Eszter, Eliza

Radics Gigi és a PFZ

2013.02.19. 10:50

Programkereső

2013. február 14., Valentin-nap... Pécs teljes lázban ég a szerelmesek napja miatt. Az éttermek különleges menükkel, a boltok exkluzív ajándékokkal, a szállodák romantikus szolgáltatásokkal kedveskednek a pároknak. A Kodály Központ „Valentin napi hangverseny"-ként hirdeti esti műsorát, és a szerelmesek számára kedvezményes jegyeket kínál. A crossover koncert egyaránt kedvez a klasszikus és a könnyedebb műfajok szerelmeseinek; maga is egy románc: két stílus egymásra találása. KRITIKA

A Pannon Filharmonikusok kiírása szerint „könnyed klasszikusok és klasszikus könnyűzenék" szerepelnek a műsoron. A koncert első felében Gershwin- és Bernstein-darabok hangoznak el, Sosztakovics Foxtrottja, valamint az Habanera Bizet Carmenjéből. Utóbbi - miután jóval korábbi mű, mint a többi - egy kicsit kilóg a sorból, de majd meglátjuk... A második félidő bevezetőjeként, záróakkordjaként és tengelyeként szintén klasszikus műveket hallunk, az uralkodó stílus mégis a könnyűzene. Felcsendülnek az évek alatt klasszikussá vált szerelmes dalok: a Titanic, a Dreamgirls egy-egy részlete, Beyoncé és Lionel Richie slágerei, illetve Radics Gigi új száma (remélhetőleg hamarosan ez is klasszikussá válik), az Úgy fáj. A programfüzetből az is kiderül, hogy a zongorakíséretes, vagy könnyűzenei felállásra írt műveket Kovács László hangszerelte át szimfonikus zenekarra. Ezt a szimfonikus hangzást Rácz Gergő (basszusgitár), Pozsgai Tamás (gitár), Rakonczai Viktor (zongora), Horváth Krisztián (zongora) és Gyenge Lajos (ütőhangszerek) teszik különlegesebbé. Az est másik főszereplője, Radics Gigi „párja", Serbán Attila. A zenekart Christian Schumann vezényli.

Telt ház van. Természetesen rengeteg a szerelmespár (huszonévestől a nyugdíjasig), de látok családokat és Gigi-rajongó egyetemista lányokat is. A pesti „farmeres-közönséghez" szokott szemem meglepődéssel nyugtázza, hogy a könnyed stílusú koncert és a széles kor-skála ellenére mindenki tisztességesen felöltözött. Belépnek a zenészek. Hosszú-hosszú hangolás után besétál a karmester. Mit besétál, belibben! Hallani, ahogy a közönség hölgy tagjainak szíve hevesen kalapálni kezd; Boldog Valentin napot! Mi tagadás: Schumann szexi. De vajon vezényelni is tud? Nekem az egész kezd gyanús lenni. Fiatal karmester, szétgombolt ingű zenészek... Tetszik majd ez a túlzott könnyedség? Nem megy a minőség rovására?

Pannon Filharmonikusok
Pannon Filharmonikusok

Nem. Ahogy megszólalnak Gershwin Egy amerikai Párizsban című művének hangjai, érzem, remek este várható. Schumann annyit és úgy mozog, amennyit és ahogy kell: tud feszes, lírai vagy izgatott lenni. A zenekar pedig a frakkal együtt levedlette a klasszikus hangversenyek kötelezően merev viselkedését is; élvezik, amit csinálnak. Élvezik, ugyanakkor látom a koncentrációt is az arcukon (és hallom játékukon). Következik a Porgy és Bess Summertime című dala. Radics Gigi lép a színpadra, hatalmas taps fogadja. Gigi hangja nagyon meggyőző, de több színpadi gyakorlatot igényelne. Schumann olykor teljesen átadja az irányítást az énekesnőnek, megbízik a zenekarban, leengedi a kezét, nem vezényel. A Someone to watch over me-ben túl sok a Gigi által képviselt stílusból fakadó soreleji - nem tudom máshogy nevezni - nyögés. Amikor a két Gershwin-dal után az énekesnő elhagyja a színpadot, nem robban szét a Kodály Központ a tapstól. Újabb zenekari mű következik, Sosztakovics I. jazz-szvitjének Foxtrott tétele. A színpad vörös fényekbe borul. A zenészek lábukkal ütik a taktust, miközben kiváló hangokat csalnak ki hangszereikből, egyedül a bendzsó hallatszik itt-ott hamisnak. A paso doble-hangulatú tétel az Habanera felvezetőjének is tekinthető. A fények még mindig vörösek, Radics Gigi újra a színpadon fekete-vörös ruhájában, és felcsendülnek a Carmen világhírű hangjai. Gyanúm beigazolódik: Bizet operája olyannyira a klasszikus kánon része, hogy témájában akármennyire is erotikus, nem működik popos átértelmezésben. Fülünkben a legkiválóbb operaénekesek előadása cseng, és képtelenek vagyunk hozzászokni az újféle hangzáshoz. Ráadásul az angolul előadott Habanerába még egy belépési hiba is becsúszik Gigi részéről. Bár a koncert mélypontjaként élem meg a dalt, nem vagyok benne biztos, hogy magának az alapgondolatnak, azaz könnyed témájú klasszikus zenék modernizálásának, a mindenkori mondanivaló mai eszközökkel való tolmácsolásának nincs létjogosultsága. Talán csak szoktatni kellene hozzá magunkat...

