Valér

Idén is Mahler-ünnep

2012.08.29. 15:30

Programkereső

Szeptember 5. és 8. között ismét Mahleré a főszerep a Budapesti Fesztiválzenekar és a Művészetek Palotája közös rendezvényén.

Az idén immár nyolcadik alkalommal sorra kerülő eseménysor hagyományaihoz tartozik egy-egy mű ősbemutatója, mely 2012-ben Gyöngyösi Levente III., Születés szimfóniája lesz. A szerző hiteles témát keresve nemrég született lányára, Hangára gondolt, így komponálta a négy tételből, valójában két nagyobb egységből (I. és II., III., IV. tételből) álló szimfóniáját. "Keveset tudunk arról, hogy a pici baba mit érezhet, amikor az anyaméhen belül van, megszületik, majd egy új valóságban találja magát, de megpróbáltam elképzelni ezeket a helyzeteket. A mű első tétele a fogantatás szellemi aspektusát ábrázolja, a második a meleg, óvó környezetet, az anyai testet, a harmadik a születést, a szülést, a nő számára fájdalmas, de mégis felemelő élményt mutatja be. Ebben a tételben az új élet szimbólumaként, új hangszínként jelenik meg az énekhang és mivel a mű egésze a kezdetről és nem egy lezárt dologról szól, elképzelhető, hogy a későbbiek folyamán egy ötödik tétellel is kiegészítem" - mondta a zeneszerző a Mahler-ünnep szerdai sajtótájékoztatóján.

Gyöngyösi Levente
Gyöngyösi Levente

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, a Mahler-ünnep művészeti vezetője elmondta (vele készült beszélgetésünket itt olvashatják), hogy bár minden évben úgy kérik fel a szerzőket, hogy nincs kikötésük, mégis, eddig minden mű kapcsolható volt Mahlerhez. "Az idei rendezvényünk a gyerekek titkai körül forog. A hangversenyeken elhangzó V. szimfóniában például számos gyermekkorban átélt érzelem, örömök, félelmek, tudattalan érzések jelennek meg, Gyöngyösi Levente pedig szintén ebben a témában komponált új művet" - hangsúlyozta a karmester. Az idei Mahler-ünnepen Britten egyik gyerekoperája is elhangzik. A Noé bárkáját szeptember 5-én, az este hattól az Előcsarnokban tartott megnyitó után mutatják be Philipp György rendezésében és vezényletével (a vele készült legfrissebb interjúnkat innen tölthetik le) a Fesztivál Színházban, és 7-én is játsszák, mégpedig jótékonysági előadásként a Parafónia zenekar javára.

A 2012-es rendezvény további újdonsága, hogy a Müpa stúdiója - mely rögzíti és archiválja is a Mahler-ünnepek hangversenyeit - filmet készített az elmúlt évek legsikeresebb koncertjeit felhasználva. A hangversenyek felvételein és a fellépők, alkotók kommentárjain keresztül Mahler zeneszerzői attitűdje és személyisége is kibontakozik. A filmet szeptember 8-án este hattól vetítik az Előadóteremben.

A Mahler-ünnep koncertjeit a Magyar Rádió élőben rögzíti, majd egy későbbi időpontban sugározza, ezen kívül a felvételek felkerülnek a Budapesti Fesztiválzenekar honlapjára is. Az együttes egyébként folyamatosan veszi lemezre a szimfóniákat (nemrég jelent meg az I. szimfónia felvétele). Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója kiemelte, hogy az MTVA MüpArt classic című műsora folyamatosan foglalkozik a Müpában zajló eseményekkel, így például most csütörtökön, szeptember 30-án a Duna Televízión 23:25-től a korábbi Mahler-ünnepekből láthatnak ízelítőt az érdeklődők.

Fischer Iván
Fischer Iván

A Gustav Mahler Társaság is új kezdeményezésbe fogott: idéntől minden évben át fogják adni a most létrehozott Mahler-érmet a zeneszerző művészetéért sokat tévő muzsikusoknak. Az első átadóra az idei megnyitón kerül majd sor.

Stefan Englert, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója a zenekar további rendezvényei közül kiemelte, hogy a barokk együttes után idén új formáció, mégpedig kortárs zenét játszó együttes alakul a Fesztiválzenekar tagjaiból, akik szeptember 30-án és 2013. március 22-én lépnek fel Rácz Zoltán és Lakatos György művészeti vezetésével a Millenáris Teátrumban. A nagyzenekari koncerteken is elhangzanak majd Eötvös, Kurtág és Ligeti művei és mivel a BFZ tapasztalata, hogy a fiatalokat érdekli a kortárs zene, az évad során összesen négy alkalommal megrendezett Midnight Music sorozaton is sok-sok ilyen típusú zenével találkozhatunk majd. "A célunk az, hogy a magyar és a nemzetközi zenei élet nagyjait mutassuk be" - zárta a sajtóeseményt az igazgató.

A Budapesti Mahler-ünnep részletes programja innen érhető el.