Etelka, Aletta

A Fáradhatatlan csodagyár

2015.04.16. 06:20

Programkereső

Legyen délelőtt vagy este, Mozart-zongoraversenyt mindig jó hallgatni. Bármennyit! Ha (és ez egy óriási feltételes mód!) tökéletesen adják elő. Ránki Dezső és a Concerto Budapest pontosan ezt tették a Zeneakadémián 6 zongoraversennyel 2 koncerten 4. hó 12-én. KRITIKA

Hat zongoraversenyt eljátszani - nem csak lejátszani - egy nap alatt... Teljesítménynek sem utolsó, de a Budapesti Tavaszi Fesztivál április 12-i rendezvényén ennél jóval többről volt szó. Hallhattunk a Zeneakadémia Nagytermében nem egy hibátlanul eljátszott Mozart-művet, de amit Ránki Dezső és a vele maximálisan partner, Keller András vezette Concerto Budapest produkált, olyan élményből csak néhány jut az embernek élete során. S hogy miben különbözött ez egy "átlag" tökéletes előadástól? Erre próbálok a továbbiakban választ találni.

Ránki Dezső és a Concerto Budapest
Ránki Dezső és a Concerto Budapest

Műsor-összeállítás. Bár a csaknem 30 Mozart-zongoraverseny közül mindössze kettő íródott mollban, e két drámai mű egyike sem kapott helyet sem a délelőttre, sem a délutánra kiválasztott három koncertdarab között. Így egész nap dúr muzsikát hallottunk. A darabok hossza, a karakterek váltakozásának ritmusa mind nagyon befogadóbarát, ezért pikkpakk elteltek a koncertfélidők, amit a közönség végtelen tapssal próbált megakadályozni. Hiába vártunk ráadást, de őszintén: meglepődünk ezen ennyi mű végigversenyzése után?!

Ránki Dezső és a Concerto Budapest
Ránki Dezső és a Concerto Budapest

Személyes kötődés. Mint egy Ránkival készült interjúban is olvashatjuk, a zongoraművészt több Mozart-koncerthez is személyes emlékek fűzik. Mindkét hangversenyen volt egy-egy kiemelkedően kedves mű, s ezt mindkétszer ki is lehetett szúrni. Délelőtt elhangzott az a G-dúr zongoraverseny (K. 453), amelyet Ránki az első budapesti zenekari koncertjén játszott. Mindig nyugodt arcán olyan koncentráció és átszellemültség volt látható, amely zenéjén keresztül azonnal szétsugárzott. A darab lassú tételében Ránki megteremtette a teljes csendet. A lírai főrészt hosszú drámai szünetekkel tagolta, amelyek alatt senki nem mert nyikkanni sem. A szünetek között pedig olyan puhán nyúlt a hangszerhez, mégis olyan artikuláltan és tisztán játszott, hogy valószínűleg ez a maximum, ami egy zongorából kihozható. Ránki mesélt a K. 488-as A-dúr zongoraversenyről is, melyet aznap játszott először, mikor fia, Fülöp megszületett. És vajon milyen érzés lehet csaknem pontosan húsz évvel később eljátszani ugyanazt a művet, úgy, hogy Fülöp most már a nézőtérről figyeli őt? Ránki szemmel láthatóan beleveszett a hangok világába, a tőle megszokottnál hevesebb gesztusokkal, indulatosabban, élénkebben, szélsőségesebb mozdulatokkal zongorázott, s ez különleges drámai ízt kölcsönzött a műnek. Ugyanis egyetlen felesleges, önkényes mozdulatot sem tett, csak a hangok megszólalását segítette.

Ránki Dezső és a Concerto Budapest
Ránki Dezső és a Concerto Budapest

Billentés. Magasról indított, látványos akkordok helyett Ránki inkább minél közelebb férkőzött hangszeréhez. Ujjai alig emelkedtek el a billentyűkről, látványban és hangzásban egyaránt eggyé vált a zongorával. A K. 271-es Esz-dúr I. tételének trillái, vagy a másik Esz-dúr (K. 449) zárótételének sűrű staccatói mind annak köszönhették gyöngyöző és hibátlan létüket, hogy Ránki az ujjai folytatásaként nyomta le a hozzájuk szükséges billentyűket. Kezéről ordít a lazaság, a könnyedség, valamint a határozottság és a hibázhatatlanság. Amit pedig a B-dúr zongoraverseny (K. 595) lassú tételének nyitótémájával csinált... Életem valaha hallott legszebb szextakkord-menete! Számomra akkor-ott új Mozart-etalon született.

Ránki Dezső és a Concerto Budapest
Ránki Dezső és a Concerto Budapest

Variabilitás. Nem kell szélsőségesen tempót vagy dinamikát váltani ahhoz, hogy egy ismétlődő szakaszt megóvjunk az unalmassá válástól. A már említette K. 271-es Esz-dúr zárótételében található egy hathangos lefelé futó skála, mely háromszor hangzik el gyorsegymásutánban. Még egy ilyen tizenhatodmenet sem kerülte el Ránki figyelmét, aki mind a három legördülést másképp valósította meg. Alig érzékelhető késleltetések, mini-hangsúlyok és -dinamikák, nüánsznyi billentésbeli finomságok tettek izgalmassá minden egyes hangot, és ez a sokszínűség, ez a rögtönzésszerű meglepetés-tár kitartott a nap végéig.

Zenekar. A Concerto Budapest (vagy az autentikusan kisebb létszám miatt nevezzük Concertino Budapestnek?) egészen kivételes formában muzsikált. A zenészek - a szellősebb elrendezés miatt - mintha kiváló szólisták szinkronba rendezett együttesének tagjai lettek volna: bátran, pontosan játszottak, nyoma nem volt alibizésnek. Kár, hogy Mozart nem kedvelte a fuvolát, és nem írt valamennyi zongoraversenyébe szólamot neki, mert Kaczander Orsolya fuvolaéneklése (nem beszélve az ellenállhatatlan jókedvéről, amely ilyen életvidám zenénél elengedhetetlen és elkerülhetetlen) jólesően színesítette a hangzást. Az egész fúvósszekció kitett magáért, kiváltképp a kürtök, akik talán a legtöbbször válnak a kritikusok céltáblájává.

Ránki Dezső és a Concerto Budapest
Ránki Dezső és a Concerto Budapest

Kontaktus. Kettőn áll a vásár - mondják. Hát, ez a vásár bitang erős cölöpökön nyugvó viharbiztos sátor alatt terpeszkedett. Ránki apró beintései, Keller kezére történő hajszálpontos belépései, a zenekar egy emberként való lélegzése, Keller kiváló érzékkel kikevert hangarányai, mind-mind azt bizonyítják, hogy elképesztően magas fokú összeszokottságról és alázatról van szó zongorista, karmester és zenekar közt... és Mozart közt.