Árpád

Régi zene új hullámon

2013.03.09. 07:20

Programkereső

Nemrégiben jelent meg Spányi Miklós és a Concerto Armonico tizenkilencedik lemeze, amelynek kapcsán a zenekar művészeti vezetőjével és koncertmesterével beszélgettünk. INTERJÚ

A zenekar legújabb albuma a Carl Philipp Emanuel Bach összes billentyűs versenyművét felvételen rögzítő sorozat utolsó előtti darabja. A lemezekről, Carl Philipp Emanuel Bach zenéjéről és terveikről Spányi Miklóst, a zenekar művészeti vezetőjét, a második Bach-fiú művészetének nemzetközi szinten is legelismertebb szakértőjét és Ábrahám Márta hegedűművészt, a Concerto Armonico koncertmesterét kérdeztük.

Fidelio: Hogyan indult a sorozat, egyáltalán hogyan ismerkedett meg C. Ph. E. Bach művészetével?

Spányi Miklós: Amikor megalakult a Concerto Armonico, akkor már ismertem C. Ph. E. Bach leghíresebb csembalóversenyét, a 23-as számú d-moll concertót, amelyből már akkor sok felvétel létezett. Ezt megtanultuk és sok helyen játszottuk, közben arról álmodoztunk, hogy a szerző további 51 versenyművét is eljátsszuk majd. Ám akkoriban ez cseppet sem volt könnyű, nem volt kotta ugyanis, Magyarországról ilyen különleges kottákat rendelni szinte lehetetlen volt. A '90-es évek elején volt egy támogatója a zenekarnak, aki megszerezte a kottákat. Akkor merült fel a gondolat, hogy rögzítenénk is ezeket a műveket, a BIS svéd lemezkiadó cég pedig hamar lecsapott az ötletre, így 1995-ben elkezdhettük a felvételeket.

Spányi Miklós
Spányi Miklós

F: Mi az oka annak, hogy C. Ph. E. Bach a ritkán játszott, már-már mellőzött szerző közé tartozik?

SM: Egyik oka a kották nehéz fellelhetősége, bár mostanra a modern közreadások, felvételek száma mégiscsak cáfolja ezt az állítást. A másik, kicsit szomorúbb oka, hogy ha beleolvasunk régebbi zenetörténeti írásokba, akkor láthatjuk, hogy J. S. Bachot emelik ki és azokat a fiait, akik a maguk korában tulajdonképpen sikeresebb zeneszerzők voltak az apjuknál, mégiscsak a másodvonalba sorolják, mondván, hogy nem igazi folytatói J. S. Bach zeneszerzői munkásságának, ezért nagyon sokakban kialakult egy negatív kép a Bach-fiúkról.

Ábrahám Márta: Így van, sokan próbálják összehasonlítani a Bach-fiúk művészetét az apjukéval, és kijelentik, hogy kevésbé jó zeneszerzők. Én ezzel nem értek egyet, úgy gondolom, hogy már az összehasonlítás is értelmetlen, tekintve, hogy teljesen más stílusban alkottak, más zeneszerzői technikát alkalmaztak.

SM: Nem értem például, hogy a zongoristák miért mindig csak Mozart vagy Haydn darabjaival foglalkoznak. Miért nem nyúlnak vajon Carl Philipp Emanuel Bachhoz, akinek legalább annyi kiváló műve van, ráadásul ugyanabból a korból? Ezek a szonáták, fantáziák, rondók mind legalább olyan jól szólnak zongorán, mint akár a Mozart-szonáták.

F: A felvételek készítését a Concerto Armonicóval kezdték, majd időközben négy lemezen a finn Opus X zenekar játszott. Mi volt az oka a váltásnak, és hogyan éledt újra a kapcsolat a Concerto Armonicóval?

SM: Kizárólag praktikus okokból alakult így. 2000 körül az alapító koncertmester, Szüts Péter külföldre költözött, és a társaság szétszéledt. Ekkor került képbe az Opus X. A zenekar egy darabig rendszeres támogatást kapott a finn kulturális vonalon, aztán ez a támogatás egyik napról a másikra megszűnt, úgyhogy újabb hosszú szünet következett.

ÁM: Mi pedig már ismertük egymást a Zeneakadémiáról, játszottam is a Concerto Armonicóval Szüts Péter mellett, igaz csak koncerten, felvételen sosem. Egyszer csak jött az ötlet, hogy kamarázzunk, így alakult meg a máig is létező Ensemble Mimage, amely nem a hagyományos barokk trió felállásban működik, hiszen Miklós csembalózik, jómagam hegedülök, a basso continuót azonban nem csellista, hanem Schweigert György nagybőgőművész (aki egyébként a Concerto Armonico egyik alapító tagja) játssza. 2011-ben volt az első koncertünk Kismaroson, a Börzsöny Barokk Napokon, amely annyira jól sikerült, hogy úgy döntöttünk, feltámasztjuk a Concerto Armonicót és folytatjuk a felvétel-sorozatot. Pár régi tagot már nem tudtunk visszahívni a zenekarba, őket fiatal művészekkel pótoltuk.

