Alfréd

Portrék Pécsről

2013.02.27. 15:55

Programkereső

A Pannon Filharmonikusok együttese a 2012/13-as évad tavaszi szezonjában is folytatja "A zongora négy arca" című sorozatát, amelynek egyes eseményein két különböző helyszínen is részt vehetnek az érdeklődők. A zenekar ugyanis immár tíz éve állandó szereplője a budapesti koncertéletnek is, az Olasz Intézetben indult kezdeményezés maroknyi közönsége azonban mostanára a Művészetek Palotája Bartók-termét is megtöltő hallgatósággá duzzadt.

Az eseménysorozat következő hangversenyén Ránki Dezső lép fel a Bogányi Tibor vezette Pannon Filharmonikusokkal. A koncert műsorán, amelyre március 7-én Pécsett, a Kodály Központban, 8-án pedig a Művészetek Palotájában kerül sor, két merőben különböző habitusú, de jellegzetesen Bécshez kötődő komponista művei hangoznak el: Mozart c-moll zongoraversenye (K 491) és Mahler 9. szimfóniája.

A zongoraverseny Mozart legismertebb alkotásai közé tartozik. Sötét, tragikus, a 18. századi hagyományban a gyászhoz kötődő hangneme önmagban is különlegessé teszi, már csak azért is, mivel a moll színezetű kompozíciók csoportja meglehetősen alulreprezentált a klasszikus repertoár egészét tekintve. Ugyanakkor Mozart maga is jelentőségteljesnek, alaposan kidolgozott, hangsúlyos műnek szánta az 1786. április 7-én a Burgtheaterben bemutatott kompozíciót. A versenymű első tételének erőteljesen drámai hangütése, zárórondójának minden játékosságot nélkülöző, feszült és viharos karaktere, a partitúra megszokottnál dúsabb hangszerelése (a darab a korszakban szokatlan módon egyaránt foglalkoztat oboát és klarinétot is) mind jelentős szerepet játszott abban, hogy az alkotás szerzője életművének egyik reprezentatív darabjaként foglalta el helyét a zenetörténetben.

Ránki Dezső (Dobó László fotója)
Ránki Dezső (Dobó László fotója)

Mahler utolsó befejezett szimfóniája, az 1908-9 folyamán komponált kilencedik szintén komplex, mégis rendkívül letisztult alkotás. Hatalmas tömbje, szövevényes, fanyarul nosztalgikus idézetekkel tűzdelt szólamvezetése, katartikusan groteszk hangszerelési effektusai Mahler művészetének jellegzetes vonásai, hatásukban, az általuk keltett érzelmi-szellemi benyomásokat tekintve pedig legalább annyira univerzálisak, amennyire megközelíthetetlenül személyesek.

A sorozat további két hangversennyel jelentkezik még az idei évadban mindkét helyszínen. Az áprilisi esemény szólistája Fazil Say, míg a májusi koncerté Frankl Péter lesz.