Auguszta

Vegyes ízelítő

2014.08.22. 06:58

Programkereső

A Kaposfest augusztus 16-ai hangversenye kifejezésben, súlyban, muzikalitásban vagy éppen az előadók életkorát tekintve is tarka képet mutatott, de mindenképp bőségtál jutott az olasz nap végére. KRITIKA

Először egy hatéves kislány, Veér Lili játszotta el Paganini: A-dúr szonátáját megformáltan, pontosan, nagy sikert aratva, és valóban sok reményt fűzhetünk pályája további szerencsés alakulásához. Zongorán José Gallardo kísérte a pöttöm növendéket. Ezek után Jean-Baptiste Arban, francia szalonzene-szerző variációit hallhattuk, melyet Bellini Norma című operájának témái alapján komponált trombitára. Szergej Nakarjakov félelmet nem ismerő módon száguldott ebben a kegyetlenül nehéz darabban, de arra is jutott ideje, hogy a dinamikai kontrasztokat, zenei hangsúlyokat pontosan érzékeltesse. Furcsamód Maria Meerovitch, a kísérő zongorista most sok jobbkéz-futamot elkenve, hibásan vagy éppen hangokat kihagyva nyilvánult meg. A következő szám Tartini elhíresült g-moll Ördögtrilla-szonátája volt, amelyet Kim Roman, fiatal hegedűvirtuóz adott elő José Gallardo kíséretével. Sajnos, a zene időnként elveszett a kissé nyers előadásban, így alig lehetett érzékelni a lényegesebb dinamikai váltásokat, a motivikus játékot és a frazeálást sem.  

Kaposfest 2014
Kaposfest 2014

Mindezek után helyből egy hatalmas ugrással a kamara-zeneirodalom egyik csúcsát kellett meghódítani: Schubert B-dúr trióját Rados Ferenc, Kokas Katalin és Rohmann Ditta szólaltatták meg. Tanúi lehettünk Schubert ezerszínű kifejező motívumainak és annak, hogy az idős Mester jelenléte egyszeriben tarkává varázsolja a fekete Steinway-zongorát. Újra megértettük, hogyan lehetett ő megannyi mai ünnepelt zongorista tanára, mentora, segítője, pályájának elindítója. A Schubert-dallamok minden ütemben más és más módon beszéltek hozzánk, Rados Ferenc pedig szárnyakat adott a két nagyszerű tehetségnek: felejthetetlen volt az első tétel vonóskísérete feletti zongora-csörgedezés, a második tétel csellóindítása, az utolsó tétel magas fekvésű, csillagfényes aprózásai, amelybe még egy-két mosoly is belefért. A szünet után Debussy brácsára, hárfára és fuvolára írott, háromtételes szonátáját hallgattuk, csendes, érzékeny és nagyon pontos előadásban, ahol kiválóan érvényesült Debussy eszköztárának minden rafinériája. Majd ismét Kim Roman lépett színpadra, amikor saját szerzeményét, Verdi Traviata című operájának bordalára írott variációit ismertette meg a közönséggel. Hegedűjét ismét Gallardo kísérte, és ebben a darabban valóban felvonult mindaz a technikai fegyvertár, amelyet a hegedűirodalom ismer: skálák, futamok, glissandók, üveghang-trillák közbeni balkéz-pizzicatók, G-húron való játék, egész addig, hogy a végén a hegedűs a fogával esett neki a húroknak. A bűvészmutatvány után egy ráadás is következett, Paganininek az angol himnuszra, a God Save the Queen-re írott variációi.

