Luca, Ottilia

Kocsis Zoltán: "Szükség van még itt rám"

2012.05.30. 00:05

Programkereső

Születésnapja előtt interjúk és filmriportok készültek, sőt könyvbemutató és meglepetés parti is tartozott a május 30-i, jubileumi koncertet megelőző eseménysorba.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar tagjai tortával és köszöntőkkel ünnepelték a hatvan éves muzsikust és a szerdai hangverseny nemcsak a kerek évforduló miatt élvez nyilvánosságot. Ezek a koncertek 1991 óta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára szólnak. Az ünnep alkalmából szakmai felfogásról és a karmester-zongoraművészt körülvevő világról is szó esett.

- A tavaly megjelent, de a napokban prezentált interjúkötetben elismerései - parányi betűkkel is - három és fél oldalt töltenek meg. Két Kossuth-díj után sem tartja veszélyesnek a helyzetet, miszerint ezután már nem lesz mit elnyernie?

- A "Hős anya" címre nincs esélyem, igaz, azt még Brezsnyev sem kapta meg. Vannak még élettani korlátok... - veszi tréfára Kocsis Zoltán, de rögtön hozzá is teszi: az ember a jelenben él, a hatvan év egyáltalán nem készteti összegzésre. - Igor Stravinskynak, ha a legnagyobb sikerei után rögtön elkezdett volna mérleget vonni, nem lenne életműve. Mindig azt mondom, a feladatom ugyanazt csinálni, csak még jobban. Tulajdonképpen ezt szimbolizálja számomra Tandori Dezső A damaszkuszi út című, szerintem zseniális kétsorosa: "Most, mikor ugyanúgy mint mindig, / legfőbb ideje, hogy" - ez áll egyébként a honlapom kezdő oldalán is. És ez határozza meg az én tevékenységemet is, amihez még annyit tehetek hozzá, hogy semmi soha nincs kész, mindent lehet jobban vagy másként csinálni. Mindenesetre úgy, hogy az nemcsak fogyasztható legyen, hanem valamiképp hozzájáruljon a szellemi fejődéshez is.

Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán

- Láttam fiatal muzsikusokkal dolgozni, hihetetlenül nagylelkű és türelmes volt velük.

- A nagylelkű nem jó szó ide, az évek során inkább tényleg toleránsabb, türelmesebb, olykor elnézőbb is lettem, és nemcsak a fiatalokkal. Miért? Mert egy gyengébb muzsikus is, ha megtesz mindent azért, hogy valami sikerüljön, az meglátszik és hallatszik. Persze azt is hallani, ha egy sokkal komolyabb képességű zenész viszont nem teszi meg a maximumot a cél eléréséért. No, az nagyon fel tud bosszantani. Hogy valaki még nagyképű is hozzá, az ráadás. A zenekari vagy énekkari tagnak már első próbára teljes felkészültséggel kell jönnie. Nem szabad, hogy ott derüljön ki: ez nem megy, az nem megy, mert otthon csupán átnézte az anyagot, és nem gyakorolta eleget a szólamát, és csak belezavar a többiek játékába. A zenekari munkában a felkészültség kardinális kérdés, mert a játék akkor is csapatmunka, ha végső soron a dirigens aratja le a babérokat. Különböző munkastílusúak a karmesterek. Van, aki csak tessék-lássék módon dolgozik, mert fölöslegesnek véli, hogy túl sok energiát öljön a próbába, és a koncerten adja rá az intenzitást, az emóciót. Én nem ilyen vagyok. Ha a zongoránál gyakorolok, vagy az együttessel próbálok, azt ugyanolyan intenzitással teszem, mint a koncertteremben. Úgy nem érdemes próbálni, hogy dolgozgassunk egy kicsit, azután a hangversenyen úgyis összeszedjük magunkat - ilyen nincs. A legalaposabb munkával sem biztos, hogy száz százalékban olyan lesz az előadás, amilyennek szerettük volna. Szvjatoszlav Richter aztán igazán a gyakorlós zongoristák közül való volt, amikor Svájcban együtt turnéztunk, megtapasztaltam, hogy naponta nyolc-kilenc órát tölt a zongora előtt. És még így is szinte mindig elégedetlen volt. Fontos, hogy az emberben együtt legyen a munkás és a produkciós karmester. A koncerten tudjon alkotni, ha kell, a játéktér figyelembe vételével és a szabályok betartásával, ugyanakkor tegyen meg minden tőle telhetőt a próbákon, hogy ez mind megvalósulhasson. Hány olyan karmester van, aki elengedi a fél próbát, meglehet, hogy ezzel népszerűvé válik egy időre a zenekar körében. De szerintem az igazi népszerűség kezdete mégiscsak attól a pillanattól számít, amikor a zenészek rájönnek, hogy a karmester tényleg komolyan gondolja a követelményeket, következésképp megnő az esély, hogy a zenekar reputációja növekedjék.

- Nem látja úgy, hogy sokan "befektetés" nélkül is igényt tartanak a reputációra?

- Azt gondolom, hogy egy igazi muzsikusban, mint jómagam, akinek a fejében állandóan zene megy, aki erre született és nem tud zene nélkül élni, előbb-utóbb előbukkan az a fajta alázat, amelyet a felszínen néha tényleg hiába keresünk. A művészeti tevékenységnek oly mértékű deheroizálása folyik világszerte, hogy az embernek sokszor elmegy a kedve mindentől. Szerencsére a zenetörténet legnagyobb szellemei azután újra munkára buzdítanak.

