Auguszta

Schumann az egyik legkedvesebb zeneszerzőm

2014.02.17. 21:29

Programkereső

Február 21-én a Müpában Várjon Dénes, Tabea Zimmermann és Jörg Widmann előadásában Mozart-, Schumann-, Kurtág- és Widmann-műveket hallhatunk. A koncert kapcsán Várjon Dénes zongoraművésszel beszélgettem. INTERJÚ

 

A koncert műsora nagyon színes, változatos, semmiképpen sem szokványos. A program összeállításánál milyen meggondolások játszottak szerepet?

 – A koncepció tulajdonképpen nagyon a segítségünkre sietett - hogy úgy mondjam -, mert erre az együttesre, klarinét-brácsa-zongora trióra a három legnagyszerűbb, legcsodálatosabb darab a Kegelstatt-trió Mozarttól, Schumanntól a Märchenerzählungen (Tündérmesék) és Kurtág György darabja, az Hommage à Robert Schumann, amelynek mintaképe a Märchenerzählungen volt. Ez a három mű, mint három oszlop, adott volt a programban, ráadásul kitűnően rezonálnak egymásra. Mozart mindig jól illeszkedik a kortárs zenéhez, Schumann és Kurtág triója pedig számos ponton rokonítható egymással. A trióban a Kurtág által felhasznált címek többször utalnak Schumann-művekre, illetve Schumann zenei világára. Az egyik tétel címe például: „Und wieder zuckt es schmerzlich Florestan um die Lippen", amit úgy fordíthatnánk, hogy „Florestannak ismét fájdalmasan megrándul az ajka" - ez utalás a Dávid-szövetség-táncok kilencedik tételére; vagyis sok az áthallás. A három műhöz hozzávettük még a Märchenerzählungen egyik igen közeli rokonát, a Märchenbildert (Meseképek) - brácsára és zongorára -, valamint klarinétra adott volt Schumanntól a Fantáziadarabok; a schumanni kapcsolatokat ez még jobban erősíti. A Kurtág-trióhoz kapcsolódóan játszom Kurtág-szólóműveket is - ezek egész rövidek -, Jörg pedig a saját klarinétdarabját adja elő; ami ugye nagyon érdekes, mert mindig izgalmas hallani, hogy egy szerző hogyan interpretálja saját magát. Így aztán kialakult egy szerintem nagyon jó arány. Többféle módon kipróbáltuk ezt a programot - mert játszottuk már egy párszor -, és azt hiszem, végül is ez a mostani sorrend működött a legjobban. A program egyébként igen hosszú. Nagyon terjedelmes, ugyanakkor változatos, egyszerre intellektuálisan odaszegezi az embert, és szórakoztató is, mert sokféle. A Mozart-trió rendkívüli és nagyon rendhagyó darab is; nincs igazából se lassú, se gyors tétele, nagyon érdekesek a tételviszonyok.

 

Várjon Dénes
Várjon Dénes

– Te mint előadóművész amikor ezekkel a darabokkal foglalkozol, érzel hasonló vonásokat a Schumann- és a Kurtág-művek között? Mi lehet az oka annak, hogy Schumann ennyire inspirálta Kurtágot?

 Nekem magamnak is Schumann az egyik legkedvesebb zeneszerzőm, és úgy veszem észre, hogy nagyon sok mai szerző, akikkel én kapcsolatban állok - Kurtág és Heinz Holliger nevét említeném, vagy Jörg Widmannét - rajonganak Schumannért, és mindannyian írnak olyan darabokat, amelyek Schumannról szólnak vagy hozzá kapcsolódnak. Például Holligernek a Romancendres című darabja csellóra és zongorára - hihetetlen kompozíció; iszonyú nehéz, de csodálatos - Clara és Robert Schumann, valamint Brahms viszonyáról szól, millió idézettel és millió számmisztikai utalással.

 – Mi inspirálja őket ennyire? Schumann világa, élete, zenéje?

