Szilárda

Rivka Golani: "Számomra a munka a pihenés"

2012.08.31. 07:18

Programkereső

A legjelentősebb brácsaművészek között számon tartott hatvanhat esztendős izraeli származású művésznővel magyar kötődéseiről, a versengésről és a számára írt rekord mennyiségű versenyművekről beszélgettünk a Pécsi Zenei Napokon, ahova egy gyorstalpalós mesterkurzus erejéig ő maga is becsatlakozott.

- Nyári időbeosztását nézve nem sok időt hagy magának pihenésre. Alig ért véget a szemeszter a londoni Trinity College Zenei Tanszékén, Ön máris stúdióba vonult, és három felvételt - köztük egy Sarasate- és egy Enescu-lemezt - is elkészített. A pécsi mesterkurzus pedig eredetileg nem is szerepelt nyári elfoglaltságai között. Mi adta mégis a beugrás apropóját?

- A meghívást Bársony Pétertől kaptam, akivel már jó néhány éve ismerjük egymást, korábban én is meghívtam őt hozzám Londonba mesterkurzust tartani. Péter tudomást szerzett, hogy a mesterkurzusuk alatt épp Magyarországon fogok tartózkodni, ezért megkérdezte, lenne-e kedvem tanítani egy kicsit. Én pedig azt gondoltam, ha egyszer már itt vagyok, miért ne ugorjak be egy napra hozzájuk. Előtte még sosem jártam az országnak ezen a részén, de Pécs - annak ellenére, hogy hangulatában teljesen más, mint Budapest - azonnal megtetszett. Magával ragadó ez a környék és úgy hallottam, remek borvidék is egyben. Bár ebben nem igazán én, inkább a fiatalabb kurzusrésztvevők lehetnek érdekeltek, én ugyanis egyáltalán nem fogyasztok alkoholt (nevet).

- Milyennek találta a mesterkurzus színvonalát?

- Csak egy napra érkeztem, így nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, a gyakorlótermeket fülelve azonban igen hamar feltűnt, hogy itt magas szintű és intenzív munka folyik. Ami pedig a brácsás növendékeket illeti, nagy öröm volt velük foglalkozni, mert mindannyian komolyan vették a dolgukat, és ez a hozzáállás a játékukban is megmutatkozott. Nagyon remélem, hogy ez az esemény a jövőben megtalálja majd a szponzorait és jelentős fesztivállá növi ki magát. Az itt tanító tanárok szakmai tudása és lelkesedése legalábbis ezt mindenképp indokolná.

Rivka Golani
Rivka Golani

- A brácsás növendékek között esetleg akadtak olyan hallgatók is, akiknek a felkészültségi szintje megütné a szeptemberi Szigeti József Hegedű- és Brácsaverseny színvonalát? Ezt Öntől, mint a verseny zsűritagjától is kérdezem.

- Őszintén szólva egyáltalán nem kedvelem a versenyeket és nem is adok rájuk túl sokat. Nem gondolom ugyanis, hogy hiteles képet adnának a versenygyőztes játékos hangszertudásáról és muzikalitásáról. Valaki egyszer első helyet szerez egy nemzetközi versenyen és nem történik utána semmi. Egy másik nem nyer semmit, mégis aktívan koncertező szólista válik belőle. Különben pedig a Szigeti-versenyre való felkérést is csak azért fogadtam el, mert magyar versenyről volt szó. Ha más országból kértek volna fel, lehet, hogy nem is vállaltam volna el. A növendékek, akikkel a brácsakurzus során foglalkoztam, mind nagyon tehetségesek voltak, ami persze önmagában még nem elég. Ahhoz ugyanis, hogy valakiből jó brácsás váljon, nemcsak a hangszeren kell megtanulnia játszani, hanem egyszerűen mindenhez kell, hogy értsen: a szólózáson keresztül a kamarazenélésig minden műfajban nagy jártasságra kell szert tennie. A tehetség tehát csak egy tényező a sok közül, a legtöbb a rendszeres és kitartó gyakorláson múlik.

- A mélyhegedű mellett meglehetősen későn, az egyetem utolsó évében kötelezte el magát. Mi motiválta a váltásban?