Kaposfest 2014
Kaposfest 2014

Végül két áriát hallgathattunk meg Miklósa Erika tündérszép előadásában. A Donizetti- és Verdi-dallamok tisztán, kellő intenzitással, játékosan vagy épp sötéten, nagy kifejezőerővel szólaltak meg a teremben, amely ezúttal, ha lehet, még a szokásosnál is zsúfoltabban várta az aznap esti zenei adrenalinfröccsöt. Az őrjöngve tapsoló közönséget Miklósa Erika csodás érzékkel az "Adjon Isten jó éjszakát" - kezdetű rövid népdallal köszöntötte, mert ez igazi, szép búcsúzás és nem ráadás volt. Augusztus 17-én délelőtt az izgalmat egy rendkívül ritkán hallható Ravel-darab szolgáltatta, de kezdjük elölről. A Mozart g-moll zongoranégyes azért érdemelt nagy figyelmet, mert Kirill Gerstein a zongoránál egészen markáns, néha meglepően sötét színeket hozott elénk, és markáns balkéz-játéka időnként a nagybőgőket, vagy a timpanit idézte. Akkordjai drámai, telt hangzásokkal egészítették ki a vonósokat, akik közül a hegedűs Ibragimova és a brácsán játszó Kelemen Barnabás egészen kivételes kamarajátékot produkáltak. A brácsa rengeteg tónusban tudott megszólalni, precíz, pontos imitációkat, bravúros felelgetéseket hallottunk.

Rados Ferenc
Rados Ferenc

Ezt követte Ravel Természetrajzok című - J. Renard költő versei nyomán -  énekhangra és zongorára írott szerzeménye. A megzenésített öt vers hangvételében leginkább Örkény groteszk egyperceseire, illetve Nagy Lajos Képtelen természetrajz című szarkasztikus novellafüzérére emlékeztetett. Anne Reinhold és José Gallardo mesébe illő tökéllyel adták elő ezt az ironikus szerzeményt, Ravel viszonylag ritkán megnyilvánuló tréfáinak legjobbját. (A versek magyar/angol fordítását kivetítették, és ez remek ötletnek bizonyult, a nevetés időnként végighullámzott a nézőtéren.) Gallardo precizitása csak még jobban robbantotta a poénokat, hiszen a rendkívül pontos kottaképben ott vannak a humor elemei, csak le kell hajolni értük. A lehetőségeket mindketten száz százalékig kihasználták, Reinhold hol maliciózus, máskor groteszk bája, hangjának hihetetlen hajlékonysága, finom színészi játéka minden várakozást felülmúlt. Nielsen g-moll szonátája talán nem tört akkora utat elsőre a közönséghez, mint azt gondolni lehetett, pedig Latica Honda-Rosenberg és Maria Meerovitch mindent elkövettek, hogy ezt a kissé nehezen követhető, de mívesen megírt alkotást pontosan és művészi előadásban hallhassuk. A második tétel lehajló motívumát sikerült ezernyi színben megmutatni, szép volt a zárótétel megannyi ritmikai és hangnemi meglepetésének színrevitele a hatásos, elragadó és kalapáló G-zárlattal.    

Kelemen Barnabás
Kelemen Barnabás

A Grand Duo, mármint a Mester és Tanítvány kettőse (Rados F.- K. Gerstein) egy gyönyörű zárószámmal ajándékozta meg a hallgatóságot, (Schubert: C-dúr szonáta négy kézre) igaz, a kelleténél kissé hosszabban, mert a Steinway-zongora egyik kalapácsának mechanikája az első tétel vége felé rendetlenkedett. A színpadon pillanatok alatt ott termő műszerész/hangoló tízpercnyi munka árán orvosolta ugyan a problémát, azonban a folytonosság már megszakadt, és elölről kezdték a muzsikusok a darabot. A kétféle korú és játékstílusú zenész hallhatóan nem könnyen fért meg egymás mellett, azonban nagyszerűen kiegészítették egymást, élmény volt számomra például a Mester kivételes pedáljátéka, amellyel hol fátyolozta, hol kiemelte a dallamokat. A Schubertnél rendkívül fontos középszólamokban precíz és elgondolkodtató események történtek, nagyszerűek voltak az együttes, szinte szimfonikus zenébe illő fokozások, s a tomboló, kiabálásokkal tarkított sokfüggönyös vastaps teljesen megérdemelten zúgott a végén - jó lenne, ha a Mestert és egy-egy kivételes tanítványát máskor is köszönthetnénk Kaposváron.