Inkább a mű ismertségének szóló ováció után a musicalénekes Serbán Attila énekli el a West Side Story Maria című dalát. Nincs rossz hangja, mégsincs könnyű dolga: képtelen igazán érvényesülni Gigi után. Duett következik, a Tonight. Gigi a közönség felé kezdi énekét, majd eszébe jut, hogy a mellette álló Attilának kéne címeznie a dalt. Serbán Attilának, persze, jóval nagyobb tapasztalata van a színpadi viselkedésben és gesztusokban, mint Giginek, de az énekesnő hangja minden ebbéli hiányosságért kárpótol minket. A szünet előtt még meghallgathatjuk a Bernstein-musical harmadik gyöngyszemét is, a Mambót. A vidám hangulatú darab, a villódzó színes fények igazi fináléhangulatot varázsolnak a színpadra. Mikor a zenészek egyszerre kiáltják: „Mambo!", a maradék kimértségük is eltűnik, egymásra mosolyogva, viruló arccal muzsikálnak tovább.

A szünet után Bernstein Candide-jának nyitánya ezúttal a félidő nyitánya is. Újabb kifogástalan produkció, majd indul a könnyűzenei blokk. Radics Gigi elénekli Úgy fáj című számát, mellyel az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójára is benevezett. Hibátlanul megy, ki van gyakorolva (nem úgy, mint az Habanera). A zenekar minimális szerepet kap Kovács László hangszerelésében. A pop-kultúra szerény harmóniakészlete és gyakran szintetizátorra való szorítkozása miatt a vonósok egy-egy hangot kényszerülnek „fűrészelni", a hangsúly a zongorán és a dobon van. (Gyanítom, a koncert második felében még annyira sem lesz a pécsieké a főszerep, mint az elsőben.) Bár a dalt a zongorista és az ütős nem tudta egyszerre elkezdeni, Gigi slágere óriási siker, akárcsak a következő dal (I am telling You), melyre nem tudok mást mondani: profi. És nincs vége a varázslatnak... A Titanic elcsépelt betétdala az énekesnő előadásában olyan borzongást vált ki belőlem, melyet régóta egy előadás sem, beleértve az ezerszer hallott eredeti változatot is. Ez a félidő sokkal jobban „fekszik" Giginek. Tehetségének köszönhetően káprázatosan helyt állt az eddigi műfajokban is, de érződik, hogy ez az ő otthona, ebben a stílusban érzi magát igazán biztonságban.

Nem tudom, fokozható-e még ez a Gigi-katarzis. A műsorfüzet szerint nem, ugyanis egy zenekari darab, Elgar Enigma-variációinak Nimród tétele következik. Schumann sikeresen mutatja be nekünk az érzékeny karmestert; a darab után hosszú másodpercekig csöndet vezényel a zenekarnak és a közönségnek. A meghittséget Gigi virtuóz Beyoncé-interpretációja váltja fel, majd Serbán Attila is csatlakozik két duett erejéig. A Home-nak töltelék hatása van. Olyan érzelmi hegyeket-völgyeket jártam be a koncerten eleddig, hogy megakadást érzek az est egyre csak fokozódó hangulatában. Lionel Richie Endless Love-ja biztató, de mint az énekesek utolsó „esélye", halvány. Furcsállom azt is, hogy egy Radics Gigivel fémjelzett koncertet egy Csajkovszkij-kompozíció (a Hattyúk tava-szvit Finaléja), egyáltalán, hogy klasszikus zene zárjon. Csak egy magyarázat lehet: lesz itt még egy hatalmas robbanás, egy szenzációs ráadás. Ahogy Radics Gigi elereszti a hangját, megfagy a levegő. Whitney Houston I Will Always Love You című száma, mi más... Ezzel érte el legnagyobb sikerét a Megasztár tehetségkutató műsorában, jól áll neki, ezért is hívják a „magyar Whitney"-nek. A koncert előtt megfogadtam magamnak, hogya zenekart fogom figyelni, de Gigi az egész hangverseny alatt maximálisan leköti a figyelmemet. S nem csak az enyémet. A szaxofonszóló után senkinek sem jut eszébe tapsolni, holott ez szokás, így a zenészek gratulációt kifejező kopogása kell ahhoz, hogy észbe kapjunk. A dal tetőpontján Gigi szolidan pöccint, mintha csak azt mondaná: „Ilyen könnyen megy". Nem kell túl sokáig tapsolnunk, itt a következő ráadás. A már ismerős Úgy fáj hangzik fel újra. Kicsit marketing-szaga van a dolognak (már csak az sms-szám hiányzik), de az ismétlés teljesen érthető: Radics Gigi saját slágeréről van szó, mely hozzásegítheti őt egy, az eddigieknél is nagyobb nemzetközi sikerhez. Csengjen csak a fülekben ez a dal! Csak nézem/hallgatom, ahogy Radics Gigi anyanyelvi szinten árasztja magából a zenét. Hol becsukja a szemét, s úgy énekel, mintha magának dudorászna, hol heves gesztusokkal primadonnává válik, s az egész világnak fújja a dalt... A szűnni nem akaró taps ellenére sincs több ráadás, felkapcsolják a villanyokat.