Árpád

"Halálosan" jó zene

2013.05.06. 12:37

Programkereső

Május 4-én a Pannon Filharmonikusok a Müpában nemcsak a zongora új arcát mutatták be: olyan műsorral kedveskedtek nekünk, amelyet minden bizonnyal nem fog a nagyérdemű egyhamar elfelejteni. KRITIKA

Én a részemről újra és újra meg akarom hallgatni ezeket a darabokat, újra és újra át akarom élni azt az elementáris erőt, mely ezekből a zenékből áradt. Természetesen ez elsősorban a zeneszerzőknek köszönhető, de korántsem kizárólag: ehhez kellettek a Vass András vezényelte pécsi filharmonikusok és Frankl Péter zongorajátéka.

A Pannon Filharmonikusok és Várjon Dénes hangversenye a Bartók-maratonon
A Pannon Filharmonikusok és Várjon Dénes hangversenye a Bartók-maratonon

Az est számomra a fokozásokról szólt. Folyamatosan azt éreztem, hogy „ezt bizonyosan nem lehet tovább fokozni". Pedig lehetett. Mozart Don Giovanni-nyitánya hihetetlen energialöketet adott az estének: a zene sötét tónusainak és a mozarti dallamvilág könnyedségének váltakozása teszi izgalmassá ezt a darabot, mely bár egy nagyobb mű része, valószínűleg bárki egyetért velem abban, hogy önmagában is megállja (és ezen az estén meg is állta) a helyét. A tónusok váltakozását rendkívül jól sikerült interpretálnia a zenekarnak. Ha Kierkegaard az operák operájának nevezte a Don Giovannit, akkor annak bevezetőjét a nyitányok nyitányának lehetne nevezni: ez a körülbelül hét perces darab ezen az estén is megadta az „alaphangot", ahogy az a nyitányok feladata szokott lenni. E darabról nemcsak az ismeretes, hogy Mozart ezt egy éjszaka alatt szerezte, hanem még az is, hogy az egész opera megkomponálása után jegyezte le, ilyen szempontból a mű kevésbé bevezetőnek, sokkal inkább a Don Giovanni szintézisének tekinthető.

Frankl Péter
Frankl Péter

 A rövid csoda után egy hosszabb csoda érkezett, megfűszerezve a magyar származású, világhírű brit zongoraművész, Frankl Péter virtuóz zongorajátékával. Hozzá kell tenni, Schumann a-moll zongoraversenye lehetőséget is teremtett a tehetség megcsillogtatására (még ha nem is olyan mértékben, mint ahogy Lisztnél vagy Chopinnél megszoktuk). A zongorista idős kora kizárólag akkor mutatkozott meg, amikor nem játszott, hanem a közönség biztatására újra és újra visszajött meghajolni; amikor jártak az ujjai, és zongorázott, mintha átváltozott volna, jobban mondva mintha teste külön lett volna ujjai mozdulataitól. Hihetetlen könnyedséggel és magabiztossággal játszott, mintha Schumman darabja számára ujjgyakorlat lett volna. Nem vitt bele nagy mozdulatokat, még a pianóknál sem lehetett érezni a romantikus zenére jellemző puhaságot és túlzásokat: végtelen egyszerűségében rejlett zseniális ereje. A szólista mellett a Pannon Filharmonikusok együttese is rendkívül összeszedetten vett részt ennek az elsősorban a zongoristának teret adó darabnak az előadásában.

Vass András
Vass András

A koncert második részét kitöltő mű olyan csemegét tartogatott a közönség számára, amelyről mindenki elmondhatta, hogy eddig még nagyközönség által nem hallott műnek lehet fültanúja. Ilyen formában legalábbis biztosan, hiszen a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere, Vass András 2011-ben hangszerelte át Schubert A halál és a lányka című vonósnégyesét, és az érdeklődők most először hallhatták nagyzenekari változatban. A művet végighallgatva meg kellett állapítanom: Vass András nemcsak kiváló karmester, hanem nagyszerű komponista is (még ha egy áthangszerelt mű esetében ő maga ezt a titulust vissza is utasítaná). Érdekesnek tartottam, hogy az eredetileg kizárólag vonóshangszerekre írt darabnál itt nagy szerepet kaptak a fúvósok; külön kiemelném a fuvola hátborzongatóan szép játékát a második tétel gyönyörű dallamánál, illetve a hegedű erre való válaszolgatását. A Schubert-műnél nemcsak az évszám (1824) mutatja, hogy a Schumann-darabnál korábban keletkezett műről van szó: a tragikus atmoszféra, a halál „lassan de biztosan" közelítő metrikus dallama, a reménytelenség; címszavakban ezek, melyek áthatják a zenét, ezek miatt lehet egyértelműen a romantikához sorolni. A halál közeledtét jelzi még a d-moll hangnem is, mely a mozarti nyitány első felében is érvényes volt, ami szintén az opera főszereplőjének elkerülhetetlen végzetét vetítette előre.