Valér

Barenboim a Közel-Keletért

2014.08.12. 14:09

Programkereső

Az izraeli-argentin származású karmester palesztin és izraeli tagokból álló együttesével adott ingyenes, szabadtéri koncertet augusztus 10-én vasárnap Buenos Airesben.

Az 1999-ben alapított sevillai székhelyű West-Eastern Divan Zenekar műsora elsősorban a Gázai övezetben zajló fegyveres konfliktus civil áldozataira kívánta felhívni a figyelmet. Az izraeli és palesztin állampolgársággal is rendelkező karmester korábban békés tárgyalásra, empátiára és együttérzésre hívta fel a két ország képviselőit.

Daniel Barenboim
Daniel Barenboim

A koncertet megelőző közleményben Barenboim üdvözölte a tényt, hogy a zenekar tagjai saját eszközeikkel, közösen készek fellépni a közel-keleti államok békés együttélése érdekében. Elmondta, hogy "bár az együttes kényesen reagál az eseményekre, hiszen egyes tagoknak a határ mindkét oldalán élnek hozzátartozóik, mégis egyik muzsikus sem zárkózott el a közös koncerttől." A zenekar következő hangversenyén Wagner Trisztán és Izolda című zenedrámájával áll a Buenos Aires-i Teatro Colón színpadára.