Árpád

Új Liszt-portrét lepleztek le a Belvárosban

2013.09.03. 15:45

Programkereső

Liszt Ferenc 2011-ben készült mellszobra a Nádor és a Zrínyi utcai sarkán álló Duna-palota szoborfülkéjében kapott helyet.

A Liszt-portré, Gerő Katalin alkotása a zeneszerző születésének 200. évfordulóját ünneplő emlékévben készült el, és a lengyelországi Liszt-év egyik kiemelkedő eseményeként, 2011 augusztusában avatták fel a Łazienki parkban, a híres Chopin emlékmű közvetlen közelében. Később a belgrádi magyar nagykövetség egy második példányt rendelt a mellszoborból, amit az ottani Zeneakadémia előtti, elegáns Park Manježben állítottak fel. A komponistához méltó budapesti helyszín kiválasztása meglehetősen hosszú időt vett igénybe, a Duna-palota sarkán lévő szoborfülke azonban már csak azért is ideális, mert Liszt egy időben maga is lakott a Nádor utcában, a Szent István Bazilika felépítését pedig adománnyal segítette.

Liszt mellszobra a Duna-palota szoborfülkéjében (Gerő Katalin alkotása, fotó: Bartos Gyula)
Liszt mellszobra a Duna-palota szoborfülkéjében (Gerő Katalin alkotása, fotó: Bartos Gyula)

A műalkotás ünnepélyes leleplezésére szeptember 2-án délután került sor. Mint a szobor alkotója, Gerő Katalin hangsúlyozta beszédében, a pesti belváros számára készült portré bronzból való kiöntésére, a szoborfülke restaurálására és a szobor felállítására számos nagylelkű adomány biztosított lehetőséget. A szobrász külön köszönetet mondott Szilasi Alex zongoraművésznek, a májusi adománygyűjtő koncerten fellépő Ránki családnak (Klukon Editnek, Ránki Dezsőnek és Ránki Fülöpnek), a pénzügyeket koordináló Zeneszalon Alapítványnak és a plakátok, szórólapok készítéséért felelős grafikusművésznek, Práczky Istvánnak. Mellettük kiemelte a legnagyobb támogatók, többek között a Rotary Hungary anyagi segítségét is.

Batta András, a Zeneakadémia rektora ezután Liszt művészi és emberi nagyságáról, a magyar kulturális életben betöltött szerepéről, valamint a Zeneakadémia támogatásáról beszélt, párhuzamot vonva Liszt tanítványai iránt megnyilvánuló nagylelkűsége és a tanítványok tanítványainak a portré elhelyzésének javára felajánlott adományai között.

A Liszt-portré leleplezése
A Liszt-portré leleplezése

Az esemény Farkas Gábor zongoraművész, illetve a Duna Szimfonikus Zenekar vonósainak játékával zárult.