Luca, Ottilia

Fischer Iván megkezdte munkáját Berlinben

2011.12.06. 10:01

Programkereső

Sűrű hétvége áll a világhírű karmester mögött: Prima Primissima Díjat kapott, három koncertet adott a Berlini Filharmonikusokkal és elindította a Konzerthaus zenekar meglepetéskoncertjeit is.

Fischer Iván - a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) alapítója és zeneigazgatója - pénteken megkapta a zeneművészeti Prima Primissima Díjat. Az elismeréssel járó pénzt felajánlotta a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének. Döntését indokolva a művész az MTI-nek elmondta: "A legnagyobb megőrzendő érték a magyar zenei életben a zeneiskolai hálózat. Ez egy csodálatos ritkaság a világban". Nem sok olyan ország van, ahol a szülők akár egy kisebb településen is elvihetik gyermekeiket a zeneiskolába, a magyarországi szülők viszont ezt megtehetik. "Ez a titka annak, hogy olyan csodálatos zenei tehetségek jönnek ki ebből a kis országból. A magyar zeneiskolákra fel kell hívni a figyelmet, minden eszközzel támogatni kell őket" - fogalmazott. Az elismerést is a szövetség elnöke, Ember Csaba vette át a karmester helyett, aki a Berlini Filharmonikusokkal zajló koncertjei miatt nem lehetett jelen a ceremónián.

Fischer Iván
Fischer Iván

A világ legjobb zenekarai között számon tartott Berlini Filharmonikusokkal Fischer első alkalommal a nyolcvanas évek végén dolgozott. Azóta már több mint tíz alkalommal koncertezett velük. A hétvégén, pénteken, szombaton és vasárnap tartott hangversenyek különlegessége az volt, hogy az egyik darabot - Hubay Jenő harmadik hegedűversenyét - a szerző egykori saját hangszerén szólaltatták meg. Hubay Jenő hegedűjét nemrégiben vásárolta meg a zenekar, ez adta az apropót a szerző művének előadásához. A hegedűversenyt Berlinben legutóbb csaknem egy évszázada, 1914-ben játszották, a mostani alkalomra pedig Portugáliától Belgiumig a Hubay-család számos tagja összegyűlt Berlinben, hogy meghallgassák a művet - tette hozzá Fischer Iván.

A karmester nem csupán a Berlini Filharmonikusokkal dolgozik együtt a német fővárosban: a magyar művész a 2012/2013-as évadtól kezdve a Konzerthaus zenekarának vezető karmestere. Ezzel kapcsolatban kiemelte: a zenekar irányítása mellett a Konzerthaus programjának összeállítása is az ő feladata. A karmester - akinek nevéhez számos új koncertforma, például a gyerekeknek szervezett úgynevezett kakaókoncert műfaja fűződik - elmondta: Berlinben is a keresi a lehetőségeket az újításra, és már ki is próbálták első ötletét, amelyet meglepetéskoncertnek neveztek el. A Magyarországon - illetve a BFZ gyakorlatában - titokkoncert néven ismert formától "nagyon féltek Berlinben", attól tartottak, hogy nem kelnek el a jegyek, a siker azonban nem maradt el, a Konzerthaus zenekara teltház előtt játszotta első meglepetéskoncertjét - mondta Fischer Iván.