Pandora, Gabriella

Pinchas Steinberg: "Nem bókolni jöttem"

2013.07.15. 09:48

Programkereső

A Magyar Állami Operaház 2013/2014-es szezonját ismertető sajtótájékoztatón bemutatkozott a Budapesti Filharmóniai Társaság új elnök-karnagya. A posztját február 7-én elfoglaló dirigenssel az eseményt követően beszélgettünk. INTERJÚ

- Fel tudná idézni, milyen körülmények között kínálták fel Önnek a zenekar vezetői posztját?

- Másfél esztendővel ezelőtt, decemberben egy beteg kollégámat helyettesítettem az együttes élén. Mikor azt követően éppen Hilversumban koncerteztem a Concertgebouw zenekarával, a szállodában felhívott Simon Béla, a budapesti zenekar igazgatója, és megkérdezte, érdekelne-e egy vezető karmesteri állás. Azt feleltem, sem igent, sem nemet nem tudok mondani, hiszen fogalmam sincs, mit várnak tőlem, és én mire számíthatok tőlük. Nemzetközi karrierem van, tele vagyok felkéréssel, nyilvánvaló, hogy nem azért jövök ide, mert munkát keresek. Ha igent mondok, csak azért teszem, hogy a zenekar színvonalát emeljem. Attól kezdve folyamatos tárgyalások zajlottak, majd mindennek a végén Béla eljött Nápolyba, ahol a Parasztbecsületet vezényeltem, és egy kétnapos egyeztetés során sikerült minden kérdésre választ kapnom. Így aztán rábólintottam.

Pinchas Steinberg
Pinchas Steinberg

- Egyik interjújában a Clevelandi Szimfonikusokat egy Rolls-Royce-hoz hasonlította. Milyen márkával tudná összevetni a BFT-t?

- Hogy őszinte legyek, nem ismerem annyira az autómárkákat, ezért ehhez fogható összehasonlításra inkább nem vállalkoznék. Azt persze tudom, milyen a Rolls-Royce, és azt is, hogy a clevelandiek kétségtelenül ehhez mérhetőek, talán az ott élő sok magyarnak is köszönhetően. Nem azért vagyok itt, hogy bókoljak, de ahhoz, hogy a BFT zenekara is Rolls-Royce legyen, rengeteg munka áll még előttünk. Amikor egy dirigens első ízben dolgozik egy együttessel, nem igazán tudja, milyen zenekart kap, ahogy a zenekar sem tudja, mire számíthat a karmestertől. Én eddig azt vettem észre, hogy a muzsikusok érdeklődőek, gyorsan reagálnak a kéréseimre, szeretnek dolgozni, és könnyen alkalmazkodnak a munkamódszeremhez. Úgy érzem, összességében több bennük a lehetőség, mint amit eddig sikerült ebből felszínre hozni.

- Ha már a clevelandi magyarokat említette: beszélhetünk még akár Széll György nyomdokain haladó clevelandi magyar zenei hagyományról?

- Abszolút, ha a városban a Kékszakállút adják, tömött sorokban menetelnek a magyarok a pénztárakhoz! Széll zseniális volt, ő teremtette meg a clevelandi zenekultúrát, ő tette naggyá a zenekart, emiatt sosem felejtik el. Egy ízben dolgoztam is vele. Tizenkilenc évesen Cincinattiben voltam koncertmester, ő pedig dirigálni jött. Elképesztően dolgozott, mint egy sebész: kinyitotta a testet, feltárta a sebet, kivette az oda nem illő részeket, majd az egészet visszavarrta. Lenyűgöző volt, fantasztikus! De ne feledjük, az Egyesült Államok abban az időben tele volt tehetséges magyar zenészekkel - a zenekarban mögöttem és mellettem is egy-egy magyar származású zenész foglalt helyet!

- Az előbb azt mondta, a BFT jól alkalmazkodik a munkamódszeréhez. Miben ragadható meg a legjobban az ön metódusa?

