Pandora, Gabriella

Brahms és Enescu

2013.05.11. 23:49

Programkereső

A Nemzeti Filharmonikusok évadzáró budapesti hangversenyét Kocsis Zoltán vezényli kedden, 2013. május 14-én a Művészetek Palotájában.

A koncert első részében Brahms - talán rendkívüli nehézsége miatt - nem sokszor hallható, de csodálatos B-dúr zongoraversenye (op. 83) szólal meg, amely összefoglaló jellege, mondanivalójának sűrűsége, összetettsége, valamint négytételessége miatt akár a szimfónia műfaj-megjelölést is kiérdemelhetné. Vannak, akik önéletrajzhoz hasonlítják: az első tételt a fiatalság frissessége hatja át, ezt a barokkos elemeket is felvonultató ördögi scherzo szakítja meg, amelyet vigasztaló hangvételű harmadik tétel követ egy gyönyörű csellószólóval, majd táncos, magyaros ritmusokban gazdag zene zárja a művet.

zongorabillentyűk, illusztráció, töltelék
zongorabillentyűk, illusztráció, töltelék

A zeneirodalom egyik leghatalmasabb versenyművéről Brahms 1881-ben szerényen így számolt be Elisabeth von Herzogenberghez írt levelében: „Tájékoztatom, hogy írtam egy kis zongoraversenyt egy kedves, egészen gyengéd kis scherzóval."  A közreműködő Denis Kozukhin, Dmitrij Baskirov neveltje 2010-ben nyerte meg a brüsszeli Erzsébet Királyné Versenyt, és ugyanabban az évben koncertezett is a zenekarral Budapesten. Kocsis Zoltán egy mesterkurzuson találkozott a fiatal zongoristával, ahol ezekkel a szavakkal fordult hozzá: „Magának, fiatalember, nem itt a helye, hanem a Carnegie Hallban." A Süddeutsche Zeitung kevésbé tömören, de hasonlóan elismerő hangon nyilatkozott Kozukhin játékáról egy alkalommal: "Aki ilyen elevenséggel tudja formálni a különböző dallamokat és hangszíneket Brahms C-dúr szonátájának sűrűn tömött futamaiban, úgy, hogy egyetlen zenei részlet sem tűnik el, igazi lényegbeli zenei megértést mutat" - írta a lap. Az 1986-ban született művész repertoárját tekintve úgy tűnik, neki semmi sem elég nehéz.

George Enescu 1930-ban
George Enescu 1930-ban

A hangverseny második felében Enescu II. szimfóniája (A-dúr, op. 17) hangzik el, amelyet az együttes nagy sikerrel adott elő 2011-es romániai hangversenykörútján, többek közt a bukaresti Enescu Fesztiválon is. A Romániában született, de később főleg Franciaországban élt alkotó egyszerre volt zeneszerző, hegedűművész, karmester és nagy hatású tanár. Bartókhoz és Dohnányihoz hasonló kaliberű előadó létére sajnálatosan kevés felvétel maradt fent tőle, ráadásul kompozíciói sem gyakran hangzanak el. Pedig sokrétű tevékenysége és rendkívül szigorú önkritikája miatt nem sokat vállalt fel: összesen harminchármat, ezek között nem egy nagyszabású alkotás is található. Három befejezett szimfóniája közül a másodikat 1914-ben írta; a haladó korszellemnek megfelelően Richard Strauss Elektrájának és Saloméjának hatása érezhető rajta, már-már túlburjánzó hangszereléssel és kromatikával, igaz, „keletibb" kompozíció lévén kevésbé rigorózus, mint a német Strauss muzsikája.