Szilárda

Ha hiszi, ha nem

2013.09.16. 07:07

Programkereső

Halotti mise és hídverés: a Fesztiválzenekar és vendégei Dvořák Requiemjét adták elő az Európai hidak fesztivál szeptember 13-i estéjén. KRITIKA

Antonín Dvořáknak nyilvánvalóan kitüntetett szerep jut a Budapesti Fesztiválzenekar 2013-14-es, jubileumi évadján, hiszen Fischer Iván nem csupán az elsőre cseh tematikájú Európai hidak - Bridging Europe programján vezényel egynemű Dvořák-programokat, hanem az évadzárót operaprodukció is a mozdonykedvelő mester életművéből veszi majd: a Mozart-Da Ponte-trilógia diadalai után a Ruszalkával átlépve a romantikus operarepertoár terepére. A karmesternek és zenekarának Dvořák-affinitása persze már eddig is feltűnhetett (lemezről, tavalyi koncertről, vagy épp a komponistának szentelt egyik legelső maraton révén), ám mégis mindez most mintha új szintre emelkedne: mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt.

A Budapesti Fesztiválzenekar 2012. szeptember 29-i koncertje a Brugge-i Concertgebouwban
A Budapesti Fesztiválzenekar 2012. szeptember 29-i koncertje a Brugge-i Concertgebouwban

Dvořák még a Jóistennel is csehül társalog - fogalmaztak a zeneszerző kortársai, s ennek ismeretében nem is reménytelen törekvés a cseh kultúrához éppen a Requiemen keresztül közelebb férkőzni. Az először 1891 októberében, Birminghamben előadott halotti mise valamiképp mégis kihívás, vagy legalábbis válaszadás elé állítja az egyszerű zenehallgatót és a még egyszerűbb recenzenst. Ki-ki mit kezd ugyanis azzal a ténnyel, hogy e műfaj természeténél fogva túlterjed a koncertlátogatókat nagyjából közös felekezetben tömörítő humanista művészetvallás világán, s hogy a Requiem liturgikus jellegével olyan regiszterben (is) mozog, ahová a hallgató amúgy nem feltétlenül követné a mélyen katolikus komponistát? A válasz csakis személyes lehet, s meglehet, mint oly sokszor az életben, végül ez a válasz is egyszerűbbnek bizonyul a kérdésnél. A péntek esti hangverseny mindenesetre hívőnek és hitetlennek egyaránt a szépség teljében mutatkozott meg: intenzív, plasztikus és mindvégig kiegyenlített zenekari teljesítménnyel, egy nem minden posztján tökéletes, de ami ennél sokkal fontosabb, nagyszerű csapatteljesítményre képes és a művet érezhetően kívül-belül meghitten ismerő csehországi kórussal (Cseh Filharmónia Énekkar, Brno), valamint jó és remek vendégszólistákkal.

Juliane Banse
Juliane Banse

Furcsamód a legnevesebb s a kommunikációban is külön kiemelt énekes, a szoprán Juliane Banse összességében pozitív, ámde mégis vegyes benyomásokat keltett. Első néhány hangindítása feszültnek tűnt, s később is maradt némi idegenszerűség, valami kis diszkomfort elem ebben az amúgy oly formátumos éneklésben, amely például az est talán legszebb pillanatait megtermő Pie Jesu tétel kvartettjében kulturáltsága és formaérzéke révén került közel szívünkhöz. A mezzoszoprán Jolana Fogašová hangja olykor világosabbnak tetszett kolléganője szopránjánál, de ettől függetlenül az egész este során a legstabilabb teljesítményű szólistának bizonyult. A szlovák tenor, Peter Berger helyenként bővebben mérte a hangerőt a kelleténél vagy legalábbis a Fischer által kirajzolt hangzásarányoknál, ám maga a tenorhang imponálóan kiegyenlített és gazdag matériájú volt. S negyedikként a sorban jól megfelelt a neve dacára svájci születésű Alejandro Marco-Buhrmester is, aki hősbaritonjával teljesítette a szélsőséges elvárásokat nem támasztó basszus szólamot. 

Fischer Iván
Fischer Iván

Fischer Iván túlhangsúlyozások, erős drámai kiemelések nélkül, „szabadon" hagyta leperegni a szent zenei cselekményt, amely így egyetlen lélegző egységként tárult fel előttünk, még ha a szünet két részre metszette is szét az előadást. Rég elhalt zeneszerzők ritkán okulnak az utókor kritikáiból, s ebben az interpretációban hallva amúgy is mintha egyre a magasabb szintézis felé törtek volna a finnyásabb elemzők számára kifogásolhatónak vagy épp megmosolyogtatóan provinciálisnak vélt kompozíciós szakaszok. Hát még a csúcspontok: az Offertorium fúgája, a hat tételes Dies irae, vagy a már említett Pie Jesu! Fischer vizuálisan is mindenkor esztétikus mozdulatai a hatalmas együttes karmesterpróbáló szituációjában mit sem veszítettek kerekded bájukból, s csak csodálhattuk, hogy a kényesebb pontokon milyen ökonomikusan, mozgását meg nem törve emelt ki ebből egy-egy félreérthetetlenül világos avvisót a BFZ vezetője.  

Szép koncert volt: csodakürtökkel, áradó könnyel és hozsannával a magasságban. Hiszik vagy sem.