Valér

Meséld el!

2015.03.17. 06:58

Programkereső

Fischer Iván Varázsfuvolájánál minden adott volt ahhoz, hogy remek produkcióban legyen részünk. Korábbi, ötletes, szellemes és zeneileg is izgalmas Mozart-operái, válogatott énekesei, a Müpa bejáratott "félszcenírozásai". Nem kellett csalódnunk. KRITIKA

Holott. Holott az amúgy kiváló zenekar a nyitányban lötyögött, a régizenésen kemény réz-üstdob "basszusszekció" eleinte kicsit idegesítő volt. Attól lehetett félni, hogy ez is ilyen félig-modern izé lesz, ahogy ma Mozartot játszanak azok, akik nem deklaráltan régizenések, mégis tartják a lépést a divattal (Rattle, Fischer Ádám, hogy csak a krémjét emlegessük, holott van alja is). Már a nyitány alatt megjelentek a képek a gigantikus vetítővásznon, körülbelül egy átlagos gyerek ízlésének megfelelő nívón. Világossá vált, hogy ennyi lesz a díszlet, a többi ötlet pedig annyi, hogy a (magyar) párbeszédekben magyar színészeket, amúgy meg a neves énekeseket hallhatjuk majd.

A varázsfuvola - BFZ
A varázsfuvola - BFZ

De van olyan, amikor egyszer csak minden ráció megszűnik, és el vagyunk varázsolva. Egyrészt jön Stanislas de Barbeyrac, Tamino szerepében, és az ő énekének mindent el fogunk hinni. A három hölgy pedig - ilyet is ritkán hallani - három szólamban énekel, úgy értve, hogy a középsőre is érdemes figyelni, vagy épp az alsóra. Majd színre lép Hanno Müller-Brachmann, talán a legnagyobb név a színlapon. Született Papageno, és született színész. Ebben az előadásban mindenki jó, bár láttam már átütőbb Éj királynőjét (Mandy Fredrich). Monostatos (Rodolphe Briand) viszont nemcsak üdítően szórakoztató (bőrszerkója rendesen kilóg a sorból, színpadi léte masszívan provokatív - holott csak eljátssza a Schikaneder által rá ruházott szerepet), hanem még énekelni is tud. Nuria Rial Paminája pedig... nehéz ezt röviden elmondani, mert ha csak énekelne, az se lenne kevés. Viszont olyan színpadi jelenléte van, hogy mi is rögtön és kérdés nélkül mennénk tűzbe-vízbe érte.

A varázsfuvola - BFZ
A varázsfuvola - BFZ

De jó lesz-e egy Varázsfuvola attól, hogy jók az énekesek? A kérdést megfordíthatjuk, s rögtön eszünkbe juthat Karajan kései, gyönyörűen vezényelt előadása, melyet konkrétan élvezhetetlenné tesznek az énekesek. Cserébe tele a polc jobbnál jobban énekelt Varázsfuvolával - miért érdemes végigülni egy élő előadást? A Fesztiválzenekar produkciójában erre is választ kaptunk. Részint azért (bár ez magánügy, mégse gondolom, hogy egyedül lennék a problémával), mert ezen az estén villan be, hogy kedvenc operáim egyikét utoljára talán alsós koromban láttam, valami szörnyű matiné-előadáson, azóta jó esetben filmen, de nagyobbára (=99%) csak lemezen hallgattam, s bár a mű cselekménye hozzátartozik az imprintingemhez (vagy hogy is kell ezt tudományosan mondani, szóval kb. hatéves korom óta fejből tudom), s bár felnőtt fejjel is izgat - hogy úgy ne mondjam - világnézeti okokból, sőt könyveket is olvastam róla, a cselekményt átélni, végigélni évtizedek óta nem volt alkalmam. Utoljára leginkább Bergmannál, persze, melyet ez az előadás is tartalmaz nyomokban (a tanulságok itt is, ott is ékes kézírással kiemelvék), de hát soha rosszabb forrást. Vagyis alkalmam van a székbe szögezve, nagyszerű zenei produkcióban újra átélni azt, amiről annyit gondolkodtam, beszéltem, hallgattam, csak épp a megélés hiányzott.

A varázsfuvola - BFZ
A varázsfuvola - BFZ

Másrészt itt van ez a fránya rendezés. Gyermekízlés ide, Bergman oda, olcsó megoldások amoda: ez az előadás hozza a mesét, de hozza a szabadkőműves mélységet is. Méghozzá a legtermészetesebben - ahogy Mozarték megírták. Nincs ellentmondás, nem kell azt gondolnunk, hogy na persze, emitt sárkány, amott meg tűzpróba, hiszi a piszi. S ha a szünetben még gyerekként isszuk a gyümölcslevet, a második felvonásban szépen felnövünk. S hogy miért nincs ellentmondás? Egyrészt épp azért, mert minden olyan egyszerű, mint egy képeskönyv. Másrészt azért, mert ott vannak a színészek. Az operaénekesek is, de a látszólag szükségből, a feliratozást elkerülendő felléptetett magyar, prózai színészek épp a rezonőr szerepét töltik be. Kívül vannak, felül vannak, köztünk vannak, eltávolítanak, de be is vonnak. Vagyis nyavalyát szükségből játszanak, egyenest rájuk épül a rendezés, de legalábbis fontos katalizátorai a befogadásnak. Az már csak hab a tortán, amikor a két Papageno kicsit keveredik, és a német énekes vitázik a magyar színésznővel, süketek párbeszéde, mint általában a szerelmeseké, majd a hetedik kis Papageno/a után talán megértik egymást ténylegesen is, addig meg elég ennyi.

A varázsfuvola - BFZ
A varázsfuvola - BFZ

És itt van a három fiú, akik nemcsak szívbe markolóan tisztán és kisfiúsan énekelnek, hanem mint ifjú jedinövendékek vezetik át a kételkedőket a nehézségeken. Sose éreztem ennyire fontosnak az ő szerepüket - és aztán villant be, hogy a Fischer-fiúk maguk is énekelték ezt a szerepet gyerekként. Hát nyilván nem véletlen, hogy ennyire nyomatékos a három fiú szerepe ezen az estén.

A varázsfuvola - BFZ
A varázsfuvola - BFZ

És talán ez az egész nyitja: hogy Fischer Ivánnak is imprinting ez az opera, vagyis fontosabb, mint bármi, mert gyerekkora óta benne él, és ezt most át akarja nekünk adni. Ez maradéktalanul sikerült. Másnap egy kiváló és tanult kollégám, lassan nyugdíjas, mondja: végre megértette, miről szól A varázsfuvola.

A varázsfuvola - BFZ
A varázsfuvola - BFZ

Hogy ebben mekkora szerepe van a zenekarnak, a karmesternek, a részleteknek, melyekről nem írtam? Nyilván óriási, mert zeneileg átjön a kései Mozart magassága és mélysége, de nem erre figyelünk. Nyilván jó a karmester, de jellemző, hogy a környezetemben senki se veszi észre, mikor került az együttes a színpadra, az operafólia mögé. És nyilván súlya van annak, hogy ki énekel előtte, ki pedig a háttérből (ez akusztikailag sem közömbös), de ehhez alighanem még egyszer meg kellene nézni az előadást. Vagyis marad min gondolkodni utána is.

Ám a lényeg az, hogy átéljük A varászfuvolát, mégpedig gyerekként és felnőttként, a végére kissé talán felnőve, beavatódva. Ez pedig nem csekélység.