Lázár, Olimpia

Minden, ami zene

2012.05.17. 07:05

Programkereső

Leonidas Kavakos hegedűművész május 18-án este a Richardo Chailly vezette Lipcsei Gewandhaus Zenekarával ad koncertet a Müpában.

Bartóknak, Kodálynak is a népzenében vannak a gyökerei, mint ahogy például Janáčeknek és Griegnek is. Az előadóművészek közül ma inkább a folk- és a worldmusic képviselői juthatnának eszünkbe erről, és kevésbé gondolnánk azt, hogy világjáró, komolyzenét játszó muzsikusok is sokat merítenek a népi kultúrából. Leonidas Kavakos hegedűművész márpedig a görög népdalokon kezdte el csodálatos hegedűhangját képezni. Lehet, hogy nem véletlenül ilyen tiszta az a hang...?

Kavakos gyerekként vette a kezébe a hegedűt, mindössze öt évesen. Nem volt meglepő, hogy ilyen korán kezdte és éppen ezt a hangszert választotta, hiszen nagyapja is zenész volt, akinek hegedűje kézről kézre járt a családban, így a zene is apáról fiúra szállt. Az édesapa egyébként híres népzenész, így a kisfiú számára egyértelmű volt, hogy ilyen irányban induljon el. "Görögországban akkoriban úgy gondolkodtak, hogy a népzene alsóbbrendű dolog, így én is hamar elhagytam ezt a vonalat. Utóbb kicsit megbántam, mert a népzene a klasszikus zene gyökere" - nyilatkozta a muzsikus egy korábbi interjújában. A népi kultúra azért is volt inspiráló kezdés - bármily rövid is volt az elmélyülés ideje -, mert bár ott is minden tájegységnek megvan a maga jellegzetessége, a fő elem mindenütt a népdal, amit énekszerűen megszólaltatni egy-egy hangszeren mindenképp jó iskola. Szerencsére a papa a klasszikus zenében is jártas volt, így könnyedén sikerült átnavigálni a komolyzene területére, ám nem ment minden ilyen egyszerűen. "Az apám és köztem sokszor rémes viták zajlottak, mert azt akarta, hogy egyre jobb és jobb legyek, én pedig lázadtam ez ellen. A probléma eredete az volt, hogy a hegedű nagyon nehéz hangszer, főleg az első években, amikor szép hangon játszani egyáltalán nem könnyű" - emlékezik vissza a hegedűművész. Sokszor, amikor gyakorolt, csak a nyekergés hallatszott ki a szobából és az a kétségbeejtő gondolat zakatolt a fejében, hogy ez nem úgy szól, mint a nagypapa hegedűje!

Leonidas Kavakos
Leonidas Kavakos

A fordulópont kilenc évesen következett be, amikor egy legendás athéni tanárhoz került. Stelios Kafantaris Platón filozófiáját vallotta és a kultúra szent szolgálatának tekintette a tanítást. A legfontosabb, amit Kavakosz nála sajátított el, az az, hogy humánus művész legyen. "Az apámtól az akaraterőt kaptam, Kafantaris pedig arra tanított meg, hogy hogyan lélegezzek fel. Ő mutatta meg azt az utat, mely szerint mindig pontosnak kell lenni, de mindig tudni kell, hogyan és mikor lehet szabadon szárnyalni" - folytatta Leonidas. A leckéket olyan jól sikerült elsajátítani, hogy tizenkét évesen már az Európai Unió Ifjúsági Zenekarában játszott, az együttes legfiatalabb tagjaként. Teljesült az az álma is, hogy a Proms-on, a bécsi Musikvereinben, az amszerdami Concertgebouw-ban lépjen fel. Tizennyolc évesen elindult a Nemzetközi Sibelius Hegedűversenyen Helsinkiben, és megnyerte. A versenyen édesanyja kedvenc darabjával, Sibelius d-moll hegedűversenyével győzött, s a darab azóta is végigkíséri pályáját. 1991-ben Gramophone-díjban részesült az a felvétel, amelyen ez a darab szerepel - két változatban - a Lahti Szimfonikus Zenekar előadásában, Osmo Vänskä vezényletével, és legutóbbi magyarországi fellépésén is, 2009 februárjában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben is ezt a versenyművet játszotta a nagyközönség és a kritikusok örömére. Egyikük így fogalmazott: "Kavakos bámulatos hegedűs. Még a skálázását is elhallgatnám, olyan nemes hangon játszik. Makulátlan technika, kikezdhetetlen muzikalitás."

A rendszeresen hazánkba látogató hegedűs kamarazenével is sokat foglalkozik. 2008-ban például Perényi Miklóssal játszotta a Zeneakadémián Brahms hegedűre és csellóra komponált a-moll kettősversenyét, a Pinchas Steinberg vezényelte Budapesti Fesztiválzenekarral, továbbá rendszeres kamarapartnere Nagy Péter, Schiff András és Várjon Dénes is. Amikor a magyar muzsikusokról és azok különleges kvalitásairól faggathattam személyes találkozásunkkor, anno ezt mondta: "a zene nem nemzetiségtől függ. Minden művész, akivel együtt dolgozom, hozza magával a próbákra a saját élményét, tehetségét, tudását, személyiségét, és minden egyes művésszel való közös munkát ez tesz különlegessé. A legfontosabb a partnerbe vetett bizalom: a tehetségébe, az ösztönösségébe, az elhivatottságába. Én ugyanezt próbálom nyújtani, és remélem, hogy az eredmény, ami ebből az összmunkából létrejön, a lehető legjobb, amit adhatunk. A magyar művészek esetében talán a darabokhoz való közelítés az érdekes, és ez a kvintesszenciáját adja annak, amit én a zenéről gondolok: az ösztön és az intellektus olyan módon keveredik az ő munkájukban, ami számomra egyedülálló, és egy magasabb minőséget jelent."

Riccardo Chailly
Riccardo Chailly

Érdekes, hogy élete egyik legszebb bókját is egy magyar muzsikustól kapta, attól, akinek születési centenáriumára éppen idén emlékezünk. Végh Sándor, amikor Kavakos tanácsot kért tőle jobbkéz-technikájával kapcsolatban, azt mondta neki, hogy nagyon személyesen, de egyáltalán nem magamutogatóan játszik. "És így is kell játszani, ez az az elv, amit követni szeretnék" - tette hozzá Leonidas. A májusi fellépésére Sosztakovics a-moll hegedűversenyével, a világ egyik legrégebben alapított és máig is működő, Riccardo Chailly dirigálta Lipcsei Gewandhaus Zenekarral érkező hegedűművésznek azonban ennél is többet jelentenek a hangok és azok közvetítése: "a zene nemcsak az, amit hallasz, hanem zene lehet az is, amit csinálsz. Amikor valamit odaadással és koncentrációval teszel, mások lelkét is megérintve, nos, az mind a zene egy formája."