Orbán

A legenda

2013.02.28. 14:40

Programkereső

"Tényleg az amerikai a legjobb? Akkor adják neki a díjat" - felelte állítólag Hruscsov az aggódó kérdésre, megnyerheti-e egy texasi zongorista 1958-ban a moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij Versenyt.

Ezzel a döntéssel Harvey Lavan Cliburn Jr. huszonhárom éves korában jelképpé vált, a hidegháború kulturális hősévé. Pedig az 1934. július 12-én a lousianai Shreveportban született fiatalember valójában csak zongorázni akart.

Van Cliburn azok közé a zenészek közé tartozott, akik hamarabb mozogtak otthonosan a hangjegyek, mint az ábécé betűi között. Első zongoratanára az édesanyja volt, majd 1951-ben a Juilliard School növendéke lett, ahol fejlődését Rosina Lhévinne, Josef Lhévinne felesége irányította. Ő vezette be a 19. századi orosz zongorairodalomba, amelynek hagyományait a fiatal művész olyan alaposan elsajátította, hogy zajos - és politikai szempontból sem kimondottan jelentéktelen - moszkvai sikerét végül éppen Csajkovszkij és Rahmanyinov zongoraversenyeivel aratta. 

A versenygyőzelem után egyik pillanatról a másikra szupersztárrá vált. Csajkovszkij b-moll zongoraversenyének (op. 23) általa készített felvétele meglepően gyorsan platinalemez lett - a klasszikus zenei albumok között elsőként -, ő maga pedig hamarosan zavarbaejtően sikoltozó rajongókba ütközött néhány koncertje előtt. Húsz éven át fáradhatatlanul igyekezett megfelelni a publikum elvárásainak, 1978-ban azonban kimerültségre hivatkozva visszavonult, és a továbbiakban csak alkalmanként, felkérésre lépett - többnyire válogatottan exkluzív - közönség elé.

Számos alkalommal játszott királyi családok tagjai és államfők előtt (többször fellépett a Fehér Házban is), ő nyitotta meg a Carnegie Hall centenáriumi évadát, művészi érdemeinek elismertségét pedig számos jelentős szakmai és állami kitüntetés is jelezte. Az első alkalommal 1962-ben megrendezett Van Cliburn Nemzetközi Zongoraversenynek, amelyet eredetileg tiszteletből neveztek el róla, és amelynek fenntartását 1976-tól a Van Cliburn Alapítvány vette át, haláláig tiszteletbeli művészeti vezetője maradt.

Erőteljes gesztusoktól uralt, energikus, bármilyen technikai mehézséget könnyedén legyőző, ugyanakkor mélységesen intellektuális, kifinomult és természetesen gördülékeny játékát hallgatni felvételeinek köszönhetően ma is lenyűgöző élményt jelent.