Alfréd

Mintha pofonegyszerű lenne - Farkas Gábor a Liszt Szalonban

2011.04.19. 14:00

Programkereső

A Bécsi Magyar Nagykövetségen, az egykor magyar kancelláriaként szolgáló, a Burgtheater mögött elhelyezkedő barokk palotában április 6-án másodszor rendeztek Liszt születésének 200. évfordulója alkalmából Szalont.

A zsúfolt Márványteremben nagy számban jelentek meg az osztrák szövetségi és a tartományi kormányzat magas rangú képviselői, egyházi és diplomáciai előkelőségek és a helyi magyar szervezetek vezetői, akiket Szalay-Bobrovniczky Vince nagykövet köszöntött. A bevezető előadásban a sorozat házigazdája, Zipernovszky Kornél újra szóba hozta, hogy szerencsés döntés volt a magyar soros európai tanácsi elnökség alkalmát Liszt Ferenc bicentenáriumának megünneplésével összekötni. Hiszen Liszt ízig-vérig européer volt, abban az időben, amikor a romantika érzelmeit a nemzeti kultúra testében lehetett átérezni. Liszt kolosszális, az egész romantikát átfogó alakja időben és térben világokat köt össze: első bécsi koncertjére még Beethoven is felfigyelt, és még élt, amikor már megszületett Bartók Béla. Politikai és kulturális értelemben egyaránt számos olyan művészi cselekedetet vitt végbe, amelyekkel egy-egy ország panteonjába kerülhetett. De nem kellett ahhoz magyarul beszéljen vagy folyékonyan megtanuljon, hogy magyarnak tartsa magát, európaisága összekötötte és nem elválasztotta azokat a kultúrákat, amelyből sarjadt.

A Szalon második estjén Liszt főleg jól ismert műveit ritkán hallható, kifinomult és közvetlen felfogásban hallgathatták meg. Ha Bogányi Gergelyben sokan a fiatal Liszt vonásait látták vagy éppen hallották nagysikerű itteni koncertjén, akkor most, Farkas Gábornak köszönhetően az érett Lisztet szólaltatta meg a fiatal (!) zongoraművész. Farkas Gábor műsora megmutatta a programzene talán valaha alkotó legnagyobb alakját, a modern zeneszerzők előképének Lisztjét, az ima szépségeit és tágasságát felmutató misztikust, és a cigányzenét a hangversenytermekbe emelő művészt.

Farkas Gábor egyetemi és doktori fokozatát is a Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte, ahol maga is tanít. Tehetsége nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő sikereket eredményezett: 2009-ben ő lett az első helyezettje a Weimarban megrendezett Nemzetközi Liszt Zongoraversenynek. Az elmúlt években a legnagyobb magyar koncerttermek mellett játszott Bécsben, Badenben, Berlinben, Stuttgartban, Strasbourg-ban, Firenzében, Párizsban, Londonban, Helsinkiben, Calgaryban, Sakata-ban, Tokióban, Szöulban, Pekingben, Weimarban valamint Bayreuthban.

Híres nemzetközi fesztiválokra kapott már eddig is meghívást, mint például a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, vagy a berlini International Piano Forumra. Pályáján meghatározó volt az a körülmény, hogy milyen kiváló Liszt-interpretátor. Nem csak a gödöllői Liszt Ferenc Fesztiválon játszott, és az említett Liszt-versenyt nyerte meg, de idén januárban a magyarországi Liszt-év hivatalos nyitókoncertjének is ő volt a szólistája a Művészetek Palotájában, ahol a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikus Zenekarral lépett fel. A koncert élő lemezfelvétele a Warner Music gondozásában fog még idén megjelenni. Első albuma, An Evening with Liszt címmel ugyancsak a Warnernál jelent meg 2008-ban. Az album „Grand Prix" díjban részesült, a Nemzetközi Liszt Társaság neki ítélte a „2009 legjobb Liszt felvétele" elismerést. A kiváló zongorista dolgozott már Kocsis Zoltánon kívül Fischer Ádám és Vásáry Tamás dirigensekkel is.

