Szilárda

"Hároméves korom óta szerelmes vagyok"

2014.08.30. 07:00

Programkereső

Vásáry Tamás a Kolozsvári Magyar Napokon adott koncertet az MR Szimfonikusok élén. A karmesterrel a hangverseny előtt beszélgettünk. INTERJÚ

- Nemrég ért véget az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája, melynek zárásaként Debrecen mellett, Budapesten és Prágában adott koncertet a Kodály Ifjúsági Világzenekarral. Mik az idei tapasztalatai?

- Az egyéni mesterkurzusok megfelelően zajlottak, a zenekari próbák viszont nehezen indultak be. Az első nap Beethoven V. szimfóniáját vettem elő. A vonós szólamban négy brácsás, négy csellista és két bőgős várta, hogy elkezdjük a felkészülést. Ez az összeállítás a koncertre is csak egy-egy pulttal javult. Az első hangok után rájöttem, hogy a fiatalok szinte semmit nem tudnak a darabból. Meg voltam ijedve, hiszen a Fölszállott a páva volt a másik kitűzött művünk, aminek apróbb finomságaival még profi zenekarok is küzdeni szoktak. Sosem egyszerű összeegyeztetni az egyéni szólóhangszeres tudást a zenekari szólamismerettel, a koncertek előtt pedig általában csak tíz-tizenkét nap áll a rendelkezésünkre. Két napig szinte semmi nem történt, ott akartam hagyni a zenekart, mikor azonban elkezdtük a Kodály mű próbáját mintha minden megváltozott volna. Előbújt a lelkesedés, ami az egyik legfontosabb ahhoz, hogy jó koncertet tudjunk csinálni és megfeleljünk a közönség elvárásainak. Az, hogy a zenei anyag technikailag mennyire tökéletesen szólal meg, részint más kérdés. Vannak a világban nagyon jó ifjúsági zenekarok, mint például a korábban Claudio Abbado által vezetett European Youth Orchestra, de ezek az együttesek meg is vannak fizetve. Ez egy lényeges tényező. Nagyon sok tehetséges muzsikusunk van, akiket itthon jobban meg kellene becsülnünk.

Vásáry Tamás
Vásáry Tamás

- A Kolozsvári Magyar Napok utolsó hétvégéjén az MR Szimfonikusok élén ad koncertet. Milyen műsorral készültek?

- Tekintve, hogy nyári fesztiválról és magyar kulturális napokról van szó, ennek megfelelően válogattuk a programot. A koncert első fele magyar vonatkozású, amelyben Liszt Les Préludes-je és Kodály Fölszállott a páva című műve hangzik el. A hangverseny második részében pedig Csajkovszkij V. szimfóniáját adjuk elő.

- Már többször szerepelt Kolozsváron, hogyan értékeli a Kolozsvári Magyar Napokat?

- Kitűnő kezdeményezésnek gondolom a fesztivált, amely idén már az ötödik születésnapját ünnepli. Színes, változatos és színvonalas programokat kínál, amelyek között mindenki megtalálja azt, ami számára érdekes. Nekem nagyon lényeges a fiatalok jövője. A hangversenyünk előtti este kimentem a főtérre a Szimfonik Live koncertre, ahol szintén az MR Szimfonikusok közreműködtek. Ez egy másik műfaj, nem egészen az én világom, de meg van a létjogosultsága, hiszen fontos, hogy a fiatalok ki tudjanak kapcsolódni. Ha erre nem találunk valamilyen lehetőséget, akkor az ember és legfőképp egy művész először emberileg, később pedig művészileg is elveszti önmagát, nem fog tudni kiteljesedni. Az elmúlt hat évben tizenkét nemzetközi világversenyen zsűriztem, és meg kell mondanom, hogy lehangoló, amit tapasztalok. Egyre több esetben hallok a precízióra törekvő gépies játékokat, aminek a hátterében az áll, hogy ezeknek a leendő profi muzsikusoknak minden idejét leköti a gyakorlás. Nem marad lehetőségük egészséges életet élni. Sokszor érzem úgy, hogy a játékuk közben csak a feszültséget adják ki magukból. A kilencvenes években a "Zenén túl..." címet adtam a koncertsorozatomnak. Engem ez foglalkoztat igazán és az, ami az emberin túl van.

- Ez utóbbit hogyan kell érteni?

- Idén a debreceni mesterkurzuson egy tajvani szólistával, Shih Wei Huanggal közösen játszottunk, akit én hívtam meg mert tehetségesnek tartottam. A prágai koncertre együtt utaztunk, és sokat beszélgettünk. Mikor megkérdeztem miért nincs vele a párja, azt felelte, a gyakorlás miatt nincs ideje a szerelemre. Én hároméves korom óta vagyok szerelmes, s ezt annak köszönhetem, hogy sosem próbáltam meg belenézni a Napba, mindig a csillagokat figyelem sötétedés után. Nem engedhetjük meg, hogy a mindennapi életünktől ne vegyük észre a mindenség törvényeit.

- Nagy sikert aratott Üzenet című könyvének első kötete. Mikorra várható a folytatás?

- Nem tudom mikor tudok vele elkészülni. Gyakorlás közben szoktam javítgatni a szövegen, amit felolvasnak nekem, de néha még így sem haladok úgy, ahogy szeretnék. A mostani időszakban sok megterhelő koncertem van. Az első kötet megjelenése után jelenleg egy javított kiadáson dolgozom, a második kötet befejezését pedig már nagyon sürgeti a kiadó.