- A hegedűt is szerettem és nagyon jól is ment mindig - talán ez lehet az egyik oka, hogy ilyen sokáig húztam a váltást - engem azonban mindig is a sötétebb, meleg hangszínek vonzottak igazán, a vonós hangszereknél is leginkább a mélyebb regisztereket kedvelem. Ez úgy gondolom, a személyiségemben is erősen meglátszik. Csak rám kell nézni, nem vagyok született szoprán alkat (nevet). Ugyanakkor, amikor bejelentettem, hogy ezentúl brácsázni fogok, többektől azt kaptam válaszul, hogy nem fog menni nekem, mert kicsik lesznek hozzá a kezeim. Ugyanis már az első hangszerem is egy igen méretes darab volt, és szinte törpének mutatkoztak rajta az ujjaim. Természetesen hamar kiderült, hogy a hangszerjáték nem a méreteken, sokkal inkább a természetes hangszerkezelésen, valamint az ujjak ruganyosságán múlik és persze azon is, hogy az illető kialakítsa magának, miképp tudja a leglazábban és a szükséges legkisebb mozdulattal lefogni a hangokat.

- Jelenlegi hangszerének bal oldalát a befelé karéjban nem pont azért vésték le, hogy ezáltal könnyebben elérje a magasabb fekvéseket?

- A hangszerem egyedi, bal oldalt lecsapatott formája természetesen kényelmi funkciókat is szolgál, de nem ez az elsődleges célja. A mély regiszterekkel rendelkező vonós hangszereknek méretükből adódóan sokkal több a fals hangjuk, amit a hangszerkészítők többek között ezzel a speciális eljárással is igyekeznek kiiktatni. De mivel a hangszert úgy alakították ki, hogy aszimmetrikus formája a versenyzongora alakját és akusztikáját kövesse, a lecsonkítottnak tűnő hangszertest előnye így a nagyobb és teltebb hangzásban is megmutatkozik.

- Már életpályának kezdete óta szoros szálak fűzik hazánkhoz. Karrierje során hogyan változott ez a kapcsolat?

- Magyarországhoz mindig is különleges kötelék fűzött, mely szinte az egész életemet végigkísérte. Bár nem vagyok magyar állampolgár, rengeteg szállal kötődöm ide: tanárok, családtagok, koncertélmények és persze a korábban említett hangszerem révén is, amin a mai napig játszok. Rengeteget köszönhetek például egykori tanáromnak, Pártos Ödönnek, az irányítása alatt eltöltött évekre a mai napig tanulmányaim egyik legmeghatározóbb részeként tekintek. A magyar kultúrát és az itt élő embereket értékesnek és világviszonylatban is figyelemreméltónak tartom. Rendkívül tehetséges emberek élnek ebben az országban.

Brahms: f-moll szonáta - I., II. t, km.: Rivka Golani (brácsa), Michael Hampton (zongora)

- Az Önnek ajánlott rekord számú zeneműveknek köszönhetően az egyik leggyorsabban frissülő repertoárt tudhatja magáénak. A 370 zenemű között ráadásul mintegy 82 versenymű is szerepel, a listára újabban pedig három magyar zeneszerző (Horváth Balázs, Dargay Marcell és Hollós Máté) szerzeményei is felkerültek.

- Meglehetősen sok művet komponáltak már számomra és az a tapasztalatom, hogy a legtöbb zeneszerzőt a mélyhegedű lírai, fájdalmas hangszíne fogja meg, és erre is építik fel műveik mondanivalóját. Én viszont azoknak a daraboknak örülök igazán, melyekben a hangszer virtuóz adottságait is jól meg lehet mutatni. A fizikai és lelki frissességemnek pedig mindössze egyetlen titka van: sosem állok le a munkával, számomra ugyanis a munka is pihenés. Most éppen például egy magyarországi koncertre készülök, amit Bársony Péter barátommal közösen adunk majd szeptember végén, Budapesten. A hangverseny műsorán öt bemutatóból három mélyhegedűkre írt kettősverseny is szerepel. (A hangversenyen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Vajda Gergely vezényli majd - a szerk.) Egy ilyen koncertre való felkészülés temérdek munkával jár, amit természetes egyáltalán nem bánok. Annak pedig viszont kifejezetten örülök, hogy életemben először kettősversenyt is komponáltak számomra. Bár erre meglehetősen sokat kellett várnom (nevet), Péterrel közösen megteszünk minden tőlünk telhetőt a minél csiszoltabb megszólaltatás érdekében.