Aladár, Álmos

Pillantson körbe velünk Közép-Európában!

2013.02.18. 08:16

Programkereső

Játsszon a Fidelióval, és legyen vendégünk az EUfónia - Közép-Európai Ifjúsági Zenekar március 4-i koncertjén!

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kezdeményezésére 2011-ben alakult a közép-európai régió hét legrangosabb zeneakadémiájának hallgatóiból az EUfónia - Közép-Európai Ifjúsági Zenekar. Az együttes fellépett a régió nagy koncerttermeiben, így Kocsis Zoltán vezetésével a MÜPÁ-ban is. A sikeres projekt 2013 tavaszán folytatódik, gazdája ezúttal a grazi Universität für Musik und darstellende Kunst. A fiatal tehetségek Oswald Sallaberger karmester irányításával az osztrák városban készülnek a koncertekre, majd Közép-Európa-szerte több nagyvárosban mutatják be "Közép-európai anzix" című műsorukat.

EUfónia 2013 plakát
EUfónia 2013 plakát

Az EUfónia zenekar előadásában Brahms népszerű IV. szimfóniája mellett az új bécsi iskola egyik remekművét, Berg I. hegedűversenyét hallhatjuk majd, valamint a 20. század első felében alkotó osztrák zeneszerző, Günther Eisel vonószenekarra írt darabját. A szólistát, Rolf Haas-t rangos nemzetközi szakmai zsűri választotta ki a részt vevő egyetemek által jelölt kiemelkedő fiatal hegedűsök közül - vele hamarosan interjút is olvashatnak lapunk virtuális hasábjain. Az EUfónia - Közép-Európai Ifjúsági Zenekar turnéjának március 4-i állomásán 10 olvasónk lehet a vendégünk másodmagával a Müpában, amennyiben az alábbi kérdésre március 1. délig a helyes választ jelöli meg:

Liszt Ferenc mely művének átiratát játszotta az együttes 2011-ben adott budapesti koncertjén? (Segítséget a kapcsolódó cikkekre kattintva találhat.)