Gerzson

Sass Sylvia: "Áldom a sorsot"

2012.12.24. 08:06

Programkereső

Az elmúlt év számos eseménye közül kiemelkedett Solti György születésének centenáriuma. A Maestróval kapcsolatos emlékeiről a világhírű drámai szopránnal beszélgettünk.

- Hogyan emlékszik vissza a legelső találkozására Solti Györggyel? 

- A Decca lemeztársaságnál vettem fel az első árialemezem, amikor a stúdió falán megpillantottam Solti György fényképét. Felsóhajtva mondtam a producernek, bárcsak egy nap felvehetném a Maestróval Bartók művét, a Kékszakállú herceg várát. Másnap azután mesébe illő módon egyszer csak belépett a stúdió ajtaján Solti György, azt kérdezve: "Maga az a kislány, aki Kékszakállút szeretne énekelni velem?" A meglepetéstől meghatódva alig tudtam válaszolni, "Igen, én vagyok...", hebegtem. Ezekkel a szavakkal kezdődött az első beszélgetés közöttünk. Ha ma visszagondolok, milyen közvetlenséggel jött felém, s ebben mennyi kedvesség volt, szinte csodával határos eseménynek érzem életemben. A maga száraz beszédstílusában, mely csak a legszükségesebb szavakra szorítkozott, percek alatt megbeszélte velem a felvétel részleteit, melyre 1978-ban került sor. 

Sass Sylvia
Sass Sylvia

- Milyen volt Soltival együtt dolgozni a Kékszakállún?  

- Solti precizitása példamutató volt, sokszor ellenőrizte, hogy Bartók tempókéréseinek eleget tesz-e, annyira hűségesen szerette volna megszólaltatni a partitúrában előírt bejegyzéseket. A legkisebb jelre, ha picit veszített a zene feszültségéből vagy zeneileg kezdtük nem megfelelő precizitással követni az intéseit, jellegzetes mozdulatával egy pillanat alatt "rendet" teremtett. "Előre" vezényelt mindig, eleinte meg kellett szoknom, hogy sokkal "előrelátóbbak" a mozdulatai, mint karmester kollégáinak. Az arcán ritkán mutatta a zene érzelmeit, mindig egy élesen figyelő tekintet tartotta "kézben" az egész zenekart és az énekeseket. Nagy ritkán azért látszottak a "privát" érzelmei, amikor arcán egy átfutó mosoly suhant át, ez azt jelezte, hogy elégedett, mert egy pillanat költőien szólalt meg. Solti György világa a zene volt, a nyelvezete pedig a zenekar vezetése, melyet fantasztikusan dinamikus mozdulataival irányított: a gesztusokon keresztül fejezte ki a zene érzelmeit. Nem véletlenül írták róla, hogy az övé a leggyorsabb vezénylő pálca ("Fastest Baton in the West").

A Kékszakállú felvételének számomra legemlékezetesebb pillanata az ötödik ajtó zenekari megszólaltatása volt. A stúdióban majdnem elsírtam magam a meghatottságtól, amikor Bartók muzsikája teljes pompájával megszólalt a London Philharmonic Orchestra tolmácsolásában. 

- A Kékszakállú mellett Önök a Don Giovanni lemezfelvételén is együtt dolgoztak, ahol Ön Donna Elvira szólamát énekelte. 

- A Don Giovanni felvételének hangulata egészen más volt, hiszen Solti londoni otthonában próbáltuk a recitativókat, így a "házias" hangulat sokkal oldottabbá változtatta a kemény munkát. A próbákon nem engedett semmilyen zenei agogikát, fegyelmezettem tartanom kellett a tempókat, azonban a felvételen meglepetten láttam, hogy hagy számomra pici szabadságot, így szárnyalni tudtam.

Solti György
Solti György

- Soltit jó néhányan agresszív karmesterként azonosítják, akinek nemcsak rajongói, de ellentábora is volt. Ön hogyan értékeli ebből a szempontból Solti működését, karmesteri életművét? 

- Én mindig csodáltam a művészetét, a precizitását, és azokat a grandiózus pillanatokat, melyeket Wagner és Richard Strauss lemezfelvételeivel teremtett. Azt hiszem, olyan művész tudott vele könnyen dolgozni, aki az övéhez hasonló szigorral bánt önmagával, hogy a legalázatosabban közelítsen a zeneszerző elképzeléseihez. Ma is gondosan örzöm kedves sorait, legféltettebb kincseim közé tartoznak azok a levelek, melyben határozott kézírásával magyarul is odaírt egy-egy mondatot az újévi jókívánsághoz. Áldom a sorsot, hogy megismerhettem, hogy tanulhattam tőle. Az egyik legnagyobb muzsikusnak tartom, s nagy megtiszteltetés, hogy dolgozhattam vele.