Etelka, Aletta

Lara Bocskor a Flesch-verseny győztese

2013.06.17. 09:55

Programkereső

A Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny évtizedes történetének legfiatalabb versenyzője, a tizenhárom és fél éves Lara Bocskor nyerte meg a héten lezajlott megmérettetést Mosonmagyaróváron.

A rendkívül fiatal, részben magyar származású hegedűs Németországból érkezett. Korábban fellépett már Japánban és Mexikóban is, és versenyt nyert Párizsban. Mosonmagyaróváron 51 indulót megelőzve lett a verseny győztese - mondta Moldoványi Géza, a hegedűversenyt kezdeményező Fejes Józsefné Zenei Alapítvány kuratóriumának elnöke a június 16-án este rendezett díjátadó ünnepség előtt.

Flesch Károly 1926-ban
Flesch Károly 1926-ban

A második helyezésen a japán Ami Oike és az ukrán Eva Rabcsevszka osztozik, míg a harmadik helyet a lengyel Amalia Maszonskának ítélték oda. Az ünnepi koncerten a díjazottak léptek pódiumra a Győri Filharmonikus Zenekar kíséretével.

A versennyel - amely a 25 év alatti pályakezdő művészek fóruma - az esemény névadójának, a város szülöttének állít emléket Mosonmagyaróvár. Az idén többségben voltak a külföldiek, részint Nyugat-Európából, részint a távoli Dél-Koreából és Japánból is. A háromfordulós verseny produkcióit öt tagú nemzetközi zsűri bírálta Perényi Eszter hegedűművész elnökletével.

A nemzetközi eseményen megemlékeztek a hegedűvirtuóz Flesch Károlyról is. A Bécsben és Párizsban iskolázott művész Európa szinte valamennyi jelentős hangversenytermében fellépett pályafutása során, és koncertezett a tengerentúlon is. Világszerte ismertté elsősorban mégis pedagógiai munkásságával vált: a hegedűtanításról írt könyveit a zenepedagógusok ma is használják. A II. világháború üldözései elől a svájci Luzernbe menekült, és ott hunyt el 1944-ben. Halálának 50. évfordulóján az emlékét ápoló Fejes Józsefné Zenei Alapítvány hazahozatta a hamvait, és a mosonmagyaróvári temetőben helyezték végső nyugalomra. Szülővárosa először 1985-ben hirdette meg az emléke előtt tisztelgő versenyt, amelynek idei rendezvényéhez kapcsolódóan kamarakiállítás is nyílt Flesch Károly munkásságáról.