Etelka, Aletta

Kérem a hallócsőt!

2011.12.21. 09:36

Programkereső

Ezúttal minden együtt volt. Remek műsor, méltán világhírű énekes Matthias Goerne személyében és a Bázeli Kamarazenekar, de valami mégis hiányzott az átütő, nagy élményhez. Úgy hiszem nem csak nekem, fanyalgó kritikusnak, hanem a publikum jórészének is. Volt ütemes taps, ráadás, de frenetikus lelkesedésről nem számolhatok be.

Azóta is zavartan kutatom az okokat. Ez a bázeli persze nem az a bázeli, a Sacher-féle, amelyiknek Bartók annak idején a 20. század talán legnagyobb remekművét írta, a Zene húros-, ütőhangszerekre és cselesztára címűt (csak ne talált volna ki hozzá ilyen kacifántos elnevezést...), meg a pompás Divertimentót. Még csak jogutódnak sem nevezhető, vagy ha mégis, akkor legfeljebb amolyan nagybácsi-unokaöccs viszony miatt. Amikor megalakult - 1984-ben - a „régi" még működött (igaz, végnapjait élte). Kétségkívül jó együttes. Vonósainak tónusa szép, csiszolt, az a kevés fúvós, aki ezen az estén csatlakozott hozzájuk, részben versenyművek szólistájaként, mestere hangszerének (a historikus oboa roppant kényes, nehézkes - ezen az estén azonban nem tűnt annak). A mutatott összjátékhoz már férhet némi szó: akadt néhány kuszább pillanat, főleg a nyitószámban, Telemann D-dúr szvitjében, de ez élő előadáson óhatatlanul előfordul, spongyát rá (hogy a klasszikust idézzem). Corelli Karácsonyi concertója az első félidő végén makulátlanul sikerült, főleg a különleges színekben gazdag utolsó tétel győzte meg a hallgatót arról, hogy az itáliai mester utolérhetetlen zsenije volt a műfajnak. Ugyanakkor bizonyos fontoskodást számos darabban szívesen elengedtem volna. Ha egy motívumban ugyanaz a hang ismétlődik, két negyed, majd egy fél értékkel, nem feltétlenül kell ezt kis dinamikai fokozással megvalósítani, úgy, hogy a negyedek mintegy előkészítik a nagy megérkezést - van ilyen helyzet is a zenében, de a szenvtelen egyszerűség általában hatásosabb, nem beszélve arról, hogy nem terheli meg apró érzelmességgel a muzsikát, viszont érintetlenül hagyja annak ritmikus lüktetését. Ha minden részletet mintegy nagyító alá veszünk, éppen a fontos formai pontok jelentősége sikkadhat el. Julia Schröder, a koncertmester nagyon muzikális - szerény véleményem szerint túlságosan is az. Azt se nagyon értettem, miért kell minden darab végén égbe emelni a vonót, teátrális gesztus ez csupán, zenei haszna nincs, a hang nem fog tőle tovább szárnyalni a teremben.

Matthias Goerne
Matthias Goerne

 Nem fog szárnyalni, már csak azért sem, mert addig sem szárnyalt. S ezzel érkeztem el a fő problémához. Most már nem először győződtem meg róla, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem akusztikai viszonyai kifejezetten hátrányosak a barokk zenéhez, jelesül, a kisebb együttesekhez. Ami mondjuk a fertődi Esterházy-kastélyban ideálisan szól, az itt sápadttá és távolivá válik. Szép eszme, hogy a 17. század zenéjét 17. századi hangszerekkel és előadási módozatokkal vezetjük elő, de nem működik egy 21. századi óriásteremben. Ezeket a műveket nem erre találták ki. És Bach kantátáit sem. A Tamás-templom, meg a Nikolai-Kirche (ahol e kantáták többsége elhangzott) persze elég nagy belső térrel rendelkezik. A Müpáé azonban ezeknek is többszöröse. Arról nem is szólva, hogy a mai ember ingerküszöbe eleve más. Metastasio annak idején meghallotta a fiatal Haydn clavichordozását, noha négy emelet választotta el őket a Michaelerplatzon. Ma nincs az az ideges szomszéd, aki bekopogna hozzánk, uram, hagyja abba ezt a féktelen clavichodozást (a zongora, az más, tudnék mesélni...). Óriási zajszennyezésben élünk, s mi tagadás, kissé eltompultunk. S ami a Zeneakadémia boldogult (reményeink szerint hamarosan újraéledő) nagytermében soha nem okozott problémát (az ember néhány perc alatt „akklimatizálódni" tudott a szerényebb hangviszonyokhoz), az a Müpában igenis probléma maradt. Ha még egy olyan kiváló énekes hangja sem tűnik elég intenzívnek, mint Goernéé, akkor baj van. Akkor a jegyszedőknek (vagy ruhatárosoknak) a látcső analógiájára hallócsőt kellene kölcsönözniük a barokk produkciókhoz.

Nem, Goerne hangja sem "jött át" minden esetben (hozzáteszem: a 19. sorban ültem, a földszinten). Az persze kiderült, hogy csodálatos tehetség. Baritonja lágy és nemes, felül sugárzóan fényes, hajlékony, kifejező. Mit meg nem adnék, ha Fertődön hallhatnám. Ehhez sajnos be kellene fejezni végre a kastély renoválását. Vagy még jobb volna a Deák téri templom. Ott legalább a publikum énekelheti (mint énekelte valaha, Lipcsében) a zárókorál dallamát, amit most a 158-as kantáta végén csak a trombitán hallhattunk.

Matthias Goerne (ének) Bach-estje  

2011. december 18. 19:30

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Bázeli Kamarazenekar, Marcel Ponseele (oboa)
Hangversenymester: Julia Schröder


Telemann: D-dúr szvit oboára, trombitára, vonósokra, continuóra
Bach: "Der Friede sei mit dir"- kantáta, BWV 158
Corelli: g-moll ("Karácsonyi") concerto grosso, op. 6., No. 8
Bach: c-moll kettősverseny hegedűre, oboára és vonósokra, BWV 1060;; "Ich habe genug"- kantáta, BWV 82