Szilárda

Kettős győzelem a fuvolaversenyen

2013.09.16. 15:54

Programkereső

Két első díjat osztottak ki a Budapesti Nemzetközi Fuvolaversenyen szeptember 15-én a Művészetek Palotájában: a kínai Csen Ting-vej és a lengyel-izraeli Elya Levin azonos pontszámmal zárt az élen.

Második díjat nem adtak ki, a harmadik helyen pedig az orosz Mihail Kvosztyikov végzett - jelentette be a verseny titkára, Liszkay Mária. A közönségdíjat Jessica Jiang ausztrál induló nyerte el.

fuvola
fuvola

A 47. Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyen idén a fuvolisták adtak számot felkészültségükről, 109 jelentkezés érkezett előzetesen, közülük 58 fiatal vállalta a megmérettetést. Sokan neveztek Ázsiából: 30 jelentkezés érkezett a kontinensről (Kínából, Japánból, Dél-Koreából), de közülük mindössze egy kínai fuvolista jutott a döntőbe. A nemek aránya 83-26 volt a nők javára.

A zsűri elnöke a Dániában élő Adorján András fuvolaművész volt. Petri Alanko, Drahos Béla, Barbara Gisler-Haase, Mikami Akiko, Pröhle Henrik és Jiří Válek vett még részt a zsűri munkájában. A verseny összdíjazása 18 ezer euró, ebből a két első helyezett 7-7 ezer, a harmadik pedig 4 ezer euró jutalomban részesült. Több koncertfelkérés is jutalmazza a döntő szereplőit.