Zita, Mariann

Bachot karácsonyra – másképp

2012.12.22. 14:59

Programkereső

Vashegyi György és együtteseinek neve többek között egyet jelent az izgalmas, méltatlanul elfeledett ritkaságokra nyitott műsorpolitikával is. Ennek legújabb példája volt a Purcell Kórus Ruppert Istvánnal közös karácsonyi hangversenye, ahol Johann Sebastian Bach ismert és kevésbé ismert művei mellett néhány, kevésbé reflektorfényben lévő rokonának kompozíciója is felcsendült.

Többek között azé a Johann Christoph Baché is, akinek manapság nem sok műve kerül a koncerttermek színpadára, noha a Bach-család többi tagja igen nagyra tartotta: "elmélyült" zeneszerzőként hivatkoznak rá, és Johann Sebastian a koncerten is elhangzott Lieber Herr Gott, wecke uns auf motettát választotta temetési zenéjéül. Nagy kár, hogy nem hallani gyakrabban a darabjait, mert a koncerten felcsendült mindkét motettája igazi mestermű, minden további nélkül felveszi a versenyt a kortársai (itt elsősorban Johann Pachelbelre gondolok) kompozícióival.

Vashegyi György
Vashegyi György

Persze egy mű megítélésén sokat javíthat vagy ronthat az előadás, de ezen az estén rontani semmiképpen sem rontott, mert a kórus és karmestere - minden túlzás nélkül - kirobbanó formában volt. Nem tudom, mikor voltam utoljára olyan kóruskoncerten, ahol a ráadásul nem is magyar, tehát számomra anyanyelvű szöveget olyan tisztán lehetett érteni, hogy tulajdonképpen a kivetítés majdhogynem felesleges volt. Bár az előadói létszámot elsőre meglátva kétségeim támadtak, de az említett jól artikulált előadásmódhoz olyan rugalmas, de egyáltalán nem erőtlen hang párosult, hogy aggályaim teljes mértékben szertefoszlattak. A zenei megformálás hasonlóan magas színvonalú volt: Vashegyi pontosan tudta, hogy hol, mikor és mennyit.

Már akkor lehetett érezni, hogy itt valami az különleges van készülőben, amikor az előzetesen kiadott műsoron nem szereplő 66-os kantáta (Nun komm der Heiden Heiland) korálját énekelték, elválasztva ezzel ugyanazon népének Ruppert István által játszott három feldolgozását. De ahogy jöttek a többi kórusos tételek, úgy lett az együttes még az eddiginél jobb és jobb; talán ehhez a gambából, csellóból, violonéból, csembalóból és orgonából álló continuo-csapat csatlakozása is hozzájárult. Az egész "(egy vagy két kórus, ill. continuo) repertoárból építkező hangversenyek ritkaságszámba mennek, különösen a Művészetek Palotájában. Pedig szerintem lenne rá közönség, és - mint ebből a koncertből kiderült, - színvonalas előadók is.

Orfeo Zenekar, Purcell Kórus
Orfeo Zenekar, Purcell Kórus

Ruppert István szintén nagy formátumú muzsikus, de sajnos ezen az estén porszem került a gépezetbe. Ha abból a Johann Sebastian Bachnak tulajdonított mondásból indulok ki, hogy az orgonálás nem más, mint a megfelelő billentyűk megfelelő időben való lenyomása, akkor Ruppert orgonálásában ezen az estén volt némi kivetnivaló. Nem mehetek el szó nélkül a nagyszámú "vendéghang" mellett: bár egy-kettő díszítésnek is beillett volna, alapvetően valószínűleg nem erről volt szó. Azt sem tudom eldönteni, hogy az első félidőben tapasztalható feszültsége a "szövegben" vétett hibákból adódott, avagy fordítva. Szerencsére ez a merevség a szünet utánra oldódott, és ezzel párhuzamosan a hibák száma némileg csökkent. Mindenesetre az egész csak azért bosszantó, mert az általa előadott darabok jól fel voltak építve és stílushűen, ízlésesen voltak megformálva - ez is bizonyította Ruppert kvalitásait. Különösen pozitívan csalódtam a preklasszikus stílusú C. Ph. E. Bach F-dúr orgonaszonáta esetében. Ugyanis az orgona szerintem nem kifejezetten az a hangszer, ami a bécsi klasszikus stílus említésekor az ember eszébe jut, ráadásul - nem-orgonista véleményem szerint - a hangszer gépszerűsége miatt ezt a repertoárt nem is lehet igazán jól játszani, még az olyan esetekben sem, mint ez alkalommal, amikor egy eredetileg is orgonára írt műről van szó. Ruppert viszont nagyon jól emelkedett felül a hangszer korlátain.

Ruppert István
Ruppert István

Persze nincs azzal semmi baj, ha bizonyos eseményekhez bizonyos bevett műsorszámok kapcsolódnak, mégis, azt gondolom, egyáltalán nem volt rossz ötlet a - műsort tekintve - vérfrissítés. Már a zeneiskolákban is azt tanítják,  hogy a barokk zene nagyjából az, ami olyan ünnepinek hangzik, talán ezért is választják olyan gyakran ünnepi műsornak a generálbasszus-korszak egy-egy remekét. Ezzel nincsen probléma, de néha jól esik, hogyha nem csak ugyanabból a pár darabból kerül ki az "ünnepi menü". Az ünnepinek szánt hangverseny így a repertoárdarabokhoz önkéntelenül hozzáragadt pátosz nélkül lesz ünnepi - arról nem is szólva, hogy újabb lehetőségünk nyílik rácsodálkozni a nyugati klasszikus zenetörténet változatosságára és kimeríthetetlenségére.