Zsuzsanna

Valentin-napi koncert a Pannon Filharmonikusokkal és Radics Gigivel

2013.02.20. 18:35

Programkereső

A Pannon Filharmonikusok már-már hagyományos Valentin napi hangversenyének húzóneve idén az alig tizenhat éves Megasztár-győztes, Radics Gigi volt. A fellépők könnyed klasszikusokkal és klasszikus könnyűzenei dalokkal mondták el: szeretlek! KRITIKA

Nyitányként Gershwin Egy amerikai Párizsban című művével kalauzoltak minket a szerelmesek városába, a századeleji, bohém Párizsba. A műsor első felében ezt a hangulatot próbálták megragadni - több-kevesebb sikerrel. Radics Gigi elsőként a Summertime-mal lépett színpadra a Porgy és Bess-ből. Sajnos nem sokat sikerült átadnia ebből az érzékeny, gyönyörű dalból. A zenekar halk, érzéki kíséretével éles kontrasztban állt indokolatlanul sok hajlítással és vibratoval teletűzdelt előadása. Talán a kevesebb több lett volna. Sosztakovics Foxtrottja viszont sodró lendületű, magával ragadó élmény volt. A fiatal karmester, Christian Schumann tulajdonképpen nem is vezényelte, sokkal inkább eltáncolta a zenekarnak, hogy mit játsszanak. (Ez a módszer egyébként egészen hatékonynak bizonyult a különféle táncok, például a koncert első felének utolsó műveként játszott Mambo vezénylésében.) A Foxtrott után következő Habanera azonban, sajnos, megint csalódást jelentett, mivel az énekesnő egyszerűen nem tudta a hangokat. Így hiába táncolt mögötte Schumann, hiába próbált a zenekar feszes, összeszedett játékkal segíteni rajta, hiába látszott Gigin, hogy keményen küzd, nem vált élvezhetővé az előadás.

Kodály Központ
Kodály Központ

Az Habanera után könnyedebb vizekre eveztünk: Radics Gigi és Serbán Attila a West Side Storyból énekelt két duettet. Az előadás korrekt volt, de a mindent elsöprő szerelem, sajnos, elmaradt. A koncert első felének zárásaként szintén a West Side Storyból hallottuk a Mambót. A zenekar felszabadultan játszott, mintegy örömzenélésnek tűnt az előadás, látszott hogy nemcsak a táncoló Christian Schumann, hanem az együttes minden tagja élvezi a játékot. A fúvósok igazán kitettek magukért, egészen latinos hangulat kerekedett a teremben.

A szünet után Bernstein Candide-nyitányának fülbemászó dallamai hangoltak rá a koncert további részére, ahol a legismertebb szerelmes slágereket hallhattuk Kovács László hangszerelésében. Popdalokat énekelni szimfonikus kísérettel mindig jó ötlet, a telt zenekari hangzás még a legjobban megírt dalt is jobbá teszi. A Pannon Filharmonikusok együttese könnyűzenészekkel is kiegészült: Rakonczai Viktor zongorán, Rácz Gergő basszusgitáron, Gyenge Lajos pedig ütőhangszereken kísérte a műsorszámokat. A zongorajáték meghatározó eleme volt mindegyik dal kíséretének, ám erősítés ide vagy oda, sem a basszusgitár, sem az ütőhangszerek nem hallatszottak igazán, beolvadtak a zenekarba, amely egyébként szintén erősen háttérbe szorult. Itt már Schumann se táncolt, sőt ülve dirigált. Az énekesek viszont elemükben voltak. Amennyire bizonytalannak tűnt a koncert első fele, annyira a helyén volt a második. Érezni lehetett, hogy mind Gigi, mind Attila ebben a stílusban érzi igazán otthon magát, amit - különösen a kissé lehangoló első félidő után - nagyra értékelt, és többször vastapssal jutalmazott a közönség.

Két tisztán zenekari művet hallottunk még. Elgar Nimródjára egyetlen szót találhatok: tökéletes volt, a közönség egy emberként a székhez szegezve, néma csendben hallgatta. Az utolsó műsorszám (Csajkovszkij Hattyúk tava-szvitjének Finaléja) viszont már kevésbé bizonyult szerencsésnek. A koncepció érthető volt: ismert mű is, finálé is, illik egy koncert végére. Ám Lionel Richie Endless Love-ja és a Dolly Partontól ráadásként előadott I Will Always Love You között (ráadásul önmagában, a szvitből kiemelve) furcsán hatott.

Mindent összevetve egy kellemes koncertet hallhattunk. Az előadás első felében ugyan a Pannon Filharmonikusok profizmusával éles kontrasztot alkotott Radics Gigi esetlensége, a zenekari művekben viszont különleges látványelem volt Christian Schumann tánca. A szünet után már egyértelműen a szerelem kapta a főszerepet: az előadás második fele igazi kéz a kézben hallgatós, közben lopva összepillantós estévé változott, pont ahogyan egy Valentin napi koncerttől várná az ember.