Etelka, Aletta

Elhunyt Baróti István

2014.06.24. 09:27

Programkereső

A nemzetközi hírű orgonaművész 74 évet élt. A budapesti Járdányi Pál Zeneiskolában négy évtizedes tanári munkássága során orgonisták nemzedékeit nevelte fel.

Baróti István Csíkszentdomokoson született 1940-ben. Orgonaművész-tanári oklevelét 1967-ben szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1980-tól az Esztergomi Érseki Hittudományi Főiskolán, 1992-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzenei tanszakán is tanított.

    

1975 óta volt az esztergomi főszékesegyház orgonistája és karnagya, ő tervezte a bazilika újjáépülő orgonáját. Orgonaművészként Liszt Ferenc vallási témájú műveinek egyik legkiemelkedőbb magyarországi tolmácsolója. Repertoárján szerepelt Liszt összes orgonaműve. Orgonaátiratot készített a zeneszerző Funerailles című zongoraművéből. Orgonaszakértőként 1985-1988 között részt vett Magyarország orgonáinak teljes felmérésében és számos orgona tervezésében. Az Esztergomi bazilika orgonájának folyamatban lévő felújítása mellett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonája hangképének, diszpozíciójának tervezője, építésének művészeti szakértője volt. A főszékesegyház Baróti Istvánt saját halottjának tekinti, temetéséről a hozzátartozókkal egyetértésben később intézkednek.

Galó László orgonista nekrológja:

Arra a bizonyos romantikára gondolunk, számba véve Franckot, Messiaent és Widort, ám mégis, mégis Bach c-moll passacaglia-ját hallgatva döbbenünk rá az igazságra: az emberi élet véges, és valamit alkotnunk kell. (Mindenkinek van egy hangneme.)

Tizennégy-tizenöt éves forma lehettem, amikor egy alacsony, tömzsi, erősen kopaszodó férfit láttam felfelé jönni a lépcsőn. Gondoltam, valakinek a rokona, netán édesapja, nagyapja... Néhány perc múlva orgonazenét hallok. Precizitás, érzelem, szerző-ismeret jellemezte a lejátszott művet. Nem telt el néhány nap, már ott ültem az orgonapadon, és próbáltam "beinni" az orgonálás lényegét.

Baróti István volt ő. Ő orgonált. Két hete arról kérdeztem, hogyan kell jól vezényelni. Erre azt mondta: "fölemeled a kezed, és vezényelsz!" Tette a dolgát. Régen is és az utolsó napig is. Akkor, tíz éve élvezet volt részt venni egy-egy óráján, amikor elmagyarázta, megtanította, hogy mit jelent a pedálozás, és hogy először lassan tanuljam meg a jobb kéz szólamát, majd a balt ugyanígy, és játsszam össze...

Aztán jöhet a tempó. Ő tempót és mértéket nem ismerve élte életét az orgonáért. Legfőképp az Esztergomi bazilika orgonájáért. Sajnos nem válhatott valóra minden álma, hiszen felettesei mindig pénzhiányra hivatkoztak. Ám lelkesedése soha nem hagyott alább. És ez a hivatás. Az, hogy a leghidegebb vasárnap délután is, amikor más a tűzhely mellett pihen, ő a fagyos székesegyházban álmodja és váltja valóra az orgonát.

Baróti István
Baróti István

"Nincs kész." - mondta sokszor. Mindig fejlesztette, mindig álmodta. Talán ez az orgona sorsa?

Alázatos volt. Nem kért a népszerűségből. Sokan azt sem tudták, hogy egyáltalán köze van a MÜPA orgonájához. Számos éjszaka volt, amit ott töltött, egyéb munkája mellett. A földi "dicsőség" mégsem az övé lett. De ezt is elfogadta. (Néha be sem engedték kártya nélkül, pedig ő tervezte az orgonát...)

Születésnapjához közel, október 23-án koncertet adott Esztergomban. A himnusz ekkor is nélkülözhetetlen volt.

Szerette a kórust, szerette a kántori szolgálatot, melyet Máriaremetén kezdett. Szerette a hideg, Bazilika-kápolnai miséket is, amikor csak egy harmónium állt rendelkezésére. Szerette a szolgálatot mert tudta, meggyőződése volt, hogy emberré csak akkor válhatunk, ha tesszük azt, ami a dolgunk.

Közvetlen volt. Egyszer töltött káposztát is főzött, amikor vendégei voltunk. Sokakat rendszeresen meghívott egy-egy kávézóba, cukrászdába. Sajátos humora volt ezért tudtuk, hogy neki "lépcső hurutja" van...

Nem vártuk ezt a mai napot. Főleg nem így. Tudtunk betegségéről, de hittük, hogy erős. Szívügye volt a szent zene. Szívügye volt az orgona. Ám szíve egyszer megállt, és már nem dobog. De az ügy megmarad: folytatjuk, amit elkezdett, vagy ráhagyjuk a poros múltra...? Ő megtette, amit neki kellett. A kérdés csak az, hogy mi képesek vagyunk-e ilyen naggyá válni? Képesek vagyunk-e adni mi is a világnak valamit? Képesek vagyunk-e formáló erőkké válni?

Megvolt az aktuális panasza, de megvolt mellé a nevetés is. Olyan ez, mint a kávé - habbal. És néha egy kis csokireszelék a habra. Néhány hete nem tűnt úgy, hogy meg fog halni, hogy itt hagy minket. Persze, mi nem is szerettük volna, ha itt hagy minket. Nemzedékek nőttek fel rajta, mára orgonaművészekké váltak, akiket tanított.

Tudtuk, hogy betegsége van. Volt egy kritikus szakasz is. Utána viszont élénkült az élete. Fáradt, de nem annyira... Érezte, de nem annyira... Egyszercsak jól lett. Utána mindig szépítette a dolgot, amíg lehetett. Június 23-án hajnalban már nem volt mit magyarázni. Már fel sem tudtuk hívni. Nincs több tanács, nincs több javaslat, nincs több szóvicc. Vége. Pista bácsi itt, a földön nincs többé. De ő ezt tudta. Ezzel számolt. És mégis fáj. Nyári szünetre ment...

Ha meghallom holnaptól az esztergomi bazilika orgonáját, úgy hallom, hogy ő játszik rajta.

Ha meglátom a MÜPA orgonáját, eszembe jut, hogy ő tervezte.

Ha meglátok egy orgonát, ő jut eszembe.

Ha meglátom a keresztet, mondok egy imát érte.

Mindenkinek van egy hangneme. Barótinak Messiaen. Nyugodj békében, Pista bácsi!