Luca, Ottilia

Kibővített vonósnégyes

2012.08.14. 07:03

Programkereső

Nincsenek könnyű helyzetben a modern hangszereken játszó vonószenekarok. Az eredetileg is csak vonósokból álló együttesre írt repertoár nagy része 1800 előtt keletkezett, az ekkor íródott darabokat azonban egyre inkább "kisajátítják" a historikus együttesek.

Ugyan a 19. században is született pár időtálló vonószenekari mű, a romantika alapvetően a nagyobb együtteseket kedvelte. Jelentős mennyiségű vonószenekari darab csak a 20. században született - akik ezzel nem akarnak kísérletezni, azoknak maradnak az átiratok. Feltételezem, hogy részben ez volt az oka annak, hogy elsősorban eredetileg vonósnégyesre szánt művek zenekarra alkalmazott változatait játszotta a Liszt Ferenc Kamarazenekar a 21. Zempléni Fesztivál nyitóhangversenyén. Vonós kamaraművek zenekarra való átültetése ugyan már a 19. század eleje óta szokásos, de persze voltak, akik teljesen elutasították az ötletet (Brahms) és voltak, akik rajongtak érte (Chopin). Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics az utóbbiak közé tartozott, így a koncerten elsőként felhangzó 8. vonósnégyeséből lett Rudolf Barsaj-féle Kamaraszimfóniát hiteles műalaknak ismerte el. Kicsit furcsának találtam, hogy egy alapvetően ünnepi - mégiscsak egy fesztivál megnyitásáról van szó - koncertet egy ilyen komor, a lerombolt Drezdában tett látogatás ihlette művel indítanak. Mindenesetre annyiból kiváló választás volt, hogy a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar a hosszú Largo tételekben megcsillanthatta a védjegyüknek számító dús, bársonyos vonóshangzást - amit az Allegro molto tételben talán kicsit túlzásba is vittek. Képességeik bemutatásához kitűnő helyszínnek bizonyult a fesztivál hagyományaitól eltérő sárospataki Református templom, amely gazdasági megfontolásból helyettesítette a vár udvarát. Lehet, hogy a Sosztakovics-mű egy utalás akart lenni a fesztivál sanyarú pénzügyi helyzetére, a szervezés nehézségeire?

Liszt Ferenc Kamarazenekar
Liszt Ferenc Kamarazenekar

Carl Maria von Weber B-dúr klarinétkvinttetjét szintén sokat játsszák vonóskíséretes klarinétversenyként, engem azonban ezúttal sem győzött meg e műalak létjogosultsága. Kétségtelen, hogy előfordulnak benne concertáló részek, viszont sok olyan szakasz is van, amikor a klarinét csak "egy a sok közül". Ilyenkor sajnos nagyon felborul az arány azzal, hogy a vonós szólamok megsokszorozódnak, a klarinét viszont nem. Az előadást ennek ellenére nem érheti egyetlen bíráló szó sem: Varga Gábor lélegzetelállítóan klarinétozott. Kezei között a hangszer sírt és nevetett, csiripelt és sóhajtozott; egyszóval Varga instrumentumának minden olyan tulajdonságát megmutatta, ami miatt annak idején Webernek is megtetszett az. Rolláék precízen kísértek, néha talán egy kicsit jobban előtérbe jöhettek volna - eredetileg mégiscsak egy kamaraműről van szó.

Nagyon örültem, hogy Felix Mendelssohn korai, a-moll vonósnégyese is szerepelt a műsorban: a művet sokan Beethoven kései kvartettjeivel tartják egyenértékűnek, mégis ritkán kerül pódiumra. Ha már a vonósnégyesek nem játsszák, akkor játssza a Liszt Ferenc Kamarazenekar! Szerencsére a műnek egyáltalán nem ártott a vonószenekari előadás, pláne ebben az elsőrangú előadásában, Rolla János kiválóan megszólaltatott hegedű-recitativóival. A hangversenynek ez volt az a pontja, ahol elhittem, hogy a vonószenekar tényleg tud egyfajta kibővített vonósnégyesként funkcionálni; tud olyan finom, bensőséges és érzékeny lenni, amit egy kamaraformációtól elvárunk. Persze ennyi (ha jól számoltam: tizenhét) embernek sokkal nehezebb ilyen fokon együtt játszani, mint négynek, így tényleg csak a kalapomat tudom emelni a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadása előtt.

Varga Gábor
Varga Gábor

Részemről itt véget is érhetett volna a koncert, hiszen ez a darab ebben az interpretációban méltó lezárása lett volna az ünnepi nyitóhangversenynek, ám csak ekkor jöttek a tűzijátékok. Paganini Moto Perpetuója Tfirst Zoltán (a zenekar egyik hegedűse) átiratában ugyan még szerepelt a hivatalosan meghirdetett műsorban, de ezt követően még két ráadásszámot is adtak (ha jól tippelek, két Sarasate-kompozíciót). Sajnos hiába a példaértékű megszólaltatás, a darabok minősége miatt így mégsem a "csúcson" fejeződött be a koncert. Másfelől értem a gesztust, hiszen a közönség majdhogynem tombolt. (A koncert után a tőlem nem messze ülő úriember meg is jegyezte, hogy milyen bőkezű volt ma a zenekar, hiszen a koncert végi két ráadás mellett még az első félidő végén a klarinétverseny végét is megismételték). A hangversenyeket pedig a közönségnek rendezik és nem a finnyás kritikusoknak, úgyhogy ez így van rendjén.

Grieg: Holberg-szvit - Prelude, Sarabande