Pandora, Gabriella

A cseh tenger

2013.09.05. 09:26

Programkereső

A Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar idén szeptemberben egyesült erővel új fesztivált indít útjára. Minden évben egy-egy európai ország kultúrája kerül majd a rendezvénysorozat középpontjába: az első, 2013-as Bridging Europe - Európai hidak főszereplője a cseh kultúra lesz. MAGAZIN

„Budapest, ez a Duna fölött átívelő hídjairól híres város méltó színtere lesz e fesztiválnak: olyan európaiak találkozásának, akik kíváncsiak más európaiak kultúrájára. Építsünk új hidakat és kössünk új barátságokat a zene, a művészetek, a színház és a tánc segítségével!" A Bridging Europe - Európai hidak művészeti vezetője, Fischer Iván fogalmazta meg ezekkel a szavakkal az újdonat új fesztivál alapüzenetét, amely rokonszenves egyszerűségében is oly nemes és nagyralátó szándékról tanúskodik. Hiszen egymás kultúrájának mélyebb megismerésével sokszor máig adósok vagyunk mi, európaiak: néha még olyan esetekben is, amikor két nemzet sorsát megannyi ponton össze-összefűzte és -gubancolta az évezredes történelem. Tudunk egymásról, ismerjük a másikról közkézen forgó sztereotípiákat, a naiv, ámde korántsem feltétlenül jóindulatú nemzetkarakterológiai közhelyeket, s persze jó esetben ismerjük a másik kultúra reprezentatív kincseit is. Azonban a tájékozódási és viszonyítási pontjaink sokszor még így is esetlegesek: elkél hát a hídverés, a nemzeti kultúrák sokszínűségeinek érzékletes felmutatása.

Fischer Iván
Fischer Iván

Valahogy így vagyunk mi, magyarok a csehekkel és a cseh kultúrával is, amelynek persze számos értéke közeli, sőt olykor egészen meghitt ismerősünk. Svejk, a bezupált kutyakereskedő vagy a Sörgyári capriccio aranyhajú Mariskája éppúgy a miénk is, mint ahogy közelinek érezzük magunkhoz az arany Prágát, a mágikus várost, amelynek utcáin megfordult Kepler és Tycho Brache, Löw rabbi és Arcimboldo, Kafka és Čapek. S mégis jócskán van megismerni- és közelednivalónk, dacára történelmünk találkozási pontjainak és közösen megélt szakaszainak. Merthogy például Mohácsnál nemcsak a magyar, de a cseh király is odaveszett a jobb sorsra érdemes, ifjú II. Lajos személyében, s ismeretes módon a Habsburgok évszázadait és a szovjet birodalom évtizedeit is egymás mellett élte meg, illetve vészelte át a két nép. Egymás mellett, de azért korántsem mindig érzelmi közösségben, amint ezt a „csehül állunk" szólása éppúgy megéreztetheti velünk, mint a Toldi „cseh vitéze", az V. László „hű csehe", vagy éppenséggel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukását követő korszak cseh Bach-huszárainak  -  csak részben helytálló - rossz emléke.

A cseh tenger - szerepel a Téli regében Shakespeare nevezetes tárgyi tévedése, amely, úgy lehet, még azok számára is ismert, akik amúgy sosem látták e színművet. Cseh tenger - áll legfentebb, mert hiszen az országának latin nevét a művészvilág szertelenjei számára odakölcsönző nemzet kultúrája szintúgy az egyetlen tekintettel be nem fogható és át nem látható tágasság érzését váltja ki a tájékozódni vágyóból. S hogy mégis mi lehet az a közös motívum, az a műalkotások és magatartásformák mélyén meghúzódó egységes jelleg, amely egymással rokonítja a cseh szellem és a cseh múlt értékeit, arról legillendőbb és legokosabb e kultúra valamely reprezentánsát idéznünk. Például és kiválólag az író-államfő Václav Havelt, aki 1993-ban, csehszlovák szövetségi elnökből a Cseh Köztársaság első elnökévé válva így fogalmazott: „ez a motívum nem más, mint az igazságba vetett hit - abba az igazságba, amelyért személyesen kell kezességet vállalni, amely tehát erkölcsi érték is egyben; s ugyanilyen motívum a megértésre, tisztességre és toleranciára való törekvés, az ember mint egyedülálló lény iránti tisztelet és a teremtés fenséges rendjével szembeni alázat, az emberi társadalom közös dolgai iránti felelősség érzése, összekapcsolva a kritikus távolságtartás képességével; s természetesen a békére és amennyire csak lehetséges, minden vita erőszakmentes megoldására törekvő hajlíthatatlan akarat."

Művészetek Palotája
Művészetek Palotája

Magasztos szavak, amelyek azonban még emelkedett formájukban is olyan, markáns ismertetőjegyeket körvonalaznak számunkra, mint amilyen a „cseh kriticizmus", valamint a tartósan lehetetlen helyzetek elviselését megkönnyítő kedély, az abszurdba oly könnyen átcsúszó humorérzék. S mindezek mögött és felett a nyitott nemzeti kultúrák nagy felismerése, amelyet ebben az esetben Havel államalapító elődje, Masaryk fogalmazott meg a legtalálóbban visszatérő szavajárásával: „A cseh kérdés emberi kérdés."

