Valér

Fidelio Klasszik: Csákányi, Fischer, Lénárd, Márta

2013.06.21. 08:51

Programkereső

A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának következő adására június 22-én kerül sor.

A Belvárosi Színházban Zágon István Hippolyt című színdarabját a Mohácsi testvérek átdolgozásában, Mohácsi János rendezésében mutatja be az Orlai Produkció július 4-én. Az előadásban fellép Csákányi Eszter és Elek Ferenc, a címszerepben Kulka János lesz látható. Schneiderné megformálójával a kollégákról, Mohácsi Jánosról és más Orlai-produkciókról beszélgettünk.

Elek Ferenc és Csákányi Eszter a Hippolyt olvasópróbáján
Elek Ferenc és Csákányi Eszter a Hippolyt olvasópróbáján

Hamarosan végéhez érkezik az idei Budapesti Wagner-napok eseménysorozat, amely még az utolsó napokra is kitűnő produkciókat tartogat. A nyolcadik Budapesti Wagner-napokon neves Wagner-énekesek léptek színpadra, az MR Szimfonikusok és az Operaház zenekara játszott, a karmesteri dobogón a művészeti vezető, Fischer Ádám és Vajda Gergely állt. Hét operaelőadás és a Müpa Stúdió három Wagner-dokumentumfilmje is a program része volt június 8. és 23. között a Művészetek Palotájában. A fesztivál június 8-án A nürnbergi mesterdalnokok című opera bemutatójával kezdődött, de műsoron volt a korábbi években már színre vitt és figyelemre méltó nemzetközi reputációt kivívott, Marton László által rendezett Lohengrin és a minden alkalommal óriási sikert arató Parsifal is. Június 23-án, a német operafejedelem születésének kétszázadik évfordulóján ismét új rendezésben lesz látható A nürnbergi mesterdalnokok. A záró eseményről és az idei rendezvénysorozatról Fischer Ádám karmestert, a VIII. Budapesti Wagner Napok művészeti vezetőjét kérdeztük.

Fischer Ádám
Fischer Ádám

A tavalyi Nyílt Fórum füzetekben megjelent darabja után újabb művével érkezett az idei Pécsi Országos Színházi Találkozóra Lénárd Róbert, akinek 2012-ben íródott Skizopolisz című szerzeményéből Rusznyák Gábor rendezett felolvasószínházi előadást a POSzT-on. A tizennégy jelenetben elmesélt történet két, különböző szociális rétegben felnövő fiú párhuzamos története. A szálak nem találkoznak, valami mégis összeköti őket ebben a szecessziós, már csak fényképezésre jó városban. A produkció kedvéért összeverbuvált csapatban szerepelt Nagypál Gábor, Csapó Virág és több egyetemi hallgató is. A POSzT-os jelenlét fontossága mellett arról is kérdeztük a fiatal vajdasági szerzőt, mikor jut ideje írni.

Lénárd Róbert
Lénárd Róbert

Mintegy 500 programot tartanak idén a Művészetek Völgyében, amely Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban és Vigántpetenden zajlik július 26. és augusztus 4. között. A programot ismertető keddi budapesti sajtótájékoztatón Márta István fesztiváligazgató elmondta, hogy a programok többsége Kapolcson lesz, a kísérőrendezvények kapnak helyet a csatlakozó falvakban. Felidézte, hogy tavaly mintegy 120 ezer látogató kereste fel a Völgyet, amely jelentős bevételt jelent a falvaknak. A fesztiváligazgató elsősorban arról faggattuk, milyen újdonságokra számíthatnak az idén a Völgybe látogatók.

Művészetek Völgye sajtótájékoztató ( fotó: Kádár-Csoboth Judit)
Művészetek Völgye sajtótájékoztató ( fotó: Kádár-Csoboth Judit)

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére június 23-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.