Luca, Ottilia

Világszínvonalú hangversenyterem épül Kolozsváron

2011.12.08. 15:00

Programkereső

A szerződést szerdán írták alá a létesítmény tervezői és László Attila, a város alpolgármestere.

Több mint 60 millió euróba (mintegy 18 milliárd forintba) kerül majd a Kolozsváron megépítendő Transilvania Kulturális Központ, amelyben egy 1500 férőhelyes, világszínvonalúnak ígért hangversenyterem is helyet kap - minderről Radu Moisin, Kolozsvár ideiglenes polgármestere beszélt egy szerdai sajtótájékoztatón. Elmondta: a szerződést azért László Attila alpolgármester írta alá, mert annak idején a versenytárgyalási bizottságban ő maga képviselte a város érdekeit és a törvény szerint összeférhetetlenség áll fenn a két feladat között.

Kolozsvár
Kolozsvár

A kulturális központ tervezésére kiírt márciusi versenytárgyalást a bukaresti VAAL Arhitectura tervezőiroda nyerte. Az egyik alulmaradt pályázó megtámadta a döntést, emiatt több hónapot húzódott a szerződéskötés. Legutóbb az késleltette az aláírást, hogy november 9-én épp az arra kijelölt órában vették őrizetbe a korrupcióval gyanúsított Sorin Apostu polgármestert.

A szerződés szerint a kulturális központ tervei fél év alatt készülnek el, ezekért 565 ezer eurónak megfelelő összeget fizet a kolozsvári polgármesteri hivatal. Az építkezés várhatóan további két évig tart. A tervezők arra is tekintettel voltak, hogy Kolozsvár versenybe száll a 2020-as Európa Kulturális Fővárosa címért.

A kulturális központ legfőbb haszonélvezője a Transilvania Filharmónia lesz, mely jelenleg a diákművelődési háztól bérelt termekben, mostoha körülmények között tevékenykedik.

"A bukaresti Román Athenaeum 1888-as felépítése óta Romániában egyetlen hangversenyterem sem épült. Eredetileg másra szánt termeket próbáltak ennek a rendeltetésnek is megfeleltetni több-kevesebb sikerrel. A kolozsvári lesz az első modern hangversenyterem az országban, ha megtörténik a csoda és felépül" - nyilatkozta Marius Tabacu, a Transilvania Filharmónia vezérigazgatója.