjev operáival (Szemjon Kotko, Háború és béke), valamint Aszafjev és Hacsaturján balettjeivel (előbbitől a Párizs lángjai és a Bahcsiszeráji szökőkút, utóbbitól a Gajane és a Spartacus voltak a színház sikerdarabjai) bővült.

A kommunizmus bukásával a színház és a zenekar az 1990-es évek elején néhány évig válságos helyzetbe került, jelenleg azonban ismét biztos alapokon áll az intézmény működése. Az épület felújítása most is zajlik (várhatóan idén fejeződik be), a zenekar pedig, amelyet 2010 szeptemberétől Vaszilij Szinajszkij irányít, az előző évadban indította azt a programját, amelyben a világ legfontosabb orosz karmestereit kérik fel a közös munkára. Ennek keretében tér vissza hozzájuk a budapesti koncerten is fellépő karmester, Alekszander Lazarjov, az orosz repertoár egyik legjelentősebb tolmácsolója, aki először 1973-ban vezényelte az együttest, s 1987 és 1995 között a Bolsoj Színház művészeti igazgatója és vezető karmestere volt. 

Sol Gabetta
Sol Gabetta

Sol Gabetta Svájcban él és tanít, Argentínában született, Spanyolországban és Németországban folytatta tanulmányait, felmenői részint franciák, részint oroszok. A rendkívüli képességekkel megáldott csellóművész, valódi világpolgár, s nemcsak múltja miatt, hanem vendégszerepléseit tekintve is. Nemzetközi karrierje 2004-ben indult a Crédit Suisse Young Artists Award elnyerésével, s már az évben Valerij Gergiev muzsikus partnereként lépett fel. A legjelentősebb zenekarok és fesztiválok állandó vendége szólistaként, de rendszeresen játszik kamarazenét, s néhány éve alapította a korhű hangszereken játszó Capella Gabetta együttest is. Repertoárja tehát igen gazdag: a korabarokktól a kortárs zenéig terjed. A Rahn Kulturális Alapítvány nagylelkű támogatásának köszönhetően egy 1759-es Guadagnini-hangszeren játszik. Utánozhatatlanul.

A Bolsoj zenekara

2011. április 9. 19:30

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Sol Gabetta (gordonka) 
Vez.: Alekszandr Lazarjov 

Csajkovszkij: Hamlet - nyitány 
Lalo: d-moll gordonkaverseny