Valér

Volt egyszer egy Melinda...

2012.06.20. 08:06

Programkereső

A tizenhárom éve elhunyt Kistétényi Melinda orgonaművészről, a Zeneakadémia legendás professzoráról készült az alábbi portréfilm.

Kistétényi Melinda 1928. július 25-én született, zenei tehetsége korán kibontakozott, már alig hat évesen élő rádióműsorban improvizált Mozart stílusában. A középiskolát a budapesti Angolkisasszonyok intézetében végezte, majd a Zeneakadémián folytatta tanulmányait, ahol a karvezetés mellett később felvette az orgona szakot is. 1955-től óraadóként tanított ugyanitt, majd 1957-től kinevezett szolfézstanár volt egészen 1989-es nyugalmba vonulásáig. Közel ötven évig tanított a Zeneakadémián, tanítványa volt többek között Antal Imre, Kocsis Zoltán, Schiff András, Földes Imre, Szenthelyi Miklós. 1959-től lépett fel orgonistaként, 1962-től rendszeresen koncertezett országszerte, mely hangversenyeken szívesen improvizált vagy kísérte énekkel játékát. Előszeretettel komponált is, szövegfordítással is foglalkozott, Bach muzsikáját különösen szerette. 1999. október 20-án hunyt el.

A 2009-ben készült alkotást az egykori tanítvány, Varnus Xaver műsoraként vetítette az M1, a filmet archív anyagok felhasználásával Vargha Máté készítette.