– A zenéje elsősorban, de a személyisége és az élete is. A Florestan-Eusebius-Raro témakörhöz kapcsolódik a Kurtág-trió utolsó tétele is: „Ráró mester felfedezi Guillaume de Machaut-t". Hogy Schumann zenéje miként inspirált kortárs szerzőt, arra jó példa példa a Kurtág-trió „In der Nacht" (Éjjel) tétele is - szinte biztos vagyok benne, hogy ez az op.12-es Fantáziadaraboknak az „In der Nacht" című tételére adott válasz.

Schumann hihetetlen egyéniség volt, annyira áradó fantáziájú, és annyira továbbmutató. Tökéletesen értem, hogy egy zeneszerzőnek miért ragadja meg ennyire a képzeletét. Csodálatos a zenéjén túl a fantáziavilág, amelyben élt - ez a Florestan-Eusebius-Raro- hármasság, a Dávid-szövetség, a karnevál világa, melyet a levelezéséből is ismerhetünk - egy hihetetlenül izgalmas, nagyon költői, programszerű és irodalmi hatásokkal is fűszerezett univerzum.

Még egy gondolatot fűznék hozzá: ez is mutatja, hogy az igazán jó kortárs zene nem biztos, hogy csak kortárs. Attól is függ különben, hogy milyen értelemben használjuk ezeket a szavakat, hogy kortárs vagy romantikus. Mert a Märchenerzählungen nagyonis modern - döbbenetes disszonanciák szólalnak meg benne. A kései Schumannra ez nagyon jellemző egyébként is, a Szellemvariációk utolsó variációja például teljesen felbontja a tonalitást; hihetetlen, hogy egy egyszerű, korálszerű Esz-dúr témából mit képes kihozni. A korál végig követhető, de a feldolgozás módja túlmutat az impresszionistákon, és a zenét elviszi a dodekafónia felé. Ugyanez a Märchenerzählungenben is fantasztikus, ez Schumann-nál szerintem nagyon fontos pont: amikor úgy érzi az ember, hogy egy oda nem illő dolog illik oda.

Ugyanakkor ha a kurtági zene hihetetlenül koncentrált gesztusrendszerét nézem - azzal együtt, hogy természetesen az abszolút az ő saját zenéje -, egy-egy hanggal rengeteg mindent el tud mondani - ez részben Webern hatása -, s az ő zenéje emocionálisan nekem ugyanolyan élményt jelent, mint Schumanné. Akár romantikusnak is nevezhetném. Ezt nem szabvány értelemben mondom, nem kell ezeket a fogalmakat annyira szétválasztani. Kurtág zenéje eleve a múltban gyökerezik, miként minden jó kortárs zene. Egy igazán nagy szerzőt bele lehet illeszteni a zenetörténet folyamatába, senki sem a semmiből bukkan elő váratlanul. Nem attól lesz valaki eredeti, hogy nem érezzük a gyökereket és nem érezzük a múltból való táplálkozást. Sőt Kurtág azért ilyen óriási zeneszerző, mert az egész zeneirodalmat - ahogy kis túlzással lehetne mondani - hangról hangra ismeri. Saját élményszinten ismeri, és ezt a tanításában is abszolút megéltük mi is mindannyian. A tanúi voltunk, ahogy Kurtág egy Mozart-művel találkozott, ahogy keresztülengedte magán, ily módon a fantáziáját is táplálva. Azt tudom is konkrétan, hogy neki a komponáláshoz ezek az élmények rendkívül fontosak voltak. Ő mindennapos kapcsolatban áll a múlt nagy zeneműveivel. És ugyanezt tudom elmondani Holligerről, vagy Jörg Widmannról is - hogy aktívan foglalkoznak a múlt alkotásaival.

– Egyébként te is komponálsz?

 – Jaj, nem, soha. Nem is fogok. Nem azért, bárcsak komponálnék, de hát az ember bizonyos dolgokhoz kapott tehetséget, más dolgokhoz meg nem.

Várjon Dénes
Várjon Dénes

 – Milyen a viszonyod a kortárs zenéhez?

