Béla

"Mennyei harmónia"

2012.12.16. 11:32

Programkereső

A Liszt Ferenc Kamarazenekar január 20-án Kocsis Zoltán és fia Krisztián közreműködésével ad Mozart-estet a Müpában.

A zeneművészet soha nem volt annyira hű és bizalmas kísérője az emberi életnek, mint a 18. században. Ez a felvilágosodott kor, ráeszmélve az élet abszolút értékére, úgy vette körül magát a zene hangjaival, mint tükrökkel, melyekben visszaverődnek az élet sugarai.   

Igazi aranykor volt, mely a géniusz lába elé szórja a legváltozatosabb művészi formák kincshalmazát; a művésznek csak kezét kell kinyújtana, hogy tetszése szerint válogathasson ebben a kincshalmazban, hogy kimarkolhassa belőle egyéni életének felépítéséhez a legalkalmasabb anyagot.

Kocsis Krisztián
Kocsis Krisztián

Valódi életmuzsika volt a kornak zenéje: mindenütt jelen akart lenni; igyekezett magát minél jobban befészkelni a külső életformákba; hozzásimult minden alkalomhoz, hogy megragadassa azt és ennyiben "alkalmi" zene volt. De nem volt már szolgája az alkalomnak, olyan értelemben, hogy eszköz lett volna, mellyel az ember kulturális célokat, akár vallásiakat, akár világiakat, az áhítat vagy gyönyör vagy szórakozás jegyében szolgál. Másrészt viszont még nem akart vezér, irányító lenni. Csak kísérte az életet, párhuzamosan haladt vele, elébe tartva páratlanul gazdag zenei formák tükrét. És ezek a formák nem rejtett, sötét és magányos remeteodúkban alakultak-kerekedtek ki, hanem a jelenségvilág népes, színes, napsütötte felszínén a 18. század muzsikájának világias forgatagában.

Maga a társadalom egészen át volt itatva muzsikával - főleg olasz muzsikával - és százféle alkalmat adott rá, hogy a zene formái természetesen hozzáidomuljanak az élet formáihoz. Bécs, Párizs, Velence, Nápoly zenéje az utcákon és tereken éppúgy ott virágzott, mint a szalonokban és színházakban. A zene így az emberi lét minden tüneményének elválhatatlan társa és visszhangja lett; kivált a színházban, ahol egyenesen a maga nyelvére fordította a százszínű, zsibongó rokokó világ tarka képeit, úgyhogy a muzsikában jóformán minden életformának, típusnak és jelenségnek megvolt a megfelelő zenei kerete, hangja és szókincse. Olyan muzsika volt ez, mely friss levegőn, szabadon mozoghatott, melynek ezért arányosan kifejlődött, pompás plasztikájú, rugalmas, ép teste lehetett. Szinte csak az a lángelme hiányzott, aki az ép testbe beleleheli a legmélyebb lelket. S ez a lángelme volt Wolfgang Amadeus Mozart.

Liszt Ferenc Kamarazenekar
Liszt Ferenc Kamarazenekar

Zenét szerezni: Bachnál az Alkotásnak, a Teremtés folytatásának mestersége, Beethovennél az élet megváltása, Mozartnál... maga az élet. S minthogy Mozart olyan kornak volt gyermeke, melyben a zene a valóság tőszomszédságában haladt, természetes könnyedséggel helyezte át élete súlypontját a valóság birodalmából a zene szellembirodalmába és szinte észre sem vette, mint szürkül-törpül el, zsugorodik össze egyéni létének valósága, művészetének egyre ragyogóbb és hatalmasabb álmai mellett.

Valóság és ideál egymás mellett halad itt, de mindegyik a maga külön útján, soha össze nem keveredve, soha nem küzdve egymásért. Innen magyarázhatjuk, hogy a Mozart-zene állandóan valami transzcendentális, minden földi megkötöttségtől távoli szférából szól hozzánk, valami olyan "mennyei harmónia" jegyében, melynek szűzi tisztaságát nem zavarja semmi földi zaj.