Hella

Aggódom Krzysztof Pendereckiért

2011.04.11. 11:24

Programkereső

Boldogult ifjúkorom bálványa volt. Földes Imre tanár úr óráin találkoztam először a nevével. Hivatalosan nem kellett volna bejárnom ezekre az órákra, de híre ment, hogy Földesnél elképesztő újdonságokat is meg lehet ismerni. Lengyeleket például. Lutosławskit, Pendereckit.

Lenyűgözött a Hiroshima. Természetesen lemezen is megvettem (régi lengyel kultúra-üzlet az Andrássy úton, mill'pardon, a Népköztársaságon, ahogy akkoriban hívták. Tudják, az vezetett a novemberhéttérre és a liget felé, még járt rajta az 1-es busz, ott közlekedett a legelső magyar csuklós, GA 12-00). Aztán Polymorphia, Lukács passió (ronggyá hallgattam), Dies irae. A fényképét is szerettem: vastag keretes szemüveg, sűrű szakáll. Lázadó értelmiségi archetípusa a szocializmust építő társadalomban (gyengébbek kedvéért: a szovjet-blokkban). Aztán...  De nincs újabb aztán. Penderecki szép lassan eltűnt a horizontról. A Loudoni ördögök című opera már nem nyűgözött le, neotonális-romantikus fordulata még kevésbé. Semmi bajom a posztmodernnel, de úgy véltem, ezt mások jobban művelik. Enyhe csalódást éreztem, amikor a Zeneakadémián dirigálta egyik - akkor - újabb szerzeményét (egy versenyművet). Unalmas volt, jelentéktelen, szépelgő. A szakáll megmaradt (a haj kevésbé), a friss avantgarde-szellem eltűnt. 

Most megint eljött, immár a nyolcvanhoz közel. Két művet dirigált: először a jó harminc esztendős II. szimfóniáját, aztán Sosztakovicsot. A II. (ún. Karácsonyi) szimfónia nem ragadott magával. Szép, közérthető, kellemes hangzású és drámai fokozásokban gazdag muzsika, a Stille Nacht olykor előbukkanó idézetével. Szomorú, felemelő, felteszem: titkos programja is lehet. Egyetlen, kissé hosszadalmas tétel. Bánatos, néha vigasztaló. A neten olvasható ismertetések szerint egyes kritikusok Bruckner távoli hatását is felfedezni vélik benne. Nem tiltakozom... 

Krzysztof Penderecki
Krzysztof Penderecki

A második félidőre Penderecki Sosztakovics hatodikját választotta - ez dirigensi repertoárdarabja, jónéhány eszetendővel ezelőtt például New Yorkban is ezt vezényelte. Valamikor, az ötvenes-hatvanas évek fordulója körül a lengyel avantgarde (s vele némi késéssel a magyar is) a szovjet stílus ellen vívta szabadságharcát. A szentimentális - romantikus - népiesch programzenék ellen. Változnak az idők. Hrennyikov elvtárs (aki hithű kommunistából átment hosszú élete végén hithű orosz nacionalistává) persze menthetetlen. És vele sok tucatnyi valaha favorizált ál-tehetség. Sosztakovics életműve - vagy fogalmazzunk óvatosabban: életművének nagy része - azonban a jelek szerint állja a sarat. A hatodik első - lassú - tételét ugyan magam változatlanul nem sorolnám a komponitsa legjobbjai közé, a másodikat és a finalét azonban annál inkább. Örök lélektani rejtély, hogy az ezerszer megnyomorított, égbe emelt, majd alátaszított, rettegő muzsikus hogyan lehetett képes ennyire szellemes, frivol zenét alkotni - a legsötétebb sztálini időkben (1939-ben kezdte a mű komponálását). 

Penderecki zenéjében ugyan nemigen csillan fel a humor, az irónia, de előadóként kétségkívül van érzéke hozzá. Nyilvánvalóan szereti ezt a darabot. És gondolom, igen alapos munkát végzett a próbák során. Röviden és velősen: nagyszerű teljesítményt nyújtott vezetésével a pécsi zenekar: szép vonóstónus, remek hölgy-csellisták, megbízható fúvósok. Fegyelem és könnyedség. Valaha, pécsi diákéveimben bizony nem ehhez szoktam hozzá. Óriásit lépett előre az együttes, ma biztosan a magyar élvonalban a helye. 

Pendereckiért pedig egy picit aggódom. Nyolc szimfóniát sorol fel a neten található műjegyzéke, s úgy hírlik, tervezi a kilencediket. Csak nehogy úgy járjon, mint Beethoven, Schubert, Dvořák, Mahler, Glazunov, Vaughan Williams. Meg a fentebb már említett Bruckner... 

Pannon Filharmonikusok  

2011. április 8. 19:30

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vez.: Krzysztof Penderecki

Penderecki: II., "Karácsonyi" szimfónia
Sosztakovics: VI., h-moll szimfónia, op. 54