Mátyás

Átmeneti látlelet

2011.05.30. 11:43

Programkereső

Számos más hazai zenekarral együtt a MÁV Szimfonikusok is az átmenet korszakát élik, céljuk pedig nem más, mint hogy az egykori, már-már visszafordíthatatlannak tűnő lemorzsolódás folyamatát megállítva újra a hazai koncertélet jelentős tényezőjévé váljanak.

Május 23-án az Operettszínházban rendezett fellépésük arról tanúskodott, hogy igyekezetük, noha már eddig is figyelemre méltó eredménnyel járt, egyelőre még nem bontakoztatott ki minden lehetőséget, amely az együttesben rejlik. A zenekar hangzása egyrészt világosan áttekinthetőnek és frissnek bizonyult, ugyanakkor azonban meglehetősen pontatlannak is, mind az egyes szólamokon belüli, változatos tempóelképzeléseket, mind az intonációs célkitűzések megvalósításának sikerét illetően. Különösen a vonóskar hajlott időről időre arra, hogy hangszíne tompává és zilálttá fakuljon, igaz, ezt a kellemetlenséget szerencsére ellensúlyozta az a szokatlan könnyedség, amellyel egy-egy fojtottabb részlet után újra erőre kaptak, mintha karmesterük, Takács-Nagy Gábor lelkesedése úgy inspirálná őket, ahogyan egy kiemelkedő tanáregyéniség hat a diákjaira.

Takács-Nagy Gábor
Takács-Nagy Gábor

Ami a dirigens személyét illeti, a hangverseny lelke egyértelműen ő volt. A közönség és a zenészek egyaránt maradéktalanul megbíztak benne, és jó okkal: akár a kompozíciókhoz fűzött néhány mondatos, egyszerű bevezető szavaival, akár mozdulataival fejezte ki éppen művészi elképzeléseit, minden pillanatban pontos ritmus- és formaérzék vezette. A zenekar és karmestere közti közvetlen és biztonságos kommunikáció egyedül az este középső darabja, Schumann Hegedűversenye közben sérült valamelyest, mivel a meglehetősen nehéz terepen egyensúlyozó zenészek egyértelmű irányítása érdekében Takács-Nagy szinte kizárólag arra szorítkozott, hogy olyan plasztikusan jelezze a tempókaraktereket és a belépések idejét, amennyire csak lehetséges, vállalva annak kockázatát is, hogy a precizitás hangsúlyai katonásan szögletessé tördelik a melodikus invenció csapongó áradását, és megtorpanásra kényszerítik a szeszélyesen megbízhatatlan érzelmi állapotok kavargását. A színtelenül feszes előadásmódot ráadásul a szólista, Stuller Gyula sem tudta oldani. Bár szólamát becsületesen végigjátszotta, nem volt képes felszabadultan zenélni, megfeledkezve a mindenkori következő tíz ütem után leselkedő technikai nehézségekről, így a versenymű egészéhez elsősorban feszült koncentrációval, suta futamokkal és váratlanul elsápadó dallamívekkel járult hozzá.

Mindazonáltal ha a Schumann-mű ezen a koncerten valójában nem született is meg, a keretként szolgáló két szimfónia annál élénkebb árnyalatokkal gazdagította az estét. Beethoven nyolcadikja Takács-Nagy Gábor felfogásában nélkülözött mindenféle dagályos sallangot. Egyszerű, ötletes, rövid tételek követték egymást kellemesen rusztikus fogalmazásmódban, éppen úgy utalva az 1790-es évek Haydnjának élénk hangvétellel és humorral párosuló klasszikus fegyelmére, ahogyan Haydn utolsó, 104. szimfóniájának markáns vonásai mutattak rá az egykori tanítványra, Beethovenre, néhány találó vonással nagyszerűen megelevenítve azt az átmeneti korszakot, amelyben ez a két komponista találkozott.

MÁV Szimfonikusok 

2011. május 23. 19:00 Budapesti Operettszínház

Km.: Stuller Gyula (hegedű)
Vez.: Takács-Nagy Gábor

Beethoven: VIII. szimfónia
Schumann: Hegedűverseny
Haydn: D-dúr "London" szimfónia, No. 104