Valér

Dirk Hegemann kitüntetése

2013.05.28. 13:28

Programkereső

A stuttgarti Magyar Kulturális Intézetben ünnepi hangverseny keretében adták át az Artisjus Pro artibus-díját Dirk Hegemann-nak. A brácsaművész az esten annak a két Hungaroton CD-nek a műsorából szólaltatott meg néhány kompozíciót a lemezeken is játszó németországi művészek közreműködésével, amelyekért a plakettet és díszoklevelet odaítélték neki.

A wuppertali születésű Dirk Hegemann 1976 és 1990 között Szabados-Rácz Máriánál tanult hegedülni, majd brácsázni. Ebben az időben nyerte meg a Jugend Musiziert versenyt, s részesült a Német Zenei Tanács és különböző alapítványok díjában. A Berlini Művészeti Főiskolán 1990-ben Strehle professzornál végzett tanulmányát követően kapta meg a Berlini Filharmonikusok Zenei Akadémiája Herbert von Karajan Alapítványának ösztöndíját. 1993-tól 2004-ig a Saarbrückeni Rádió Szimfonikus Zenekarának mélyhegedűse, 2004 óta a SWR Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarának tagja. Szólistaként dolgozott a Philharmonia Hungaricával és a Saarbrückeni Rádió Szimfonikus Zenekarával, és tanította a Jeunesses Musicales Világzenekarának brácsásait is.

Dirk Hegemann átveszi az Artisjus Pro Artibus-díját Hollós Mátétól
Dirk Hegemann átveszi az Artisjus Pro Artibus-díját Hollós Mátétól

Dirk Hegemann, noha nem magyar származású, tanárnője tiszteletére kiválóan megtanult magyarul. Bizonyára ide vezethető vissza a magyar zene iránti elkötelezettsége, amely előbb az 1944-ben, huszonnyolc évesen munkatáborban elpusztult Kodály-tanítvány, Weiner László brácsát foglalkoztató verseny- és kamaraműveinek, majd Kósa György brácsára és húros hangszerekre írt kompozícióinak hangfelvételen való rögzítésére indította. Ami a jövőt illeti, a Kósa mélyhegedűs kamarazenéjének fúvós hangszerekkel és énekhanggal kombinált műcsoportjára vonatkozó felvételek tervei már készen állnak Hegemann előadói műhelyében, akinek játékáról szólva az Artisjust képviselő Hollós Máté méltatásában a magas művészi minőséget és a ritkaság-repertoár felfedező erejű tolmácsolását emelte ki.