Szilárda

Húsvéti fesztivál

2013.03.24. 16:03

Programkereső

A nagyhét zenei hagyományaihoz illően idén olyan művek hangzanak el a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, amelyek Krisztus szenvedéstörténetéről szólnak, illetve az újjászületés pillanatait idézik meg.

Az ünnepi programot világhírű előadók teszik még emelkedettebbé. Johann Sebastian Bach Máté-passióját a barokk zene interpretálásának egyik kiváló egyénisége, Philippe Herreweghe vezényletével hallgathatja meg a közönség. A Lipcse város Bach-medáljával elismert muzsikus és együttese, a Collegium Vocale Gent nem először jár Budapesten, korábban együtt turnéztak a Budapesti Fesztiválzenekarral is. 

Johann Sebastian Bach
Johann Sebastian Bach

A most már 43 éves kórus világhírének növekedésében Bach-produkcióik jelentős szerepet játszottak. A budapesti közönség 2002-ben a Zeneakadémián a Máté-passiót, 2007-ben a Művészetek Palotájában pedig a János-passiót hallhatta előadásukban. Március 29-én ismét a Máté-passiót szólaltatják meg.

A Máté elbeszélésénél koncentráltabb szövegre készült János-passió március 30-án hangzik el. Az előadás érdekessége, hogy Christoph Prégardien - aki nemrég még Tituszt alakította Mozart operájában Zürichben - vezényli a Le Concert Lorrain zenekart és a Dán Nemzeti Énekegyüttest. Prégardien, aki dalénekesként már megfordult Budapesten, hosszú időn át a Bach-passiók egyik legkeresettebb Evangélistája volt, így Riccardo Chailly, Philippe Herreweghe, Nikolaus Harnoncourt, Fabio Luisi és John Eliot Gardiner irányításával dolgozva sajátította el a művek elemzésének és dirigálásának tudományát.

Les Musiciens du Louvre és Marc Minkowski
Les Musiciens du Louvre és Marc Minkowski

Húsvét vasárnapján, március 31-én Bach két korai kantátája szólal meg a Bartók-teremben, mindkettő ugyanerre a napra készült. Ezek mellett Mozart c-moll miséjét adja elő a Les Musiciens du Louvre Grenoble együttese alapító-vezetője, Marc Minkowski vezényletével.