Ábrahám Márta
Ábrahám Márta

F: A régizenei felvétek esetében sokszor különösen fontos a helyszín, hiszen a szerzők gyakorta meghatározott alkalomra komponálták műveiket. Volt lehetőségük kísérletezni a helyszínekkel?

SM: Leginkább gyakorlati szempontok alapján választattuk ki a megfelelő helyszínt. Végeredményben ezek nem templomi zenék, tehát a visszhangnak nincs akkora akusztikai jelentősége, feltehetőleg kisméretű, kicsit süketebb koncerttermekben adták elő ezeket a versenyműveket.

ÁM: A felvételek jó része, főleg az újabb lemezek Diósdon, a Phoenix Stúdióban készültek. Ennek a stúdiónak elképesztően jó az akusztikája, hihetetlenül jó ott játszani.

F: Mennyire érezhető az érdeklődés Carl Philipp Emanuel Bach és a hozzá hasonlóan különleges szerzők zenéje iránt?

SM: Nagyon is érezhető,  hiszen Carl Philipp Emanuel Bach zenéje annyira ütőképes, hogy mindig megragadja a közönséget, s időnként a legmeglepőbb kommentárokat kapjuk egy-egy koncert után. Ausztriában volt olyan, aki azt mondta: „Hoppá! Ez jobb, mint a mi Mozartunk!" Ez persze túlzás, de hát ilyen túlzást szívesen hall az ember, főleg egy olyan szerzőről, akiről máshol szinte csak azt lehet olvasni, hogy nem tudott semmit az apjához képest.

F: Mik a Concerto Armonico további tervei?

ÁM: Hamarosan lezárul a C. Ph. E. Bach versenyműveit rögzítő sorozat, és a BIS tervezi, hogy 2014-ben jubileumi kiadványként megjelenteti együtt mind a húsz lemezt, sőt, Spányi Miklós előadásában Emanuel Bach összes billentyűs szólódarabját is kiadják további 40 lemezen, ami összességében a világon egyedülálló vállalkozás. Mindemellett szeretnénk minél többet koncertezni: lesznek koncertjeink a Zeneakadémián, Michael és Joseph Haydn műveit játsszuk majd a Haydn-fesztiválon, illetve külföldi turnékról is tárgyalunk. Ami még fontosabb, hogy erőteljesen készülünk a jövő évre, hiszen Carl Philipp Emanuel Bach születésének 300. évfordulóját ünnepeljük majd - ez alkalomból a felvételek során megszerzett repertoárt szeretnénk legalábbis keresztmetszetként minél több helyen előadni. Emellett modernizáljuk koncertjeink műsorát, akár 20. és 21. századi szerzők műveivel is, ezzel együtt a régi repertoár játékában is szeretnénk kevésbé hagyományos, talán szokatlan játékmódokat, megoldásokat is kipróbálni.

SM: Én kicsit ódzkodom is mindenféle hagyománytól, rendkívül könnyű ugyanis hagyományokba temetkezni. Rengeteg féle hagyomány van, régizenei körökben is. Igaz, alig lehet azt mondani, hogy valaki modern vagy historikus módon játszik, hiszen ma már tudjuk, hogy a historizmus valójában egy modernista megközelítés volt, ami valószínűleg nagyon távol áll attól, amit a romantika előtti korokban műveltek. De a historizmus is egy hagyomány lett, ráadásul egy nagyon megkötő játékmódot jelent, amelyhez lehet híven alkalmazkodni vagy éppen elrugaszkodni tőle. Viszont egyre több zenészben van belső késztetés, hogy valami ettől a hagyománytól eltérőt, újat hozzon létre, aminek talán van egy olyan hozadéka is, hogy szép lassan megszűnik a historikus-nem historikus szembenállás.

ÁM: Mindketten sokat éltünk külföldön és úgy látjuk, hogy a nyugati-európai régizenei szemlélet lassan és különböző irányokban ugyan, de átalakulóban van. A zenészek és a közönség egyaránt igénylik az egészséges hangzást és az élvezhető, szép hangokat - mi magunk is igyekszünk a lehető legegészségesebb, nagyon is rezonáns hangokat kicsalni a hangszereinkből akár modern, akár historikus hangszereken játszunk. De számunkra a lényeg, hogy sem a hangszert, sem a specifikus előadásmódot nem lehet és nem is szabad a műalkotás fölé helyezni, mindennek a zeneszerzők és műveik szolgálatában kell állnia.