 – Nagyon érdekel a kortárs zene, ami szerintem nagyon fontos nekünk, előadóművészeknek. Ha tehetjük, ki kell használni azt a lehetőséget, hogy kapcsolatban lehetünk egy komponistával, ami nagyon nagy ajándék a sorstól. Nagy izgalommal várom Jörg trióját, amit hármunknak fog komponálni, bár még nem tudni, mikorra készül el vele. Próbálom megtalálni a megfelelő arányt - soha nem akartam specializálódni. Vannak, akik nagyrészt kortárs zenével foglalkoznak, ez rám egyáltalán nem jellemző. Hozzám az ilyen jellegű programok állnak közel, mint ez a mostani. Nem szeretem a kizárólag kortárs zenei koncerteket. Igaz, a kortárs zenei fesztiválokon nagyon értékes dolgok lehetnek, de énnekem azok a kezdeményezések tetszenek igazán, amilyen például a pannonhalmi Arcus temporum fesztivál, ahol a múlt egy nagy szerzőjével egy műsorban mutatnak be egy kortárs szerzőt. Úgy gondolom, hogy nem kellene elkülöníteni a kortárs zenét. Szerintem az a lényeg - persze legyenek kortárs zenei fesztiválok, mert az nagyon fontos -, hogy a kortárs zene ne csak elszigetelten működjön, hanem éppen hogy kerüljön bele a zenei élet vérkeringésébe, a múlt nagy alkotásaival összhangban velük együttműködve. Ez adja meg igazán a kortárs zene helyét.

Sok mindennel foglalkozom, sok minden érdekel, bár megmondom őszintén, eleinte nem minden ment könnyen. De hajlandó voltam lelkileg legyőzni önmagam - nagyon sok mindent csináltam, amitől mondjuk tíz évvel korábban a hajam szála égnek állt volna... még kések és öngyújtók is voltak a pakliban. Ezek pont Jörgnek egy-egy darabjánál, bár én próbáltam a legemberibb megoldásokat hozni. Holligernél például rendszeresen előfordul a csavarhúzó. Igaz, Kurtágnál ilyet soha sem tapasztaltam. Holliger és Jörg műveiben gyakorta előfordul, hogy a zongorában belül is kell játszani. A lényeg, hogy náluk ennek mindig szerepe van, az öncélú dolgokat utálom. Igaz, van, ami azért már meghaladja a tűréshatáromat. De éppen Holligernek a Schummann által inspirált darabjáért rajongok. Pedig ott tényleg nagyon sok mindent kell csinálni: a plectrumtól kezdve a csavarhúzón át van ott minden. Holliger színházi eszközökkel is él, a darab végén egy nagy fekete sállal eltemetem a zongorát. Az üveghangok is nagyon érdekes megoldásokat tudnak hozni, de mivel ezeket bent, a zongorában kell megszólaltatni, a darab felénél állok. Az elején ettől nagyon tartottam, de ha jó a zene, akkor van szerepe. Ha nem, akkor borzalmas.

Mondtad, hogy nagy szerencse, ha az előadóművész a zeneszerzővel személyes kapcsolatban lehet. De tudom, hogy Kurtág György nem csak zeneszerzőként jelent számodra sokat.

– Tíz évig tanultam nála kamarazenét, ami meghatározó volt számomra. Később is játszottam neki jó párszor a műveit, de mostanában sajnos erre már nagyon kevés lehetőség van, mert eléggé visszavonultan, a komponálásnak él, és kevesebbet tanít már. Az én életem is úgy alakult, hogy az elmúlt években nem tudtam már neki játszani, pedig elég sok darabját tartom repertoáron mostanában. De például éppen ezt a triót játszottam neki. Azzal együtt, hogy a kurtági elvárásrendszer olyan hihetetlenül magas, hogy az ember pontosan tudja, hogy annak sosem tud megfelelni, azért úgy érzem, hogy mindez annyira belém ivódott, és annyira sokat hallottam őt tanítani, hogy ismerem ezt a nyelvet. Nagyon jó lenne persze újra dolgozni vele, és biztos vagyok benne, hogy az egészet ismét a kezdetektől kezdenénk újra, mert ő egy olyan igényrendszerű valaki.

Sajnos a legtöbben nem tartozhattunk azok közé a kiválasztottak közé, akik Kurtág Györgynél tanulhattak.

– Igen, ez én generációm még éppen jól volt időzítve.

