Luca, Ottilia

Debussyvel ünnepel

2012.04.09. 09:02

Programkereső

Idén lesz hatvanéves, de energiáit egy huszonéves is megirigyelné. Zongoristaként szerzett világhírt, de itthon már inkább egyszemélyes zenei intézményként tisztelik: vezényel, hangszerel, komponál, műsort tervez, elfelejtett műveket porol le és felfedezésre váró tehetségeket vesz a szárnyai alá.

- A kezdetek kezdetétől részt vett a Müpa megálmodásában, elsőként állt a hangversenyterem pulpitusára - miért szeretik az előadók ezt a termet?

- Óriási várakozás előzte meg a Müpa megépülését és a nem hivatalos nyitókoncerten úgy tűnt, hogy megszületett az a terem, amelyre igazán vártunk. A Müpa nagyterme egyértelműen azt a profilt testesíti meg, ami az alapcél is volt, hogy a Zeneakadémia után végre épüljön meg egy olyan terem, ahol nem kell szorongani, ahol Sosztakovics V. szimfóniájának a zongorája nem szorul a folyosóra, és ahol nem kell lebontani az orgonaülést az ütőhangszerek miatt, ha Ravel Daphnis és Chloéját akarjuk előadni. Ez maradéktalanul teljesült is, úgyhogy a Daphnis például zenekari árokban, vagy színpadon előadva is tökéletes élményt nyújt előadónak és hallgatónak egyaránt. A közönség részéről pedig már rég elhallgattak azok a hangok, amelyek a Zeneakadémiával való összevetésben hátrább helyezték a Müpát. Mindig is azt hangsúlyoztam, hogy senki se várjon valamiféle feljavított, vagy megnagyobbított Zeneakadémiát: ez egy tökéletesen más terem - ha nem is mindent tudó.

Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán

- Mire a legalkalmasabb a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem?

- Amire a mérete is predesztinálja: megalo- vagy gigantomán művek előadására. Schönberg Gurre-Liederjét is hallottam benne, vezényeltem Mahler VIII. szimfóniáját - mindezeknek tökéletesen megfelel a terem. Ezek azok a művek, ahol kifejezetten aranyban fizet a belmagasság - de ugyanezen okból szinte alkalmatlannak érzem zongora-szólóestre. E tekintetben a Russell Johnson-féle termek hasonlítanak egymáshoz: már a luzerni terem átadása kapcsán is megfogalmaztam annak idején kritikákat Mr. Johnsonnak, aki azt a meglepő kijelentést tette nekem, hogy tulajdonképpen nem is annyira fontos az, hogy mit gondolnak a zenészek egy teremről. Én pontosan az ellenkező véleményen vagyok: nagyon fontos, hogy mit gondolnak a muzsikusok, mert ha az előadó jól érzi magát, akkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy ez a jóérzés a közönséget is a hatalmába keríti. Nem szabad elfelejteni, hogy még a legmonumentálisabbnak tűnő zongoraművek is szalonok számára készültek.

- Idén Debussy-évforduló van: mindig is kitüntetett figyelemmel fordult a 150 éve született francia mester műveihez, lemezre játszotta a zongoraműveit...

- ...bár sajnos nem az összeset, például a Danse bohémienne-t, a Maszkokat és az Etűdöket nem vettem föl. De ezeket is sokat játszottam koncerten, sőt, a Danse Bohémienne-ből átdolgozást is készítettem fúvósötösre és hárfára. Azt hiszem, hogy nem árt időről-időre az őt megillető helyre tenni egy olyan jelentős zeneszerzőt, mint Debussy, akinek életműve rettenetesen szenved a beskatulyázástól. Debussy esetében ugyanis nincs meg az a fajta egybeskálázás, amely például Beethovennél összefogja a műfajokat. Ha valaki Beethovenről beszél, egyformán beszél a vonósnégyesekről, a zongoraszonátákról, a szimfonikus darabokról és kórusművekről, míg Debussy esetében nagyon élesen elkülönül - időben is - a daltermése, az operája, és a késői zongoraművek, illetőleg szimfonikus kompozíciók. Nem is szólva arról a sajnálatos tendenciáról, amely Bartókot és számos más jelentős zeneszerzőt is sújt, hogy elintézik az egész oeuvre-t egy-két művel.

Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán

- Nem véletlen: a közönség igényli az ismerős dallamokat - a műsorszerkesztők pedig nem mernek szembemenni a közönségigénnyel.

- Ez így van, és ennek köszönhetően szerencsére nagyon gyakran játsszák a Tengert és a Faun délutánját, a Noktürnök közül is az első kettőt - de a harmadikat, a csodálatos Sziréneket már kevésbé, mert van benne egy tizenhat tagú nőikar. Fehér holló, ha az ember egy jó előadást talál az Ibériából, szinte soha nem hallható a Gigues és a Rondes de printemps, nem beszélve a Jeux-ről, amely tulajdonképpen a 20. század egyik legcsodálatosabban kidolgozott partitúrája - sajnos Stravinsky Tavaszi áldozatának az árnyékában már a maga korában sem aratott igazán sikert. A népszerűség hiányának itt praktikus okai vannak: rövid, nem tölt be egy félidőt, ugyanakkor hihetetlenül bonyolult zene, vagyis ha nagyritkán balettként műsorra is tűzik, őrült nehézségeket támaszt a táncosokkal szemben. De Debussy zongoraműveivel is ugyanez a helyzet: egyes Prelűdöket ugyan gyakran játszanak, de az Etűdöket már egyáltalán nem, az Images két füzetéből is csak úgy mazsolázgatnak a zongoristák. Akik ráadásul nem veszik figyelembe, hogy 1890 környékén Debussynek már egy egész csomó olyan műve állott készen, amelyben tökéletesen kimunkálva ott áll a Pélleas és Mélisande stílusa - ami még szintén nem az utolsó állomás, hiszen Debussy óriási stílusfejlődésen ment keresztül. Ritka izgalmas élet az övé: hogyan lett Nagyezsda von Meck házi zongoristájából először a Faun délutánja frissen felfedezett, a francia zenét megújító szerzője, majd a Pélleasszal hogyan lett próféta a saját hazájában, és milyen módon tudott újat hozni még betegen is, a legkésőbbi munkáiban? A kortársai, elsősorban Richard Strauss ezt az újítást nem tudták végbevinni. Sok évtizede foglalkozom Debussyvel - és kimeríthetetlen felfedezések forrása számomra még mindig.