Szilárda

Téli esték Brahmsszal

2013.12.06. 14:22

Programkereső

Brahms születésének 180. évfordulójára a Nemzeti Filharmonikusok a komponista szinte valamennyi szimfonikus alkotását műsorra tűzik négy hangversenyen. Az első koncert 2013. december 11-én lesz a Művészetek Palotájában Kocsis Zoltán vezényletével.

Az estét nyitó Akadémiai ünnepi nyitány abból az alkalomból született, hogy a zeneszerzőt díszdoktorrá avatta a Breslaui Egyetem: a mester - kis rábeszélésnek engedve - ezzel köszönte meg a nemes gesztust. Szerette a tréfát, és ennek zenéjében is szívesen hangot adott. Egyik levelében „janicsár-nyitány"-nak nevezte a darabot a 18. századi „törökös" zenékre utalva. A nyitány nagy létszámú zenekara ugyanis felvonultatja a „Janitscharenmusik" valamennyi jellegzetes kellékét: a nagydobot, a cintányérokat és a triangulumot is. Máshol pedig tréfásan így jellemezte új művét: „diákdalok nagyon vidám egyvelege Suppé modorában."

Johannes Brahms
Johannes Brahms

Az 1880-as évek végén Brahmsot három instrumentális terület foglalkoztatta: a zenekari hangzás, illetve a hegedű- és a csellóhang világa. Erről tanúskodnak az 1885 és 1887 között közvetlenül egymás után keletkezett művek: a 4. szimfónia (op. 98), az F-dúr csellószonáta (op. 99), az A-dúr hegedűszonáta (op.100) és a c-moll trió zongorára, hegedűre és csellóra (op.101). Mintha mindez csak előkészület lenne az összefoglaláshoz, az a-moll kettősversenyhez (op. 102): Brahms a szimfonikus forma végső konzekvenciáinak levonásával először a terepet készíti elő, majd a két szereplőt választja ki egy-egy szonátában saját hangszere, a zongora partnereként. Az utolsó fázisban még "laboratóriumi körülmények között", a zongora felügyelete mellett ereszti össze a hegedűt és a csellót, hogy aztán a szimfonikus forma keretein belül, immár "élesben" hozza össze a két hangszert. December 11-én a mű két szólistája Baráti Kristóf hegedű- és Perényi Miklós csellóművész lesz.   

A koncert második felében elhangzó 1. szimfónia megírására viszonylag későn határozta el magát a zeneszerző, és sokáig is dolgozott rajta. „Sosem fogok szimfóniát írni! El sem tudod képzelni, milyen érzés az, amikor az ember mögött egy Beethoven menetel" - vallotta meg korábban egy barátjának. Végül mégis megszületett az Első, ez az enciklopédikus mű, amely a négy szimfónia közül talán a legnagyobb vállalkozás, a kortársak - némi iróniával, persze - Beethoven Tizedikjének is nevezték. Az első tétel némely vonása a Sors-szimfóniára utal, a negyedik tételben pedig az Örömóda dallamával rokon, széles melódiát bont ki a zeneszerző, katartikus csúcsponttal megkoronázva a művet. Hanslick, az ismert osztrák zenekritikus minden fenntartása ellenére dicsérte az első szimfóniát: „a szimfonikus irodalom egyik legegyénibb és legcsodálatosabb zeneműve [...] Brahms új szimfóniája valami olyan, amire bármelyik nemzet büszke lenne, a gyümölcsöző tanulás, a mély gyönyörűség kifogyhatatlan forrása" - írta.

A sorozat következő hangversenyével december 18-án várja közönségét a zenekar. Akkor a Tragikus nyitány (op. 81) és a d-moll zongoraverseny (op. 15) mellett a 2. szimfóniát (D-dúr, op. 73) hallgathatják meg az érdeklődők. A versenymű zongoraszólamát a 2010-ben Junior Prima-díjjal kitüntett, 2013-ban pedig a Solti Foundation díját elnyert Fülei Balázs játssza.

Miután leküzdötte a szimfónia műfajával szembeni gátlásait, és Beethoven árnyékából kilépve megírta a monumentális 1. szimfóniát, Brahms rögtön nekikezdett a másodiknak. Ezt már egyetlen év leforgása alatt befejezte bécsi letelepedését követően, és a Bécsi Filharmonikus Zenekar mutatta be a győri születésű Hans Richter vezényletével. A zeneszerző egyik barátja azt írta, hogy ez a mű „tele van kék éggel, csobogó patakkal, napfénnyel és hűs árnyakkal", de a bukolikus szakaszokra utalva mások kifejezetten a bécsi erdő hangját vélték benne felfedezni, bécsi szimfóniának nevezve a művet.

Johannes Brahms
Johannes Brahms

A d-moll zongoraverseny első vázlatait Brahms akkor vetette papírra, amikor tudomást szerzett barátja és mentora, Robert Schumann öngyilkossági kísérletéről. A komponálás során később a zongoraszonáta formája is felmerült lehetséges  szerkezeti koncepcióként, végül vazonban ersenyműként öltött végleges formát a kompozíció. Brahms maga mutatta be Hannoverben 1858-ban, huszonöt évesen, de a fiatal titán kompozícióját a közönség kifütyülte, a kritika pedig elviselhetetlennek titulálta. Mára elfoglalta méltó helyét a többi Brahms-remekmű mellett, de kétségtelen, hogy a két zongoraverseny közül ez a kevésbé gyakran játszott.

A melankolikus, búskomor hangszínekben tobzódó Tragikus nyitány bő húsz évvel később keletkezett az életvidám és szellemes Akadémiai ünnepi nyitány párdarabjaként. Brahms így nyilatkozott e két műről: az egyik sír, a másik nevet. A nyitány elnevezés nem rejtett programot takar vagy valaminek a bevezetését, hanem önálló, fantáziaszerű zenekari alkotást, amely egy bizonyos karaktert, alaphangulatot jár körül, annak több oldalát is felmutatva.