– Meg tudnád fogalmazni, hogy mit jelentett számodra Kurtág tanítása?

– Minden más lenne nélküle. Ráadásul én igen fiatalon kerültem hozzá, még előkészítős koromban, ha jól emlékszem, tizenöt évesen. Ahogy akkor Kurtág elkezdett foglalkozni a zenével - a Tavaszi szonátát játszottuk -, én addig olyat nem hallottam.

Miben nyilvánult ez meg? Miben volt más?

 – Mindenben más volt. A hangszerhez való viszonyban, hogy hogyan lehet hallani, egyáltalán, az igényrendszerben... Az első órán csak a Tavaszi szonáta témájával foglalkoztunk, hogy mi micsoda; nyolc ütemről mi minden jutott az eszébe! Elképesztő hangzásigénye van, és közben millió dologgal foglalkozik, felnyit egy világot, amelyben minden mindennel kapcsolatban áll, az irodalommal kezdve, az a hihetetlen mögöttes tudás, és ugyanakkor az az emocionális ottlét, az a gesztusrendszer! Ugyanolyan sűrű módon tanít, amilyenek a darabjai - minden hangnak szerepe van, minden hangnak élete van, minden hangért oda kell adnod magad az utolsó vércseppedig. Ez egyébként sokszor nagyon nehéz. És ezt ő rögtön megérti. Teljesen mások a szempontjai ilyen értelemben. Egy kicsit azt is érzem, hogy Kurtág esetében - ha nem is tanul nála az ember - ahhoz, hogy a műveit játsszad, jó őt ismerni, vagy hallani, hogy miként zongorázik, valamennyire ismerni kell Kurtág gesztusrendszerét. Mindez nagyon sokat hozzáad még a leírt kottaképhez.

Tudom, hogy Jörg Widmannhoz már régóta szoros barátság fűz. Tabea Zimmermann-nal mióta trióztok együtt?

– Úgy két éve kezdtünk el együtt játszani, Jörg kezdeményezésére. Azelőtt Tabea Zimmermann-nal csak egyetlenegyszer játszottam. Borisz Pergamenscsikovnak - aki azóta sajnos már meghalt - Németországban volt egy fesztiválja, és - ha jól emlékszem, még 2002-ben - én is felléptem ott. Tabeával akkor találkoztam először, és érdekes módon éppen ezt a Kurtág-triót játszottuk Sharon Kammal. Nagyon szép élmény volt. De utána valahogy az élet hosszú ideig nem hozott újból össze minket. Jörggel tényleg közeli barátok vagyunk, vele tíz éve játszom együtt elég rendszeresen, előfordul, hogy évente nyolc-tíz koncertünk van. Nagyon sok mindent játszottunk és imádunk együtt zenélni. Ez mindkettőnknek különlegesen fontos barátság. Ő ugyanakkor nagyon jó barátságban volt Tabeával is, akivel szintén nagyon szerettek együtt zenélni.

Egyszer csak kaptam egy üzenetet Jörgtől, hogy Dénes, legyél szabad, mit-tudom-én mikor, nem mondhatsz nemet! Én akkor éppen szabad voltam, és persze, hogy nem mondtam nemet! 2011 májusában játszottunk először együtt, volt egy koncertünk Bécsben, egy másik Schwetzingenben. Rendkívül élveztük mind a hárman az együttjátékot. Elkezdtünk próbálni, és az első perctől kezdve minden annyira természetes volt! Szóval Jörg jól ráérzett, szerintem nagyon jó kémia van így hármunk között! Úgyhogy akkor ott, rögtön az első este elmentünk Bécsben vacsorázni, és megbeszéltük, hogy meglátjuk, hogy alakul - mindhárman nagyon elfoglaltak voltunk -, de amennyit csak lehet, szeretnénk együtt játszani. Azóta is volt már egy pár koncertünk és itt most a budapesti egy kisebb turnénak a része. Játszunk Olaszországban, Németországban több koncertet, nyáron fellépünk Würtzburgban egy fesztiválon, majd ősszel ismét lesz egy kisebb turnénk, többek közt a londoni Wigmore Hallban fogunk fellépni.