A szavak persze sokszor csak megnehezítik a dolgunkat, s egy-egy nemzeti kultúra irodalmánál sok esetben jóval gyorsabban és könnyebben utat talál a tájékozódni vágyó idegenek szívéhez a zene. Így volt ez a csehekkel is, akik túl azon, hogy két Mozart-opera megrendelése és barokk zeneszerzők egész sorának pályára bocsátása révén bevonultak az egyetemes zenetörténetbe, a 19. században valósággal a zenei romantika nagyhatalmává lettek Bedřich Smetana és persze főként Antonín Dvořák működésének köszönhetően. Az utóbbi komponista, a mozdonyok és menetrendek iránt oly olthatatlan érdeklődést tanúsító Dvořák éppenséggel a hagyományteremtő szándékkal életre hívott fesztivál kiemelt zeneszerzője lesz, ám a Fischer Iván és a Fesztiválzenekar számára régóta kedves alkotó mellett a Bridging Europe változatos metszeteket kínál a cseh zenetörténet korszakaiból. A maga korában melodrámák szerzőjeként híressé vált Bendától a nácik által elpusztított Hans Krásáig, a 17. századi trombitás-komponista Vejvanovskýtól az 1981-ben született František Chaloupkáig, s persze az ámulatos Iva Bittováig valósággal a cseh zene bő három és fél évszázada válik majd közelebbi ismerősünkké, messze túlhaladva a slágerszámok, az örök közönségkedvenc kompozíciók szűk körén. S természetesen maga a főszereplő, Dvořák is kínál felfedeznivalót, elvégre eleve koncerttermi megszólaltatásra szerzett Rekviemje bizonnyal ritkábban hallható nálunk, mint érdemelné. Ahány cseh, annyi zenész - tartja egy komoly múltra visszatekintő cseh mondás, amely ha túlzás is, jelzi a tényt, hogy jócskán várnak még ránk kincsek a híd túlsó oldalán. És az új fesztiválnak hála, ez a híd most nincs is túl messze.


Anyai ágon morva, apai ágon szlovák-cigány-magyar származású, s ő maga a cseh zenei kultúra besorolhatatlan nagysága: a hegedülő és éneklő, hangszeres művészként is váltig színész Iva Bittová számtalan műfajban otthonos. Valódi és utánozhatatlan műfaja azonban nyilvánvalóan saját maga, hiszen az 1958-ban született előadóművész felszikrázó személyisége egyedi, semmihez sem hasonlítható univerzummá változtatja maga körül a muzsikát, amelyben a népi ihletésű zenének éppúgy jut rész és szerep, mint a komolyzenének, a jazznek vagy a rocknak. Hazánknak másfél évtizede visszajáró vendége, s a Mediawave Fesztiválon aratott sikerek után 2011-ben a már a Müpa Fesztiválszínház közönsége is megtapasztalhatta Bittová különleges expresszivitását, pódiumlényének rabul ejtő női és egyszersmind zenei szexepiljét. Néha nem is énekel, csupáncsak gügyög vagy csicsereg, s a sámánokat idéző torokhangoktól a jazzes scattelésig elérő vokális készségei mellé a hegedű- és brácsajáték hasonlóan kiismerhetetlen változatossága társul, amelyben a klasszikus képzettség kultúrája mellett a húrok ecsettel való megszólaltatása és a cimbalmot megidéző hanghatások életre hívása is csakúgy ott található. A pár éve az Egyesült Államokban élő művésznő ezúttal kalimbán, azaz hüvelykzongorán is játszik majd nekünk, idén megjelent, Iva Bittová című albumának anyagát elénk varázsolva.

Iva Bittová
Iva Bittová

Tiltotta náluk Hitler és Sztálin egyaránt, ám Prágában a jazzkultúra diadalmasan vészelte át még a legnehezebb időszakokat is. A cseh főváros jazzklubéletének hazai és világnagyságok sora mellett még olyan nagynevű fellépője is volt már, mint például a szaxofonos Bill Clinton. Úgy lehet, a nemzetközi porondon leginkább a cseh bőgősök örvendenek megkülönböztetett tekintélynek:  közülük is elsősorban Miroslav Vitouš, aki a hatvanas évek végén New Yorkba áttelepülve vált legendák játszótársává és személyében is legendává. A Weather Report alapító tagja, Jan Garbarek, Chick Corea és John McLaughlin gyakori partnere megannyi produkcióban avatta főszereplővé a bőgőt, egyedi atmoszférát teremtve fellépésein. Budapesti koncertjének társa, a fuvolás Jiří Stivín műfajok sokaságában jártas, s ilyesformán az örök kísérletező barokk művek  előadójaként, Telemann és Vivaldi fuvolaversenyeinek szólistájaként csakúgy ismert és elismert, mint a nemzetközi jazzszcénában. Cseh kettősük nagyszerű kültagja e trióban az 1978 óta megannyi sztárral és számtalan  formációban együtt zenélő olasz dobos, a dobseprő mesteri kezelése okán Brushman becenév alatt is közismert Stefano Bagnoli lesz.

Jiří Stivín
Jiří Stivín