Aladár, Álmos

Koncert Lajtha László tiszteletére

2012.12.01. 15:59

Programkereső

A december 5-i emlékkoncerten a szerző népzenei gyűjtéseiből és zeneszerzői életművéből válogatnak az Óbudai Társaskörben.

Lajtha László 1892-ben, 120 éve született, és 2013 februárjában lesz halálának 50. évfordulója. E két évforduló között rendezett hangversennyel a szervezők a huszadik századi magyarság harmadik nagy zeneszerzőjére és egyben egyik legjelentősebb népzenekutatóra emlékeznek. Az Óbudai Népzenei Iskola húsz évvel ezelőtt, 1992 novemberében ugyanitt emlékezett meg Lajtháról, akinek 1940-41-es széki gyűjtése nélkül aligha beszélhetnénk ma a 40 esztendős Táncház mozgalomról. A hangverseny első részében a népzenekutató Lajtha munkásságát elevenítik fel, a második részben az évtizedeken át méltatlanul mellőzött zeneszerző műveiből hallhatnak ízelítőt az érdeklődők.

Lajtha László
Lajtha László

A hangversenyen közreműködik többek között Balogh Kálmán cimbalomművész, Körmendi Klára zongoraművész és az Óbudai Kamarakórus. A est műsorvezetője Solymosi Tari Emőke zenetörténész (Lajtháról szóló tanulmányát itt olvashatják) lesz.