Lázár, Olimpia

Schillertől Verdiig Óbudán

2013.06.10. 11:50

Programkereső

Az Óbudai Nyár klasszikus zenei koncertsorozatát az Óbudai Danubia Zenekar hangversenye nyitja június 14-én az óbudai Fő téren. Ez alkalomból beszélgettünk Silló Istvánnal, az együttes első karmesterével. INTERJÚ

- Harmadik éve első karmestere a zenekarnak. Melyik volt az első közös fellépés? Hogy emlékszik vissza rá? Könnyű volt összehangolódni az együttessel?

- Schiller Ármány és szerelem című színdarabja kapcsán találkoztunk először. Alföldi Robi kitalálta, hogy az előadáson egy komplett zenekar legyen a díszlet a színpadon. Az Óbudai Danubia Zenekart kértük fel a munkára. Rögtön egymásra hangolódtunk, mert amellett, hogy professzionális együttes, a szakmai alázat is maradéktalanul jelen van a muzsikusokban, színházi értelemben is.

Silló István és az Óbudai Danubia Zenekar
Silló István és az Óbudai Danubia Zenekar

- Melyik a legemlékezetesebb közös produkció és miért?

- Számomra a Peer Gynt. Annyira „elszállt az angyal" a teljes társaság felett a koncerten, ami nagyon kevésszer történik meg egy művész életében. A zenekar, a színészek, az énekesek, a balerina és az énekkar, azaz mindenki egy csodálatos burokban létezett, ahová beengedtük a nézőket is.

- Számos kritikában dicsérték már a zenekar csiszolt hangzását, jól képzett muzsikusainak professzionális előadásmódját. Ön is így tapasztalta? Kedveli a zenekar hangzásvilágát?

- Nagyon kedvelem. Tényleg csiszolt hangzású társaság. Szerintem nagyon fontos, hogy a fafúvósok intonációja makulátlan. Az elmúlt három év során egy alkalommal történt meg velem, hogy hamisságot kellett javíttatnom. Általános igazság, hogy az a zenekar, ahol a fák hamisak, menthetetlen, mert bár egyszer mindent ki lehet pucolni, de a következő próbán máshol lesz hamis, a koncerten pedig megint máshol. Ez egy sziszifuszi és egyben teljesen fölösleges munka lenne.

- Hogyan jellemezné az együtteshez való viszonyát?

- Nagyon fontos, hogy az elmúlt három évben teljesen konfliktusmentes volt a kapcsolatom a zenekar minden tagjával. Nem is tudnék úgy dolgozni, hogy muzsikálás közben nem nézhetek valakinek őszintén a szemébe.

- Verdi-operarészletekből állították össze a június 14-i est programját. Az évfordulón, a népszerűségen és az egyszerűségen kívül mik voltak a szerkesztési alapelvek?

- A népszerűség mindenképpen. Egy nyári szabadtéri gálakoncerten szerintem feltétlenül népszerű műveket kell játszani. Az egyszerűség nem volt cél, hiszen a két nyitány elég nehéz zenekarnak, karmesternek egyaránt.

- Egy héttel később, június 21-én Orff Carmina Buranáját tűzik műsorra. Ezt a művet alapjában véve a fiatalok is kedvelik szilaj ritmikája és viszonylagos ismertsége miatt. Számít arra, hogy az óbudai Fő téren olyan közönség gyűlik majd össze, amelynek átlagéletkora alacsonyabb lesz a hangversenytermekben megszokottnál?

- Az biztos, hogy vannak a zenés műfajokban úgynevezett hívócímek. Olyan művek, amelyeknek a címe önmagában reklám. Ilyen például a Jézus Krisztus Szupersztár, a Bohémélet, vagy a Carmina Burana. Mivel az Óbudai Danubia Zenekar törzsközönsége jellemzően teljes családokból áll, remélem, hogy a szülők aznap este magukkal hozzák a gyermekeiket is.

Óbudai Danubia Zenekar
Óbudai Danubia Zenekar

- Melyik a kedvenc koncerthelyszíne és miért? Várja már, hogy újra a Zeneakadémián léphessenek pódiumra?

- Szerencsére Magyarországon van két első osztályú koncertterem. Sőt, az a véleményem, hogy a pécsi Kodály-központé osztályon felüli. A másik kedvencem a Müpában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Mindkét helyen többször dirigáltam már, mind a kettő nagyon jó. Csak amíg a Müpában a "színpadon marad" a zene, addig Pécsett minden hang közvetlenül a néző orra előtt szól, bárhol is üljön. De hiányzik az Akadémia. Nagyon jó, hogy ismét lesz nekünk, hiszen mégiscsak a hazai koncertélet fellegvára volt, és szerintem marad is.

- Van a kedvenc zeneszerzője és zeneműve?

- Mindig az, amit éppen dirigálok.

- Hova utazna el legszívesebben, ha tehetné? Mely nép kultúrája áll Önhöz legközelebb?

- Abban a szerencsében volt már eddig is részem, hogy bejárhattam a fél világot. Lehet, hogy egy kicsit többet is, mint a felét, hiszen Malajziától Hollandiáig, Vietnámtól az Egyesült Államokig mindenhol voltam. A legjobban a távol-keleti kultúra hatott rám. Többször voltam Japánban, és lenyűgözött az ország kultúrája, az ételei, az ott élő emberek alázata. A két nép tulajdonképpen sokkal közelebb áll egymáshoz, mint azt sokan gondolják. A legjobban mégis a magyar kultúra érdekel. Lenyűgöz a sokszínűsége, lakosainak tudása, ösztönös műveltsége. Talán ezért is imádok Kodály-műveket vezényelni. Rettenetesen dühös vagyok, ha egy külföldi muzsikus - legyen akár a világ egyik legjobb karmestere vagy zenésze - átírja pl. a Galántai táncok első klarinét szólóját, és nem tudja - hiszen honnan is tudhatná -, hogy az a hangköz, amely ezzel létrejött, a magyar népzene elmúlt évszázadaiban egyszer sem szólalt meg így Magyarországon.

- Mit olvas most?

- A Leányvásár szövegkönyvét. [A karmester ugyanis július elején a Szegedi Szabadtéri Játékokon fogja dirigálni az operettet - a szerk.]

Van a „szerepálma", olyan kompozíció, amelyet nagyon szeretne elvezényelni, de még nem kerülhetett rá sor?

- Nagyon sok darab van, amelyet szeretnék elvezényelni. De igazából az a három, ami legbelül van, ami „nagyon az enyém", az Verdi Requiemje, illetve a Bohémélet és az Aida. Ezek közül a Requiemet egyszer már dirigálhattam.