Auguszta

A MODEM kiállítótermeiben játszik a Kodály Filharmónia

2013.11.22. 16:57

Programkereső

Együttműködési megállapodást kötött november 22-én a debreceni Kodály Filharmónia és a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, hogy a jövőben a kortárs képzőművészet és a kortárs zene együtt is megjelenjen Debrecenben.

A megállapodás értelmében a Kodály Filharmónia alkalmanként a MODEM kiállítótereiben ad koncertet. Elsőként november 26-án tart lemezbemutató koncertet a Kodály Kórus a Körkörös romok - Ország Lili falai című kiállítás egyik termében. Somogyi Béla alpolgármester a két intézmény közös pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: az együttműködés célja, hogy egymást segítve, együtt hasson a zene a képzőművészeti alkotásokkal.

Kodály Filharmónia évadzáró
Kodály Filharmónia évadzáró

Somogyi-Tóth Dániel, a két zenekart magába foglaló Kodály Filharmónia igazgatója kiemelte: a Kodály Kórus az egyik legaktívabb előadója a kortárs zeneműveknek Magyarországon, és a magyar zeneszerzők műveinek megismertetésében is élen járnak. Véleménye szerint nemcsak a kiállításokon, hanem például nyáron a MODEM szabadtéri részén is különleges élmény lesz egy-egy koncertet meghallgatni a Kodály Kórustól és az idén 90 éves Kodály Filharmonikusoktól.

Kukla Krisztián, a MODEM igazgatója rámutatott: a megállapodás szerint a múzeum egyes kiállításain és rendezvényein látják vendégül a zenekarokat. Pad Zoltán vezető karnagy az első fellépésről elmondta, hogy a készülő Szent és profán című lemezen és a felvételt népszerűsítő hangversenyen is olyan művek fognak szerepelni elsősorban, amelyeket a zeneszerzők kifejezetten a Kodály Kórusnak írtak. Felidézte, hogy a Kodály Kórus 2011-ben már szerepelt a MODEM-ben, akkor nagy sikerű koncertet adtak alapításuk 40. évfordulóján. "Izgalmas és inspiráló feladat festmények, szobrok között énekelni, a kortárs világlátásra jellemző gondolatok és érzések egy összművészeti produkcióban erőteljesebben köszönhetnek vissza" - vélekedett a vezető karnagy.