Árpád

Utazás a kóruszene tájain

2014.08.05. 09:40

Programkereső

Háromnapos koncertkörutat tesz a Capella Silentium, melynek során három nyugat-magyarországi városban lép fel augusztus 9-11. között.

A hangversenyeken az énekegyüttes eddigi tematikus műsorainak legérdekesebb művei csendülnek fel, izgalmas zenei utazás keretében, műfaji és stiláris téren egyaránt színes válogatásban. A program érdekessége, hogy ezúttal nem szerveződik egyetlen téma, zenetörténeti jelenség köré - mint ahogyan a 2009-ben alakult Capella Silentium művészi profiljából ez következne -, hanem műfajok és stílusok tekintetében izgalmasan kontrasztáló alkotások hangzanak majd el a műsorban.

Capella Silentium
Capella Silentium

Így kerül egymás mellé Brahms és a fiatal kortárs Balogh Máté Gergely, Marenzio és Grieg, Piazzolla és Gárdonyi Zoltán, Victoria és az amerikai zene-fenegyerek Schickele, valamint Josquin és Ives. A koncertek augusztus 9-én Keszthelyen, valamint 11-én Dunaújvárosban az evangélikus templomban kapnak helyet 18 illetve 19 órai kezdettel. Az augusztus 10-i hangversenyt a veszprémi jezsuita templomaiban hallhatja a közönség. A koncertekre a belépés díjtalan.