Farkas repertoárja sok romantikus szerzőt átfog. De bármelyiket is játssza, ő az, akit nézve és hallgatva úgy tűnik - és ez volt a Szalon közönségének is a benyomása - mintha valami könnyű, sőt pofonegyszerű feladat lenne ilyen szinten zongorázni. Elsőnek rögtön egy olyan művet választott, amelyet sokan ismernek, amely egy nagy Liszt-ciklus legnépszerűbb darabja. A ciklust németül Wanderjahre néven ismerik, de ez az eredeti francia címnek, Années de pèlerinage, nem pontos fordítása, csak azért terjedt el, mert így erősebb az utalás Goethére. De Lisztnek nem Goethe, hanem a fékezhetetlen lelkesedésű Byron volt ihletője. A Les jeux d'eaux á la Ville de Este-bena gyöngyöző vízcsobogás hangját, a nyári kert illatát, a fények játékát úgy idézi meg Liszt, hogy egyenesen innen szokás számítani az impresszionizmus megjelenését a zeneművészetben. Amikor Debussy majdnem fél évszázaddal később meghallotta ezt a darabot, elámulva csak annyit mondott: „Na ja, az öreg Liszt, próféta volt." Ha a Villa d'Este szökőkútjai Debussy felé nyitnak, akkor a Valse Impromturől, a bécsi műsor második darabja a keringő talán leghíresebb, sokkal későbbi parafrázisát, Ravel La Valse-át idézi meg.

Koncertje első részének végén Farkas viszont egy igazán jól ismert, a zongora-irodalomban is kiemelkedően híres darabot, a Waldesrauschent szólaltatta meg. Azok a szerencsések, akik itt voltak a Bogányi-koncerten is, a ráadásban hallhatták a Gnomenreigen, ennek a darabnak a párját. Hangulatos, poézissel teli karakterdarab a Waldesrauschen. Bár Liszt német címet adott neki, és egyik kedves weimari tanítványának ajánlotta a darabot, az ábrázolt táj ebben a darabban nem a német erdő, hanem inkább mediterrán. Ezt támasztja alá az is hogy Liszt ezt és párdarabját Itáliában komponálta a 1862-63-ban.

A fiatal magyar zongorista ezután Lisztet a misztikus zeneszerző és gondolkodó képében, tehát egy újabb oldaláról mutatta meg. Az 1862-es zongoradarab címe Ave Maria, de legalább ugyanilyen fontos az alcíme is: Die Glocken von Rom. Egy régi művészeti albumban, amelyet Franz Xaver Zimmermann írt, címe: Die Kirchen Roms, az első mondatban utalás történik arra, hogy a magas tornyok, és persze benne a zengő harangok, a vatikáni Grandeur a katakombákba rejtőző korai keresztények sötét, titkos szentélyeiből nőttek ki. Nos, amikor az Ave Maria című darabnak Liszt azt az alcímet adja, hogy Róma harangjai akkor eszünkbe juthat, hogy mekkora magasságot értek el a templomtornyok, milyen messzire szólnak belőlük a harangok, milyen messze ér el a pápa hívó szava. Liszt egy rövid, fohásznál alig hosszabb darabban tudja érzékeltetni Jézus anyjának szépségét, a hozzá szóló imák bensőségességét és a Vatikán és az Örök város harangtornyainak zúgását.

Frappáns zárásként virtuóz darabot választott Farkas, egy Magyar Rapszódiát, amely ciklus népszerűsége mindig nagyobb volt a közönségnél, mint a kritikusoknál, zenetörténészeknél. Persze ma már annyira másként látjuk a magyar nemzeti zene és a magyar népzene összefüggéseit, és egyértelműen ki tudjuk jelenteni, hogy amikor Liszt cigányzenei forrásokat, inspirációt, stílust emelt saját művészetének magas szintjére, akkor nemzeti zenéhez nyúlt, de ez népies műzene volt, és legfeljebb elvétve tartalmazott cigány és magyar folklór elemeket. Érthető mindez, hiszen Liszt már gyerekkorában hallott bravúros cigányzenekarokat, és egész életében foglalkoztatta, hogy zongoristaként hasonló élményt szerezzen. Ezért az előtte alig alkalmazott Rapszódia műfaji megjelölése, meg a rapszódiákhoz írt ilyen szerzői utasítások: Im trotzigen, tiefsinnigen Zigenuer-Styl vorzutragen. Farkas Gábor előadásában a Lento tempójelzéssel kezdődő 12. Magyar Rapszódia olyan formán szólalt meg, hogy a virtuozitás nem fedte el a múltba vezető kulturális és zenei szálakat.

A bécsi Liszt Szalon záró estjén az Egri-Pertis duó lép fel május 24-én.