Luca, Ottilia

Szép magyar ének

2012.04.20. 17:02

Programkereső

A legszebb, legismertebb magyar gyermek- és népdalokat, népies és zeneszerzői dalokat, valamint egyházi énekeket, összesen 430 tételt tartalmaz a Szép magyar ének című hanganyag, amelyet vasárnap Óbudán egy egész napos koncert keretében mutatnak be.

A Béres József üzletember válogatásában most megjelent mintegy tízórás hanganyag mp3 formátumban két CD-n érhető el, többek között a Szent Efrém Férfikar, a Budapesti Énekes Iskola Koncertegyüttese, a Deák Diák Általános Iskola Kiskórusa és a Szent Kereszt Görögkatolikus Kórus, illetve mintegy negyven szólóénekes előadásában, az Akovita kiadó gondozásában. A kiadvány élő bemutatója egy közös éneklés keretében vasárnap az Óbudai Társaskörben, valamint a Szent Péter és Pál Főplébánia-templomban lesz. Reggel nyolctól este nyolcig folyamatosan szól az ének a CD-n szereplő kórusok részvételével.

A Szép magyar ének című hanganyag egy három évvel ezelőtt azonos címmel megjelent gyűjteményes kötet hangos kiadása. A CD-k most egy keménykötésű, kétnyelvű (magyar-angol) könyvecskében találhatók, amely tartalmazza a 430 tétel jegyzékét, betűrendes mutatóját. A produkció művészeti vezetője Bubnó Tamás volt.

Szép magyar ének
Szép magyar ének

Mint a szerző még korábban elmondta, elsősorban azért készítették el a válogatást, mert nem talált a piacon olyan elfogadható minőségű énekeskönyvet, amely az átlagembereknek szól. Hozzátette: szinte minden hozzáférhető forrást áttekintettek, emellett rengeteg népzenei hangzóanyagot hallgattak meg, a cégvezető saját lemezgyűjteményére is támaszkova. Béres József a Zenetudományi Intézetben kapott szakmai segítséget a megvalósításhoz. A könyv tudományos tanácsadója Dobszay László, népzenei szakértője Bereczky János volt. A kötet öt-hat éven át készült, szerepelnek benne a kották és a dalszövegek is.

A kötetben és a CD-ken külön fejezetet alkotnak a gyermekdalok, a népdalok (ezen belül például a népszokásokhoz kapcsolódó dalok, ivó- és mulatódalok), a népies (köztük a történelmi) dalok, a 19-20. századi zeneszerzői dalok és hazafias énekek, valamint a szent énekek (gregorián dallamok, görög és római katolikus, valamint protestáns dalok). A legrégebbi dalok a középkori népi énekekig nyúlnak vissza, a legkésőbbi műdalok a 20. században, a két világháború között keletkeztek. "Ezek a dalok a magyar kultúra részei, jó lenne, ha minél több ember megismerné és énekelné őket. Vikár Bélától Domokos Péter Pálig zeneszerzőink nemcsak gyűjtötték, hanem fel is dolgozták ezeket" - mondta korábban az üzletember.