Árpád

Szakmai állásfoglalás a Himnuszról

2013.03.15. 17:53

Programkereső

Az Erkel Ferenc Társaság és a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége honlapján szakmai állásfoglalást jelentetett meg a Himnusz méltó megszólaltatásával kapcsolatban.
Kölcsey Ferenc Himnusz-kézirata
Kölcsey Ferenc Himnusz-kézirata

"A közelmúltban a magyar himnusz több alkalommal is méltatlan, a szerző szándékait és a mű előadásának hagyományait sértő módon szólalt meg itthon és külföldön. Alulírottak a magyar zenei élet reprezentáns szakmai szervezeteinek nevében felemeljük szavunkat Magyarország legfőbb zenei szimbólumának, Erkel Ferenc Kölcsey Ferenc versére írt Hymnuszának védelmében.

Szakmai álláspontunk szerint a Himnuszt méltó módon többféle előadói változatban lehet megszólaltatni. Erkel Ferenc szimfonikus nagyzenekari kísérettel látta el, de elfogadott az énekszólam nélküli, zenekari előadás, illetve az ez alapján készült zongora-, illetve orgonakíséretes változat is, emellett a mű egy-, vagy a szintén a szerző által megírt, kíséret nélküli többszólamú éneklése is.

Kérjük mindazon szervezeteket, intézményeket, állami és kormányzati szerveket, magyar külképviseleteket, melyeknek mindenkori feladata, felelőssége az autentikus magyar himnusz megszólaltatása, hogy Erkel fohászát eredeti - a korabeli Nemzeti Színházi apparátusra komponált - formájában, vagy az utóbbi évtizedekben kialakult szokásjogra tekintettel esetleg Dohnányi Ernő újrahangszerelésében tegyék hozzáférhetővé, adják elő, és semmiképp ne adjanak teret a Himnusszal kapcsolatos zenei kísérletezéseknek. Annak érdekében, hogy a Himnusz betölthesse 'közének' funkcióját, kérjük, hogy olyan alkalmakkor, amikor remélhető, elvárható a közös éneklés, ott B-dúrban szólaljon meg a mű.


Budapest, 2013. március 14-én            

Kovács Géza
elnök
Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége
 
dr. Mindszenty Zsuzsánna
elnök
Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége

Somogyváry Ákos
elnök
Erkel Ferenc Társaság
 
Hollós Máté
elnök
Magyar Zeneszerzők Egyesülete

Zimányi Zsófia
elnök
Magyar Zenei Tanács
   
dr.Tóthpál József
elnök
Magyar Muzsikus Fórum

dr. Batta András
rektor
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
   
dr. Vikárius László
elnök
Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság

Ittzés Mihály
elnök
Magyar Kodály Társaság"