Géza

Különös kettős

2012.12.29. 08:05

Programkereső

Ritkán szól a fáma alt és bariton párosításáról, de e lap hasábjain ez sem lehetetlen. Természetesen nem feledkezhetünk el Brahms Négy duójáról, melynek mintájára ez a cikk is arra vállalkozik, hogy e két különleges hangfaj együtt szólaljon meg – ezúttal a betűk segítségével.

Sziklás Tündét és Somogyi Zoltánt az operaházi köteléken kívül Schultz Katalin énektanár személye is összeköti. Tünde alt hangját a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának elvégzése után gondozta, míg Zoltán baritonjával a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetben foglalkozott. Az énekhang azonban igen érzékeny zeneszerszám, ezért folyamatos figyelmet és ápolást igényel. "Ehhez legtöbbször külső kontroll segítségét kérjük, így én az Operaház egyik énekmesteréhez, Németh Gáborhoz járok" - említi Zoltán, míg Tünde jelenleg Markovics Erikával dolgozik. "A kóruséneklés gyermekkorom óta aktív része az életemnek, magam is vezetek egy együttest, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Momento Kamarakórusát" - mondja büszkén az alt, aki néhány évig a Debreceni Kodály Kórusban is énekelt, majd 2007-ben került az Operaházba. "Amikor friss diplomásként a társulat tagja lettem, minden erőmmel azon voltam, hogy a lehető legtöbb művet megtanuljam. Öt év alatt közel harminc operát sajátítottam el, a legtöbbet olaszul, de francia, német, orosz, cseh és természetesen magyar nyelven is. Ez alaprepertoárnak minősül, ami az évekkel csak bővül. A betanulás része az is, hogy pontos képet kapjunk az énekelt szövegről. Ez nagyon fontos, mert csak így lehet igazán hitelesen énekelni" - állítja Tünde.

Sziklás Tünde
Sziklás Tünde

A hétévnyi operaházi statisztálás után színpadi játékban megerősödött és 1997-ben sikeres próbaéneklést tevő bariton szerint az itteni énekkari munka legnagyobb nehézsége "a hangi strapa. Bár egy-egy előadás kívülről nézve nem tűnik soknak, valójában nagy mennyiségben kell igényes szólamokat énekelnünk. Persze nem kötelező mindig ugyanazzal az intenzitással megszólalni, ebből a szempontból más típusú a munkánk a szólistákénál, de hosszú távon nem éri meg óvatoskodni. A mi esetünkben sajnos olyan sem lehetséges, hogy most erre a stílusra van beállva a torkom, ezért most ezt éneklem, hiszen délelőtt Verdit, Mozartot vagy Wagnert próbálunk, este pedig egy Petrovics-előadáson kell teljesíteni" - részletezi Zoltán.

Tünde számára a legnagyobb kihívást azonban inkább a jelmezes, színészi játék jelenti. "Az énektechnika folyamatos csiszolása, fejlesztése természetes számomra. A színpadi játék elsajátításában a rendező vagy a játékmester van a segítségünkre, de ha olyan darabba kell beállni, amely repertoárdarab (tehát kevés rendpróba van belőle), akkor figyelni kell a kollégákat és improvizálni is célszerű. Hiába szorítja a fejedet a paróka, vagy nem a legkényelmesebb jelmezt kaptad, hitelesnek kell lenned a színpadon. Mint ahogy egy illathoz kötődnek az élmények, nekem egy-egy zenei motívumhoz kapcsolódik egy szituáció." Folytatva a gondolatot, Somogyi Zoltán azt is elmesélte, hogyan épül fel a próbafolyamat. "Először a karteremben megtanuljuk a darabot, hiszen nekünk mindent fejből kell énekelni, aztán jöhetnek a színpadi próbák. Személyes tapasztalatom az, hogy amikor már a rendezői instrukciókkal is szembesülünk, újra kell értelmezni a darabot: ekkor kezdenek el mozdulatokhoz kötődni a dallamok. Szinte kétszeri tanulásról beszélhetünk. Majd mindehhez jön a zenekar, a jelmezek és a világítás. Ezek az újabb és újabb tényezők néha csak minimálisan, de néha jelentősen átformálják a szerepünket. Egy világítási nüansz is meg tudja változtatni a helyzetet, a mozgást: honnan látom jobban a karmestert, honnan hallom jobban azt a szólamot, amire be kell lépnem. Teljes egészében - ahogy repertoárra kerül és évekig megy majd - az adott produkció csak a premierre áll össze" - hangsúlyozza a bariton. Tünde ehhez még annyit tesz hozzá, hogy "a legnagyobb kihívások közé tartozik az is, hogy az operajátszás komplex műfaj, melyben minden elemnek illeszkednie kell egymáshoz. A szólisták, a kórus és a zenekar mindannyian egy nagyobb egység részei, odaadó csapatjátékra van szükség ahhoz, hogy színvonalas előadás szülessen."

Somogyi Zoltán
Somogyi Zoltán

A vígoperákkal szemben Tünde inkább Janáček Jenůfáját és Szokolay Vérnászát említi kedves művei között. "Fantasztikus, hogy az operaszerzők milyen érzékletesen tudnak ábrázolni akár természeti jelenséget, akár lelkiállapotot. Aki aktív kapcsolatba kerül ezzel a műfajjal, az gondolom, hogy beleszeret, nincs visszaút" - mondja lelkesen. A munka sok szépsége közül az utazást is megemlíti: "a zene valóban útlevél nagyon sok országba, az embernek lehetősége nyílik különböző versenyeken, fesztiválokon fellépni egy adott társulattal, ami fantasztikus adomány. Magam közel tizenöt országba jutottam el ezzel az útlevéllel. És ami az opera varázsát illeti, számomra ezt a folyamatos időutazás jelenti, hogy estéről estére más korba és más szereplők bőrébe bújhatok."

A munka és a varázslat mellett persze ott vannak az álmok is, melyek nem mindig teljesülhetnek, még egy ilyen álommunkánál sem. A legtöbb növendék, aki belép a zeneiskola kapuján, legyen akár hangszeres, akár énekes, kezdetben szólistaként gondolkodik pályájáról, de az élet sokszor máshogy alakítja az eseményeket. Amikor a kedvenc operákról esett szó, előkerült ez a téma is. "Kedvenc operám, szerepem vagy áriám sok van, de ez teljesen más, mint megtanulni és elénekelni azokat" - mondja Zoltán, majd folytatja. "Egyszer azt álmodtam, hogy Verdi Requiemjében éneklünk, és egy szólista betegsége miatt nekem kell beugranom. Annyiszor hallottam már - hiszen minden évben megszólaltatjuk ezt a művet a valós életben is -, így nyugodtan vártam a belépésre, de amikor elkezdődött a mű, rádöbbentem, hogy valójában nem tudom a szólamot. Ez az álom bennem csak azt erősítette meg, hogy nemcsak fejben, de hangilag és lélekben is tökéletesen tisztában kell lenni a darabbal, szereppel ahhoz, hogy kiálljunk vele a közönség elé. Valaha vágytam arra, hogy szólista legyek, de az egyéni képességeknek van egy határa. Azt gondolom, hogy az ember életében az igazi örömöt az adja, amikor azt csinálja, amire képes, és amikor azon a helyen van, ahol ki tud teljesedni. Én, azt hiszem, épp ott vagyok."