Árpád

Akinek ennyi jó kevés...

2012.06.01. 07:03

Programkereső

Bár nem hirdették öles plakátok, valódi hegedűs fesztivált tartott az elmúlt hetekben a Művészetek Palotája. Beethoven-koncert, majd Sosztakovics és Prokofjev Baráti Kristóffal, olyan vendégek, mint Zukerman, Kavakos (véletlenül szintén Sosztakoviccsal), most pedig Anne-Sophie Mutter…

Hogy ne érjen gáncs és megvetés, sietve kijelentem, a német hölgyet is napjaink kiválóságai közé sorolom. Az már egyéni hajlam, ízlés kérdése, hogy hozzám közelebb áll Baráti vagy Kavakos művészi attitűdje, mint Anne Sophie Mutteré. A különbséget talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy az előbbiek játékát hallva az embernek nem az jut rögtön eszébe, mennyire profik (noha persze azok), míg Mutter esetében a profizmus szembetűnőbb. Különösen az CD-felvételei műsorfüzetében: mindegyik teli van fényképekkel (a külső adottságokat ugyebár ki kell használni - s azok kétségkívül számosak. Mellesleg szólva a legkevésbé attraktív fényképet a koncerthez mellékelt füzetke címlapján láthattam). Magában a produkcióban nincs magakelletés, üres hatásvadászat, de az azért érződik, hogy a szólista nem csak előadni igyekszik a darabot, hanem, ha szabad szójátékkal élnem, kicsit "eladni" is mindazt, amit tud. Mozart két koncertjével (G-dúr és A-dúr) bizonyította: nagyon sokat tud. Csodás hang, mellékzörejek nélkül, sokféle virtuóz trükk, változatos játékmódok (olyanok is, amelyek leírását hiába keresnénk a jó öreg Leopold híres hegedűiskola-könyvében). Mindezek mellett valami sajátos egyvelege a historikus felfogásnak és annak, amit talán romantikusnak lehetne nevezni (minden esetre a nem-historikusra nincs jó szó). A frazeálás gazdagsága, a könnyedség, a hangsúlyok-impulzusok ereje a jó "korhű" előadások elevenségére emlékeztet, ugyanakkor például az A-dúr koncert első tételének melléktémájánál a picit érzelmes lassabb tempótól virtigli "régizenészek" bizonyára visszariadnának, s talán a csodás lassút sem játszanák ennyire behízelgően, már-már huszadik századi slágerként. De szó ami szó: Anne-Sophie Mutter az előadás pillanatában képes meggyőzni a hallgatóságot az igazáról - és ez a legnagyobbak tulajdonsága.

Anne-Sophie Mutter
Anne-Sophie Mutter

A Kammerorchester Wien-Berlin tökéletes kísérőnek bizonyult, mondhatni egy húron pendült a szólistával. Különösen emlékezetesek maradnak számomra az A-dúr koncert zenekari bevezetőjének erőteljes, üde staccatói. Kiválóan sikerült az egyetlen szólista nélküli műsorszám, a B-dúr Divertimento. A vonósokhoz a versenyművekben csatlakozó fúvósok is szépen szóltak (leszámítva a kürt pillanatnyi gyengélkedését az A-dúr koncertben - ilyesmi élő hangversenyen szinte elkerülhetetlen, spongyát rá).

Anne-Sophie Mutter a kortárs muzsika jeles előadója, most is fontosnak tartotta, hogy egy mai művel is megismertesse a budapesti publikumot. Az elv dicsértes, a választás azonban nem volt szerencsésnek mondható. Wolfgang Rihm életműve mára közel négyszáz opuszt számlál - magam ebből jó tucatnyit hallottam (bátran jelentkezzen, aki legalább száznál tart). Első élményem a hetvenes évek közepéről való: az egyik Varsói Őszön(1979-ben?) Rihm merészen újító muzsikusnak tűnt (hajlított üvegcsövekben golyók gurultak például ezek hangját hallottuk erősítve... stb - a címre sajnos nem emlékszem). Az avantgarde-szellem mára úgy tűnik, megkopott (nem egyedi jelenség a valaha volt élharcosok közt). A Lichtes Spiel - Ein Sommerstück című darab kellemes, teli van olyan motívumokkal, amelyek mintha ismerősnek tűnnének valahonnan. Az egész azonban hab egy nem létező süteményen.

A hangverseny rövidnek ígérkezett, a sok taps miatt mégis hosszúra nyúlt: három ráadással (B-dúr finale, Bach Air, végül szólószám: a d-moll Chaconne témája). Aligha bánta meg, aki jegyet váltott rá.

Mozart: A-dúr hegedűverseny, KV 219 - Adagio