- Az egész roppant egyszerű dolgon alapul: én még emlékszem, milyen zenésznek lenni. Egy zenekarban van tizenhat elsőhegedűs. Tizenhat zenész, akik valaha kivétel nélkül mind szólisták akartak lenni, aztán szembesülniük kellett a ténnyel, hogy ehhez nem elég tehetségesek, ám a megélhetésükről valahogy gondoskodniuk kell. Mindjárt mögöttük, a második pultban ül tizennégy hasonló lelkületű muzsikus, hogy aztán őket kövessék a brácsások, a csellisták és így tovább. Egyiküknek sem az volt az álma, hogy névtelenül zenélgessen egy zenekari árok mélyén! Mindezt csomagban kapom: mindenkit a maga problémáival, füstbe ment terveivel, a szólamokat a szakmai féltékenységgel, és az egész zenekart a mindennapi gondokkal, nehézségekkel együtt. Ahhoz, hogy kezelni tudjam őket, ismernem kell a lelküket, a fájdalmaikat és a félelmeiket, a valóra nem vált álmaikat. Ha képes vagyok minderre reagálni, mindezt kezelni, akkor ki tudom belőlük hozni a legjobbat.

Pinchas Steinberg
Pinchas Steinberg

- A terveivel kapcsolatos kérdéseket rendre elhárította. Nincsenek még konkrétumok, vagy titkolózik? Köztudott, hogy elkötelezett  a kevéssé ismert alkotások bemutatása mellett. Netán Budapesten is zenei idegenvezető szerepre készül?

- Semmi esetre sem, az első időszak nem a kísérletezésé, a fő cél csak a színvonal emelése lehet. A nagy zenekarok problémája ugyanis az, hogy hétfőn 80%-os, kedden 15%-os, szerdán pedig 47%-os teljesítményt nyújtanak. Vegyük ehhez mindjárt hozzá a karmestert is a maga nyavalyáival együtt, s akkor akár a fenti értékekből rögvest le is vonhatunk még bő 10-15%-ot. A cél az, hogy a zenekar mindig kiegyensúlyozottan teljesítsen, függetlenül a karmestertől vagy az egyéb körülményektől, hogy nyilvánvalóvá tegye: ez vagyok én, ezt tudom nyújtani. A folyton le-fel ingadozó teljesítményű, jojó zenekar számomra tűrhetetlen! Magamat egyébként a bumeránghoz szoktam hasonlítani, amikor megérkezem, mindenki kiakad: jaj, jön a követelőző, maximalista Steinberg! Aztán a munka végén learatjuk a sikereket. Amikor Bécsben dolgoztam, eljött az a perc, amikor egy próba után a fafúvósok odajöttek hozzám, és megkértek, hogy maradjunk még finomítani a hangszíneken. Akkor azt éreztem: na, ezért érdemes dolgozni! Valami hasonló miatt érkeztem Budapestre is.

- A következő évad Strauss, Verdi és Wagner jegyében telik. Egyeztették-e már ezzel kapcsolatos elképzeléseiket?

- Egyelőre arról van szó, hogy a Salomét és a Parsifalt vezénylem, és szó esett egy fesztivállal kapcsolatos elképzelésről is. Én már csak akkor zenélek, ha az örömet szerez és valódi értéket teremt, csak azért nem, hogy felemelhessem a pálcát és bezsebelhessem a honoráriumot. Minden más egyelőre a jövő kérdése.


Az eredetileg hegedűművésznek tanuló, Joseph Gongold- és Jascha Heifetz-tanítvány Pinchas Steinberg előbb Boris Blachertől tanult zeneszerzést, majd Antonino Vottónál folytatott karmesteri stúdiumokat. 1974-ben dirigensek állt, még ebben az évben debütált a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarával. Karrierje ezután gyorsan ívelt felfelé. A Berlini és a Londoni Szimfonikusok, az Izraeli, a Francia Nemzeti, a Cseh, a Müncheni Filharmonikusok és a Stockholmi Királyi Filharmonikus Zenekar, majd a Római Santa Cecilia Zenekara következett a sorban. 2001-ben nagy sikerrel debütált a Clevelandi Szimfonikusok élén, de többször vezényelte a Budapesti Fesztiválzenekart is. Steinberg a Bécsi Operának állandó vendégkarmestere, a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekarának vezető karmestere volt, koncertezett a milánói Scalában is. Operarepertoárja igen széles, Puccinitől Wagnerig számtalan szerző művét vezényelte, lemezfelvételei között pedig Massenet, Wagner és Mozart alkotásai is helyet kaptak.