- Másként kérdezem: világszerte óriási a fiatal tehetségek versenye, akik nemcsak egy oklevélre hajtanak, hanem kurzusról kurzusra járnak, százféle pluszismeretre éhesek. Számtalan kiváló magyar zenész él és tanít külföldön, szívesen jönnének haza, hogy tágítsák az itteni új nemzedék horizontját. Azt hiszem, hogy világútlevél ide vagy oda, a magyar zenei élet még mindig elég belterjes.

- Ez az egyik vesszőparipám. Azért valamit jelez, hogy például Kurtág György Bordeaux mellett egy kis faluban lakik. Ugyanakkor tökéletesen naprakész az itthon történtekben. Nem tudok vele úgy beszélni telefonon, hogy ne tudná jobban nálam, aki Budapesten élek, hogy mi van itt. Tény - és ezt is régóta ismétlem -, hogy ebben a régióban, amit úgy hívunk, hogy Kárpát-medence, fantasztikus tehetségek élnek. De valóban látni egyfajta belterjességet, ez talán mindig is így volt. A szűk szakma jobbára felületesen ismeri egymást, de nincs átjárás. Eötvös Péternek tökéletesen igaza van, amikor azt mondja, hogy a kitekintés kérdésében a magyar zenei világ sajnos nem mérkőzhet még a környező országok zenei életével sem.

- Talán csak a Kaposvári Kamarazenei Fesztivált lehet pozitív példaként említeni...

- ...ahová haveri alapon jönnek jelentős, mégis többnyire ifjú muzsikusok, sőt Rados Ferenchez hasonló nagy egyéniségek is, honoráriumuk töredékéért. Persze mert az alapító-szervezők, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás maguk is a világranglista elején állnak. Ez igen helyes is így, Kaposváron kialakult egy olyan üde légkör, ami a finn Kuhmót vagy a burgenlandi Lockenhaust jellemezte korábban. A fesztivál arról szól, az előbb említetteknél koncepciózusabban, hogy különböző kamarazenei műfajok kerüljenek egymás mellé, de ne oltsák ki, inkább erősítsék egymás hatását.

Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán

- Az interjú kötetében több olyan kollégája nevét említi - szeretettel -, akik ma külföldön élnek. Önben sosem vetődött föl, hogy kívül tágasabb...

- Érdekes, én anno ugyanezt kérdeztem Richtertől: miért nem mész már el, elveszik a honoráriumod kilencven százalékát, egy kétszobás lakásod van Moszkvában, és egy átlagos, tehát vacak "dácsád". Noha Richter valójában német volt, mégis képtelen volt elszakadni, csak ott, Moszkvában tudott élni, ott voltak zenei gyökerei. Tovább is mennék ebben a kérdésben, akármilyen rossz is most itt a világ - mert társadalmi feszültségekkel terhes, családi közösségek és műhelyek mennek széjjel, a hatalom által generált erőtér két pólusához akarva vagy akaratlanul sodródva, ami rendkívül káros -, mégis, ebben a kellemetlen világban is sokkal jobban érzem magam, mintha külföldön lenne - mert biztosan lehetne - egy ugyanolyan házam, mondjuk Kaliforniában, mint Pesten. Hiányozna nekem ez a miliő. Úgy érzem, szükség van még itt rám. Ha egyszer úgy fogom érezni, hogy nincs, lehet, hogy elmegyek.

- Mintha a régi közéleti temperamentumát a munkájába konvertálta volna, abban mutatkozik meg.

- Tulajdonképpen igen. Nincsenek is ma olyan értelemben nagy ügyek... vagy talán ügyek még lennének, viszont teljesen mindegy, hogy ki mit mond, úgyis az lesz, amit a politika akar. Megkockáztatom, hogy Aczélékkal jobban szót lehetett érteni, mint az új politikusokkal. A régiekben nem volt semmiféle hamis tisztelet irántunk, ezoterikus világban élőknek tekintettek bennünket, mondván, jó, ez a Kocsis, meg ez a Jancsó, meg ez a Pilinszky, hadd beszéljen, az a fontos, hogy jól csinálják, amit csinálnak. Ebben van igazság, és én ma is ehhez tartom magam.

- Megtorpanni látszik a Bartók Új sorozat, amely az utóbbi évek legnagyszerűbb vállalkozásának indult.

- Ennek az a magyarázata, hogy a kiadó, a Hungaroton nehéz anyagi helyzetbe került. Mi azonban továbbra is dolgoztunk, felvettünk Kelemen Barnabással egy teljes CD-nyi anyagot, a két Bartók hegedű-zongoraszonáta mellé három zongorakíséretes kis darab került. A Szólószonáta külön lemezen jön ki, és én bármikor készen állok a folytatásra. Nagyon rossz üzenet lenne, ha hosszan állna a munka. A Nemzeti Kulturális Alapnál, bár meglehetősen gyorsan cserélődnek az elnökök, eddig mindegyiküktől pozitív visszajelzést kaptam, amely szerint a Bartók Új sorozat elsőbbséget élvez, és ezt L. Simon László is megerősítette. A sorozat nagyszerűsége a zökkenő ellenére érvényes, egyes darabjai nemzetközi szakfolyóiratok elismerését, rangos lemezdíjakat nyerték el, és okkal reméljük, hogy a folytatással újabb sikerek várnak bennünket.

A Fidelio születésnapi videóját, melyben a Bartók Új Sorozatról is szó esik, alább nézhetik meg: